A mátyusföldiek nagypénteken mentek Jézuskát csókúnyi

A mátyusföldiek nagypénteken mentek Jézuskát csókúnyi

A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a feltámadás emléknapja. A nagyböjti komorságot, a böjt szigorát váltja fel. A nagyhét utolsó, három szent napján Krisztus szenvedése és halála áll az elmélkedések középpontjában. Az ősegyházban ezt az ünnepet az Ünnepek ünnepének nevezték. A húsvéti ünnep köré számos hagyomány kapcsolódik.

A régi paraszti világ színes kultúráját áttekintve láthatjuk, hogy a tavaszi szokások egyik kimagasló ciklusát alkotja a nagyhéti – húsvéti ünnepkör. Nem volt ez másként a Mátyusföldön sem. Írásunkban ennek a régiónak a húsvéti hagyományait gyűjtöttük össze.

A húsvéti ünnepeket megelőző, az egyház által előírt kéthetes böjti időszakban, a hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó nagyböjt ideje alatt a társasági élet elcsendesedett, és megváltozott a paraszti étrend is. Ez az időszak hús nélkül telt, az ételek elkészítéséhez szigorúan csak olajat használtak. Mátyusföld szerte egészen a múlt század negyvenes éveiig általánosan termesztették a házilag préselt étolaj alapanyagát, a kendert, a napraforgót és a tököt, melyek magvát az olajütőkben préseltették ki- olvasható Danter Izabella, néprajzkutató írásában.

 A nagyböjt utolsó hetét, amely a virágvasárnappal kezdődik, nagyhétnek nevezzük. A népi hagyomány csonka hétként is emlegeti a nagypénteki, úgynevezett csonka misére célozva.  Ugyanis ekkor a napi mise  állandó részei kimaradnak a szertartásból, az áldozás is a nagycsütörtöki misén consecrált (átváltoztatott) ostyával történik

Nagypénteken  délelőtt  a  hívő  nép  a  templomban  hallgatta  a  passiót, Jézus elfogatásának, szenvedésének és keresztre feszítésének a történetét. Könyörögtek, hogy ezen a napon ne essék az eső, mert az nagy szárazságot  jelent – írja Marczell Béla Naptár és néphagyomány című munkájában.

Mátyusföldön és Csallóközben

nagypénteken a háziasszony első dolga az volt, hogy körülsöpörte a házat, hogy „ne menjen be a rossz, féreg ne tanyázzon a házban“.

A nagypéntek szigorú böjti nap volt, húst nem volt szabad enni. A böjti törvény mindazoknak kötelező volt, akik betöltötték a huszonegyedik életévüket.

– olvasható Mészáros Ilona Szülőfalum Zsigárd monográfiájában.

– írja a zsigárdi folklórgyűjtő.

Nagyszombat szintén félünnep volt. Délelőtt még dolgoztak a háztartás-ban és a ház körül. Délután már rendszerint az esti föltámadási szertartásra, a körmenetre készültek.

Hírdetés

A körmenet után már véget ért a negyven napos böjt is. Este már minden háznál sonkát ettek, hogy egész évben bőségben legyen az étel, elkerülje őket mindennemű betegség.

Nagyszombati hagyomány volt a ház napkelte előtti körülsöprése is. Ezzel a ténykedéssel a férgeket, a rovarokat űzték el a házból és a ház környékéről is.

Zsigárdon a templomban eljátszották a passiót, melyet a kántor tanított be, majd utána megindult a körmenet, mely megkerülve a Holt-Vágat jutott vissza a templomba.

– írja Marczell Béla.

Általánosan elterjedt szokás volt a húsvétvasárnapi ételszentelés. Az első világháborúig teljes mértékben tartották ezt a rituálét, majd a csallóközi falvakban még később is előfordult, a Mátyusföldön azonban lassacskán elhagyták.

Szokássá vált itt, hogy ezen a napon a gazdasszony vagy a családfő étkezés előtt szenteltvízzel megszentelte az ünnepi ételt. A liturgikus ételszenteléshez a gazdasszony kosárba, fehér szalvétába csomagolva húst (sonkát), bort, kalácsot, esetleg kenyeret és tojást készített. Miután hazaértek a templomból, a szentelt ételből fogyasztottak aznap először.

Elsőként a tojást, a csallóközi népnyelv szerint „kókannyát“, fogyasztották el. Általában minden családtag számára külön egy-egy tojást készítettek, de előfordult, hogy egy tojást osztottak annyifelé, ahány tagú volt a család. Úgy vélték, hogy így nagyobb lesz az összetartás, megértés, szeretet a család tagjai között. Ilyenkor a család távollevő tagjait is számon tartották, megemlítették.

Hitték, ha megszentelt ételből fogyasztanak, az egész évben megvédi a családot a betegségektől, bajtól.

A lányok húsvétvasárnap délutáni foglalatossága a tojásfestés volt, de néhol már nagyszombaton megfestették a tojást, és vitték az ételszentelésre. A máytusföldi és csallóközi tájakon az egyszínű piros tojás volt divatban. Az üzletben vett cigória piros csomagolópapirosát használták leggyakrabban a festésre. Az ügyesebbje gyufaszál segítségével, szalmiáksóval lemaratta a festéket a tojásról, így képzett formákat.

– közli Danter Izabella. Mészáros Ilona monográfiája szerint a zsigárdi lányok ezen a napon ibolyát szedtek az erdőben, amelyet másnap a fiúk hajtókájára tűztek.

Húsvéthétfő az ünnep kis nyolcadának az első napja. Az egyház a megkeresztelt hívők új életének a boldogságát, nyugalmát hirdeti. E nappal kapcsolatban alakult ki a locsolkodás szokása. Ezt a műveletet a Csallóközben és a Mátyusföldön öntözésnek nevezik. A még napjainkban is szokásban lévő hagyomány tulajdonképpeni célját ma már alig, vagy egyáltalán nem ismerik.

A húsvéthétfői locsolkodás: a lányok, asszonyok, menyecskék vízzel való meglocsolása, „megöntözése” hajdan az asszonyi termékenység serkentésére, fokozására irányult, e szokás régi voltáról már a középkorból is találunk utalásokat.

A Csallóköz egész területén és a Mátyusföld déli, középső részén lakó magyarokkörében húsvéthétfőn a lányokat, aszszonyokat friss vízzel locsolták meg. Mátyusföld északi részén fekvő magyar faluban (Vágkirályfa, Vághosszúfalu) volt szokás a „suprálás“,azaz a lányokat, asszonyokat fűzfakorbácscsal csapkodták meg. Az öntözés fejében a legények a lányoktól piros tojást kaptak, amely a termékenység szimbóluma volt. Mészáros Ilona írása szerint régen a gyerekeknek sem volt szagos vizük az öntözéshez. Az édesanyjuk szagos szappant oldott fel vízben, az öntötték üvegekbe.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »