„A másik ember ajándék” – Önkéntes fiatalok táboroztatnak roma gyerekeket Monoron

„A másik ember ajándék” – Önkéntes fiatalok táboroztatnak roma gyerekeket Monoron

Július 27. és 31. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében önkénteseik, a káposztásmegyeri plébániához tartozó fiatalok és a budapesti Műegyetemi Katolikus Közösség tagjai fogtak össze, hogy egy héten át programokat szervezzenek a monori cigánytelepen élő gyerekeknek.

Ezen a városközponttól nem messze fekvő, mégis Isten háta mögöttinek tűnő helyen vidám fiatalok serege várakozott szerda reggel, hogy kakaóval, péksüteménnyel, énekekkel és játékkal fogadják a telep kis lakóit, akik lassan, álmosan, de az elmúlt két nap tapasztalatai alapján a jó programban reménykedve szállingóztak. A hatalmas hangár mellett gyülekeztek, ami korábban a közösségi élet fő színtere volt, és az újabb épületek felújításának idejére most egy kicsit visszakapta szerepét.

Ismerős számomra a hely, sok időt töltöttem a telepen én is a gyerekekkel, táborban is voltunk együtt, sokan közülük most is itt vannak, ki örömmel köszönt, ki kicsit sértődötten, mert régen jártam erre. Igaza van, nem szabad megfeledkezni róluk. Bár még nem ismerem őket, titkon remélem, hogy ezek a kedves, mosolygós fiatalok is annyira megszeretik a telepi gyerekeket, hogy visszajárnak majd hozzájuk.

„Együtt még szebb, a másik ember ajándék…” – éneklik, tudják már a gyerekek is a szöveget, és úgy tűnik, hogy ezek a fiatalok is sejtik, tudják már: valóban együtt még szebb. Együtt olyanokkal is, akik nem a hétköznapi környezetünkből kerülnek ki, akikkel ha barátok leszünk, csökken a szakadék a világban a szegények és a jólétben élők között.

Beszélgetünk, hamar kiderül, hogy azt is tudják már a harmadik napon, hogy nem könnyű feladat egyben tartani ezt a gyereksereget, nem könnyű legyőzni az ellenállást, de megéri. Bori, Katinka, Reni, Rita, Doncsi, Kristóf, Dominik, Saci, Dóri, Soma és a többiek, fiatalok és máltás munkatársak, sokan gyakorlott táboroztatók, a Regnumból, a Fokolárból, a plébániáról, az egyetemi közösségből vannak tapasztalataik, szükség is van rá, profin zenélnek, énekelnek. És profik a barátkozásban is – ismét megerősödik bennem, hogy a Máltánál valamit nagyon jól csinálnak, és ennek legfőbb jelét először mindig a munkatársak, segítők közti szeretetteljes, figyelmes kapcsolatban látom. Nem látom azonnal, ki melyik csoportból jön, együtt vannak, számítanak egymásra.

Az érkező gyerekek közül az alsó tagozatos Pati szinte házigazdaként vezet be a hangárba, ültet le maga mellé, kínál kakaóval, oldja az újonnan érkező idegenségét. Viccelődik a fiatalokkal, provokálja őket, vajon szeretik-e akkor is, ha nem kedves velük. Amanda, Anna is megérkezik, csinosak, szépek, nagylányok már, most mégis szeretnének gyerekek lenni, játszani. Jocó is jön, emlékszem, mennyit csibészkedett velünk, amikor nem volt éppen szem előtt: most minden gyerekre jut legalább egy fiatal, ő is kap annyi figyelmet, hogy felhőtlenül élvezze a játékot. Dorka lábába beleállt tegnap egy szög, de semmiképpen nem akarja kihagyni a napot, a sebfertőtlenítés után beleveti magát a közös játékba.

Az egyik szervező, Doncsi elmondja, hogy az első este át kellett írni az egész programot, amin tavasz kezdete óta dolgoznak, mert sokkal több mozgás, játék kell a gyerekeknek. A többiek is azt mondogatják, mennyire más, mint ahogy megszokták, nem mindig lesz csend az első szóra, ha kérik, mégis mennyire különleges élmény, nagyon tetszik nekik. „Minden gyerek színes egyéniség” – mondja Rita. A máltai önkéntesek egyik szervezője, Fanni pedig azt hangsúlyozza, mennyire befogadók a gyerekek és mennyire élvezik, hogy szeretettel fordulnak feléjük. „Rajtunk többet változtat az együttlét, mint a gyerekeken” – teszi hozzá. A káposztásmegyeri plébánia közösségének tagja, férjével, Somával együtt a szervezők között van. A plébánián nagyon jó a közösségi élet, sok csoport alakult ki, és a fiatalok szerettek volna valahol cigány gyerekeknek tábort szervezni. Fanni nemrég a Máltánál kezdett dolgozni, így kapcsolódott össze a két társaság és alakult ki körülöttük a csapat.

Hírdetés

A reggeli és az énekek, vidám válaszolgatós mondókák után a kis tóhoz megyünk, ahol hatalmas játszótér, parkos rész ad helyet a sok játéknak. A fiúk fociznak, a lányok táncolnak, nem is akárhogy, mindenki csak ámul, aki látja őket. Pati tovább folytatja a kívülállók befogadását, ösztönös érzéke van hozzá, bekucorodik a hintába Julcsi, a máltás Laci szőke kislánya mellé, aki csak vendég, nincsenek itt barátai. A következő pillanatban már kérdezi, lökje-e inkább a kislányt a hintában, felelősségteljes „anyukaként” viselkedik, de szerencsére van itt elég felnőtt, és ő is önfeledt gyerekként hintázhat tovább.

Elkezdődik végre a kedvenc játék, az exatlon: van pókháló, labirintus, szlalompálya, slackline (két fa közé kifeszített hevederen egyensúlyozás – a szerk.), nyilazás, dobozokra mászás, gumikötélen függés, autómosó, autógumicsere… Bori meséli, mennyit készültek rá. Doncsi elképzelte, megtervezte, mindenki hozzátette a magáét: ki slackline-hevedert hozott, ki műanyag dobozokat szerzett egy plébániáról, ki eszközöket vásárolt zárás előtti pár percben a Decathlonban… Az autómosó vidám, színes szalagokból áll, mindenkinek másképp kell átmennie, háttal, féllábon, nagy a nevetés, még a beteg lábú Nórit is átvarázsolják, vidáman mosolyog, segítséggel sikerül teljesítenie mindent, amit a többieknek is.

A fiatalok hatalmas türelemmel kísérgetik, nagyon szeretnék feloldani szomorúságát, mesélnek neki, akkor is, ha ő nem válaszol… és lassan-lassan bevonják a játékba, büszkén gyűjti ő is a pontokat. Kristóf fél lábon, csukott szemmel megy végig az autómosón, a többiek is mókásan, brummogva, ugrándozva – jó nézni őket, mindent megtesznek, hogy a gyerekek arcáról egy pillanatra se tűnjön el a mosoly. Kicsik és nagyok szurkolnak egymásnak, a játék hevében pont olyanok, mint egy nagy család. Milyen jó lenne, ha minden fiatal megtapasztalná, amikor nemcsak saját maguk között, de a nehéz helyzetekben élőkkel együtt is megélik a közösségnek ezt a mély örömét! És mekkora szükség van rájuk, ők tudják igazán beleélni magukat a játékba, eggyé válni a gyerekekkel, akikkel talán más körülmények között élnek, de ennél sokkal több a közös pont, ami összeköti őket.

Fanni elmondja, hogy nem minden megy ilyen egyszerűen, voltak már nehéz pillanatok, de napról napra nő a gyerekekben a bizalom, tanulnak csapatban dolgozni, szabályokat elfogadni. Aki tegnap verekedett, az ma nem jöhetett, de holnap új lehetőséget kap. Reni meséli, hogy a koronavírus-járvány idején sok önkéntes csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálathoz, és többen hűségesen ott is maradtak, lehet rájuk számítani. Az önkénteseket szervező csapat vezetője, Laci is nagyon örül ennek, sokfelé lehet hívni őket, nagy segítséget jelentenek a hajléktalanszolgálatban és a szeretetszolgálat számos programjában. A máltás honlapon keresztül lehet jelentkezni, ki kell tölteni egy online kérdőívet, találkoznak velük, megismerik egymást, elmondják a segítés lehetőségeit. A rendszeres elköteleződés nehezebb, egy-egy programra viszont sokan jönnek. Luca hűséges önkéntesként került ide, korábban más programokban kérték a segítségét, most az egész tábor alatt itt van, kedves, mosolygós, a kislányok csüngnek rajta. Laci folytatja: este a tapasztalatok megosztásakor a fiatalok elmondják, milyen nagy élmény a személyes kapcsolat a gyerekekkel, milyen jó egyre jobban megismerni őket, szoros kötődések alakulnak ki.

Szerda délután is remek programmal folytatódik a tábor, a tó mellett vízi játékokkal. Csütörtökön ugrálóvár várja a gyerekeket, délután pedig egy olimpikonnal, az ezüstérmes Imre Géza párbajtőrvívóval találkozhatnak.

Biztos, hogy kicsikben és nagyokban is nyomot hagy az egyhetes, örömteli, baráti együttlét, ami a szervezők reményei szerint folytatódik.  „Aki igazán bátor, mer jó lenni, jót tenni másokkal” – olvasom a programban, hogy többek között ezt a gondolatot adják útravalóul a résztvevőknek

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »