A magyarokra vadászó kormány

Igencsak megnőtt a magyarok ázsiója mostanában Romániában. Olyannyira, hogy például a Viorica Dăncilă vezette kisebbségi szociáldemokrata kormány hirtelen fölvette a kabinet féléves prioritásai közé a magyarok által már hosszú évek óta követelt, a kulturális autonómiát és a nemzeti jelképek használatát is szabályozó kisebbségi törvény elfogadását.
A gesztus némileg meglepő, hiszen mégiscsak arról a kormányról van szó, amely néhány hónappal ezelőtt nem csupán hagyta, hogy az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőnél tettlegességig, a temetőt védő magyarok elleni támadásig, illetve a sírkert meggyalázásáig fajuljon a törvénytelenül felállított román emlékművek avatására odaszállított román csőcselék randalírozása, de utána még cinikus módon a magyarokat próbálta felelőssé tenni az állami intézmények által bátorított magyar­ellenes provokáció miatt. Vélhetően nemigen akad olyan naiv magyar ember, aki úgy gondolná: a kormány magába szállt, és most ezzel szeretné kiengesztelni a magyar közösséget. A lépés mögött ugyanis egyértelműen az áll, hogy a kormánypárt így próbálja meg biztosítani a maga számára a magyarok szavazatait.

Első körben az RMDSZ-ét a parlamentben, miután eddigi koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kilépett a koalícióból, és így kisebbségbe került a parlamentben. Az ALDE-ből a kormánypárthoz átállt néhány dezertőr ugyanis még távolról sem elegendő a kényelmes és biztonságos törvényhozási többség biztosításához, így arra gondolhattak: a kisebbségi törvény napirendre tűzésével talán rábírhatják a kormánnyal három éve kötött támogatási megállapodást épp az úzvölgyi eseményekre hivatkozva felrúgó RMDSZ-t az ismételt együttműködésre. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyarok körében nagyon népszerűtlen együttműködést csupán néhány nappal az európai parlamenti választás előtt mondták fel, ami azért igencsak alkalmas annak a gyanúnak a felkeltésére, hogy talán inkább a választási fiaskó elkerülése, a román ellenzéki pártok korrupcióellenes jelszavai által elcsábított magyar szavazók visszahódítása volt az igazi indok).

Hírdetés

A másik ok már közvetlenül a magyar polgárok szavazatának megszerzése Viorica Dăncilă számára a novemberi államfőválasztáson. A PSD háza táján talán úgy okoskodhattak, hogy ha elhúzzák a mézesmadzagot a magyar közösség orra előtt, akkor minden eddigi atrocitást és hangulatkeltést elfelejtenek, és a PSD jelöltjére szavaznak. Bár a próbálkozás átlátszó, azért még mindig fantázadúsabb, mint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje, Dan Barna meglehetősen arrogáns felszólítása, miszerint a magyarok hagyjanak fel az etnikai szavazással, és inkább szavazzanak az ő pártjára. Ő ugyanis cserében semmit sem ajánlott a kisebbségi jogok kiterjesztése terén. A lépés miatt az RMDSZ némiképp idegessé vált, és diverziót kiált, ami némiképpen érthető, hiszen a PSD most közvetlenül mozdult rá a szavazóira. Ez azonban legyen az RMDSZ baja – a magyar közösség szempontjából eddig is az volt a gond, hogy nem volt kellő erővel rendelkező konkurense. Csakhogy jelen állás szerint a kormányoldal nem hiteles riválisként jelentkezett be a magyarok voksaiért. Azt ugyanis maga a kormány tudja a legjobban, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett gyakorlatilag lehetetlen volna keresztülverni egy ilyen jogszabályt, még akkor sem, ha valóban meg akarná tenni. Vagy ha valamilyen formában mégis, azonnal kiéhezett, vérben forgó szemű hiénacsordaként vetnék rá magukat a PNL és a PMP ügyeletes magyargyűlölő politikusai, és azon melegében támadnák meg az alkotmánybíróságon. Meg aztán gondoljunk csak bele: nehezen hihető, hogy a kormányoldal hajlandó lenne kitenni magát annak, hogy most, amikor népszerűsége mélyponton van, és továbbra is csökken, ráadásul kampányidőszak is van, az ellenzék a PSD és Dăncilă önfeledt nemzetárulózásával növelhesse saját ázsióját, és csökkenthesse tovább a szociáldemokraták támogatottságát és esélyeit. A teljes román politikai osztály által magyarellenességre kondicionált román választókat ismerve egy ilyen gesztus politikai öngyilkossággal érne fel.

Persze nem akarunk mi semmi jónak sem az elrontói lenni. A puding próbája az evés: ha tényleg meg akarja győzni a magyarokat, akkor terjessze elő a PSD a kisebbségi törvényt, és Dăncilástul, kormányostul érveljen a kulturális autonómia és a magyar közösség hivatali anyanyelvhasználata mellett.

Természetesen még az államfőválasztás előtt.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »