A magyarok Golgotája: Szolyva, az örök fájdalom

Aki múlt a hétvégén személyesen járt a Szolyvai Emlékparkban, vagy a híradókban, tudósításokban látta az itt zajló nagyszabású, több mint ezer ember részvételével zajló megemlékezést, az meggyőződhetett róla, hogy a hegyek lábainál meghúzódó kisváros mára igazi Kárpát-medencei zarándokhellyé vált. Az 1944 gyászos őszén sztálini lágerekbe odahaltak nevét márványtáblák őrzik: 130 település, több mint tízezer név. Idén újabb hatvan emléktáblát avattak, többek között a mai Magyarországról, a Csonka-Beregből deportáltaknak. A november 19-i gyászünnepségen számos magyarországi és szlovákiai település képviseltette magát.

A hagyományokhoz híven a megemlékezés a Szolyvához közeli Paszika település határában álló emlékműnél kezdődött, ahol hosszú évtizedekkel ezelőtt egy honfoglaló vitéz a sírjára bukkantak a régészek. Zubánics László történész, az UMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy a harcos sírhelye is bizonyítja több mint ezer éves jelenlétünket e tájon, s arra emlékezteti az itt élőket, hogy mindannyiunknak feladata van.

Immár az emlékparkban Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Bizottság elnöke beszámolt az eltelt hónapokban végzett munkáról, arról, hogy a nemrég felállított emléktáblákra 1300 új név került.

A szovjet típusú diktatúra embertelenségében és kegyetlenségében semmiben sem különbözött a náci ideológiától, emlékeztetett rá Megyesy Jenő miniszterelnöki megbízott. Lábunk alatt azok csontjai porlanak, akiknek nem volt más bűnük, minthogy magyarnak születtek. Tehát csupán származásuk miatt szenvedték el a kegyetlenségeket, váltak mártírrá. A szónok utalt az utódok felelősségére is: csak a cselekvő magatartás tarthat meg egy nemzetet.

Kárpátalján több nemzet fiai élnek évszázadok óta békében egymás mellett. Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az egymás közötti jó viszonyt, figyelmeztetett Hennagyij Moszkal kormányzó. Nem kétséges, hogy csak közös erőfeszítéssel tudjuk közös szülőföldünket felvirágoztatni.

A 72 évvel ezelőtt történt elhurcolásokkal kezdetét vette a kárpátaljai magyarság huszadik századi legnagyobb tragédiája, mondta Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője. Csekély vigasz, hogy a második világháború idején több népnek is hasonló szenvedésben volt része. Meglepő hasonlóság fedezhető fel a kárpátaljai magyarság akkori és mostani élethelyzete között. A vörös hadsereg előre nyomulásával majd a málenykij robotra hívogató plakátok kihelyezésével az itteni magyarok döntéshelyzetbe kerültek: menjenek-e vagy maradjanak? Feladják-e magyarságukat, vagy komoly áldozatok árán őrizzék őseik nyelvét, hitét kultúráját? Az is a hasonlóságot növeli, hogy az ország keleti részén háború dúl, több mint tízezerre rúg az áldozatok száma, egymilliónál is több a menekült.  Hangosan ki kell mondani, hogy a testvérháborúnak nincs semmi értelme, s hogy az ukrán államnak mihamarabb rehabilitálni kell az ártatlanul meghurcolt magyarokat.

Tilki Attila országgyűlési képviselő a Csonka-Beregben élők veszteségeiről szólt, valamint arról, hogy a múlttal való szembenézésnek nincs alternatívája. Számon kell tartani veszteségeinket, mulasztásainkat éppúgy, mint eredményeinket és megvalósításra váró közös céljainkat.

Huszonöt éve, amióta leraktuk a Szolyvai Emlékpark alapkövét, próbáljuk elhelyezni a szívünkben ezt a tragédiát, megérteni, hogy milyen út vezetett idáig, levonni a megfelelő tanulságokat, kezdte beszédét Zubánics László. Aki arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a mártírok emlékéhez akkor leszünk igazán méltóak, ha megőrizve identitásunkat, továbbra is a szülőföldünkön próbálunk boldogulni.

Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Bizottság titkára a zarándokhely továbbfejlesztésével kapcsolatos terveket ismertetve elmondta, hogy a levéltári kutatásoknak köszönhetően további áldozatok neve is előkerül. Tehát ezt a munkát folytatni kell. A következő években elhelyezésre kerülnek majd azok a márványtáblák, melyek a Csonka-Bereg további falvaiból, a mai Szlovákiához tartozó Bodrog-közi, Ung-menti településekről elhurcolt áldozatok nevét örökíti meg.

A történelmi egyházak jelen levő képviselői ökumenikus istentiszteletet tartottak. A gyászünnepségen lágerversek és lágerénekek hangzottak el, az alkalmat a tiszabökényi Tisza Csillag Kórusa énekszolgálata tette még felemelőbbé.

Kovács Elemér

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 47. számRovat: BelföldTelepülés: Ukrajna›Kárpátalja›Szolyvai járás›Szolyva (Свалява)Címkék: II. világháborúelhurcoltakkárpátaljai magyarságmegemlékezésForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »