A magyar vállalkozók inkább kerülik a kockázatot

A magyar vállalkozók inkább kerülik a kockázatot

A vállalkozás körülményeit befolyásoló tényezőket vette górcső alá az „Amway Globális Vállalkozói Jelentés 2018” (AGER) című, 44 országra kiterjedő, közel 50 ezer fős friss reprezentatív kutatás. A nemzetközi felmérés magyarországi adatfelvételét a GfK Hungária végezte.

Az AGER nyolc éve követi nyomon a vállalkozói környezet és a vállalkozói hajlandóság változásait. Az idei kutatás fókuszában azok a külső és belső tényezők állnak, melyek segíthetik vagy akár hátráltatják az embereket abban, hogy saját vállalkozást indítsanak – olvasható az AGER közleményében.

mondta Törőcsik Dalma, az Amway Hungária marketing és PR menedzsere.

A kutatás szerint

a magyarok negyede szerint a vállalkozáshoz szükséges technológiák rendelkezésre állnak az országban is, de kevesen érzik úgy, hogy érthető adórendszer

(14 százalék) és támogató oktatási rendszer (13 százalék) segítené itthon a saját lábra állást. A hazai gazdasági helyzet a válaszadók tizede szerint megfelelő a vállalkozás indításához és mindössze 9 százalékuk gondolja úgy, hogy érthető a vállalkozások jogszabályi környezete Magyarországon. A külső tényezők megítélése összességében hasonló hazánkban, mint Horvátországban, Lengyelországban vagy Szlovákiában, de lényegesen kedvezőtlenebb, mint Csehországban, a balti-országokban vagy Szlovéniában.

Az AGER 2018-as felmérésében megvizsgálta az önfoglalkoztatáshoz kapcsolódó attitűdöket. Az adatokból kiderült: a magyarok inkább hajlandóak feláldozni szabadidejüket (39 százalék), akár üzleti ötletük is lenne (35 százalék) és támogatónak érzik szűkebb környezetüket (52 százalék).

A bukás kockázatát azonban kevesen vállalják (14 százalék) és még kevesebben tudják, honnan teremtenék elő a vállalkozáshoz szükséges tőkét (12 százalék).

A kutatás szerint, nem meglepő módon a hazai válaszadók a cég indításához szükséges tőke előteremtésében szorulnak leginkább támogatásra (35 százalék), ezzel hazánk a 4. helyen szerepel a vizsgált 44 ország rangsorában. Adózási és jogi kérdésekben a magyarok 20 százaléka, ügyfélszerzésben, marketingben 13 százalékuk kérne segítséget. A legmagabiztosabbnak az üzleti ötlet kitalálásában (8 százalék) és a megfelelő munkavállalók megtalálásában (8 százalék) érezzük magunkat.

Az Amway kutatása az elmúlt három évhez hasonlóan idén is vizsgálta a vállalkozói hajlandóság alakulását. Ennek mérésére az ún. Amway Vállalkozási Hajlandóság Indexet (AESI Index) vezette be 2015-ben, amely az adott országra jellemző vállalkozásbarát közhangulat erősségét méri.

A vállalkozói hajlandóság a jelenlegi gazdasági konjunktúra idején a nemzetközi és európai tendenciákkal összhangban hazánkban is csak enyhe (4 százalékos) csökkenést mutat. Az AESI Index a nemzetközileg mért 47-es, és az európai 42-es értékhez képest Magyarországon idén 35-ös értéket ért el, hasonlóan a két évvel ezelőtti eredményekhez.

Érdekesség, hogy bár hazánk a 44 országból a 35. helyen áll, a listában ezzel Németországot, Ausztriát, Romániát és Lengyelországot is megelőzte. A vállalkozói hajlandóság az ázsiai országokban a legnagyobb, Európában pedig a svédek végeztek az első helyen.

Bár a külső és belső tényezők nem mindig optimálisak a saját vállalkozás indításához, az önállóvá válás egyik eredményes útja a megkérdezettek szerint a személyes értékesítés lehet. A hazai válaszadók többsége – európai társaihoz hasonlóan – inkább városban (53 százalék) alapítana céget, egyedül dolgozna (53 százalék), a személyes kiszolgálást részesíti előnyben (75 százalék) és termékek értékesítésével foglalkozna inkább (51 százalék), mint szolgáltatásokkal (49 százalék).


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »