A Magyarságkutató Intézet azonosította a Hunyadiak és a Corvinok genetikai örökségét

A Magyarságkutató Intézet azonosította a Hunyadiak és a Corvinok genetikai örökségét

Magyar–horvát nemzetközi kutatásban, a Magyarságkutató Intézet vezetésével archeogenomikai vizsgálatokkal határozták meg a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását – közölte a Magyarságkutató Intézet pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, hogy a magyar történelmi uralkodóházak vizsgálatait 2014-ben Kásler Miklós indította el munkatársaival, majd azokat a Magyarságkutató Intézet folytatta. A Hunyadi-ház archeogenetikai vizsgálatát 2020-ban kezdeményezték, majd egyeztettek a varasdi püspökkel, és

A Magyarságkutató Intézet munkatársai az extrém körülmények között végrehajtott mintavétel során sikeres DNS-izolálást hajtottak végre, az elvégzett radiokarbon kormeghatározás pedig megerősítette a régészeti és történeti adatokat – írták.

Hírdetés

Újgenerációs szekvenálással meghatározták a sírban fekvők maradványainak teljes genomszekvenciáját, amely mindkettőjüknél széles eurázsiai elterjedtséget mutatott. Jelezték: az apa-fiú genetikai kapcsolatot klasszikus módszerekkel és teljes genomadatokkal is megerősítették. Mint hangsúlyozták, a vizsgálatok rámutattak arra, hogy

Arra is kitértek, hogy mindkettőjük anyai vonalának genetikai eredete összeegyeztethető az édesanyák történeti adatokból ismert származásával.

A kutatásban a Magyarságkutató Intézet, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet, a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium és az atlantai Praxis Genomics LLC szakemberei vettek részt, az eredményeket a Heliyon nemzetközi szakfolyóiratban közölték – áll a közleményben.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »