A második oltás után erősebben jelentkeztek a mellékhatások Izraelben

Az oltás második dózisa után erősebben jelentkeztek a mellékhatások az izraeli oltottaknál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

„Két napig nem volt könnyű a második oltás után, de legalább tudom, hogy nem placebót kaptam” – nyilatkozta a lapnak a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának második dózisával egy hete beoltott Itáj Gal nevű orvos, akinél 38,1 fokos láz, fejfájás, és fáradtság jelentkezett az oltás után, mert a szervezete erőteljes ellenanyag-gyártásba fogott a vakcina hatására, ami a kívánatos reakció az esetleges mellékhatások ellenére.  

Az újság több mint kétmillió oltás beadása után összefoglalta a második adag után gyakrabban megfigyelt, nem kívánt, de általában enyhe tüneteket. A mellékhatást mutató esetek 24 százalékában fáradtságot, 20 százalékában fejfájást, 17 százalékában szédülést, 9 százalékában lázat, 5 százalékában izomfájdalmat, 4 százalékában hányingert, és 3,7 százalékában borzongást és hidegrázást figyeltek meg.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a csaknem 2 millió beoltottból körülbelül 15, súlyos alapbetegségben szenvedő ember igényelt kórházi kezelést az oltás után, s a vizsgálat megállapította, hogy a kórházba kerülésüket többnyire alapbetegségük, nem pedig az oltás okozta.

Számos esetben találtak azonban lehetséges okozati összefüggést allergiás reakcióknál, az arcideg időleges gyengülésénél és lebénulásánál, valamint az ITP nevű, vérző pont megjelenését okozó betegségnél.

Hírdetés

Az oltottak között 92 esetben jelentek meg különböző neurológiai tünetek, köztük rövid időn belül elmúló arcidegzsába, a szájban fémes vagy keserű íz és egyéb, még vizsgálandó reakciók.

Gyakoribbak voltak a helyi tünetek: fájdalom, bőrpír és duzzanat az oltás helyén, a kar ideiglenes mozgáskorlátozottsága, helyi elszíneződés, a nyirokcsomók duzzanata, kiütés vagy helyi gyulladás.

A vakcinák után többen enyhe, orvosi beavatkozást nem igénylő általános gyengeségről, fejfájásról, szédülésről, izomfájdalmakról, émelygésről, hidegrázásról, ízületi fájdalomról, hasi fájdalomról, hasmenésről, gyors pulzusról, hőhullámokról és étvágytalanságról számoltak be.

A tünetek 47 százaléka általános volt, 34 százaléka helyi, 9 százaléka neurológiai, 7 százaléka allergiás reakció, 2 százalékát pedig az egyéb kategóriába sorolták. Az oltás helyén jelentkező tüneteknél 61 százalékban fájdalomról, 18 százalékban valamilyen helyi szimptómáról, 13 százalékban karfájásról, mozgáskorlátozásról, 38 százalékban a mirigyek megnagyobbodásáról, 1,3 százalékában kiütésről számoltak be.

Március óta 543 ezer 499-en fertőződtek meg koronavírussal Izraelben. Jelenleg 83 ezer 611 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3959-en haltak meg. Jelenleg 1878 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1184-en súlyos állapotban vannak, 274 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »