A magyar sport előtti brutális kihívás – Bezárhat az uszodák fele

A magyar sport előtti brutális kihívás – Bezárhat az uszodák fele

A rezsiproblémák vasököllel sújtanak le az úszásra és a vízilabdára.

Elnökségi ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség, amelyen elfogadták a nyári világversenyekről készült kapitányi beszámolókat, illetve azt a javaslatot, hogy ezúttal csupán egy minicsapat – Jakabos Zsuzsanna és Szabó Szebasztián – vesz részt decemberi, melbourne-i rövidpályás világbajnokságon.

Az elnökségi ülésen – a MÚSZ közleménye szerint – Wladár Sándor azt mondta, „a magyar sport a rendszerváltás óta a legnagyobb kihívás előtt áll a teljesen elszállt energiaárak miatt. Rengeteget kell dolgoznunk, lobbiznunk, hogy az uszodák nyitva maradjanak. És látjuk, hogy ez miért életbevágó:

Hírdetés

a Covid-lezárások miatt mára a cápakorosztályban harmadannyi versenyző maradt, mint a megelőző években

– ha most is hasonló helyzet alakulna ki, az hosszútávon beláthatatlan károkat okozna a magyar úszósportnak”.

Wladár Sándor arról is beszélt, hogy az edzőtáborozás-versenyeztetés területén is újfajta támogatási rendszer kialakítása van napirenden, mert „teljesen elszálltak a repjegyárak, a szállásköltségek, az árfolyamok, csak a három fő világverseny, Róma, Lima és Seychelles több mint százmillió forintba került. Az elnökség bölcs döntésével igyekszünk egy olyan szisztémát kidolgozni, hogy a válogatottak, az utánpótlás érdeke ne sérüljön”.

Az uszodák esetében az intézmények 50 százaléka maradhat nyitva, a többi rövid távú sorsa bizonytalan, ezzel számol a MÚSZ.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »