A magyar vélemény felértékelődött Európában

A magyar vélemény felértékelődött Európában

A magyar kormány is beszállt a Brexit-ellenes kampányba. Egész oldalas hirdetést közöltek tegnap a Daily Mailben. Ebben a miniszterelnök arra kérte a briteket: szavazzanak a bennmaradásra.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a kampány egyértelmű üzenet a britek felé arrül, hogy a magyar kormány mit gondol a Brexitről. Az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a bennmaradás természetesen ez a brit emberek döntése, amit majd mindenkinek tiszteletben kell tartani.

Megjegyezte, hogy az egész brit és részben az európai sajtó is beszámolt a magyar hirdetésről szokatlannak titulálva a lépést. Ugyanakkor Kovács Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk korábban már többször kinyilvánította a véleményét ezzel kapcsolatban.

Kijelentette, hogy Magyarország nincs az Európai Unió ellen csupán azért, mert egy sor kérdésben másként gondolkozik, mint ahogy azt Brüsszelből hazánkra erőltetni akarnák.” Magyarországnak mindig is itt volt a helye az Európai Közösségben” – tette hozzá. „De tettekben mutatjuk meg, hogy mi a kiút, mint ahogy tettük azt a migráció kérdésében vagy akár egyéb gazdasági kérdésekben is.”

A kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy ideje átgondolni az Európa sorsáról való gondolkodást.

Kovács Zoltán szerint az elmúlt időszakban, többek között a migráció hatékony kezelése okán, a magyar vélemény felértékelődött Európában. Ezért is volt fontos ez a hirdetés – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem véletlen az a gerjesztett nyugtalanság, ami az illegális migránsok között jelen van, utalva a Kiskunhalason történt feszültségekre. A kormányszóvivő szerint azzal a felfogással van alapvető probléma, ahogy a migránsok a velük szemben folyó eljárásokhoz és szabályokhoz hozzáállnak. „Senkinek nem lehet több joga Európában, mint az európai polgároknak” – jelentette ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »