A magyar református diakónia alanya (és állítmánya)

A szeretetszolgálat vasárnapját minden évben február első hétvégéjén ünnepeljük. Ezen a napon köszöntjük mindazokat, akik a gyülekezeti diakónia területén vagy az intézményekben segítik az elesetteket. Dicsőség Istennek a lehetőségért, a munkához kapott erőért és a munkatársakért! A református egyházi fenntartók naponta közel hetvenkétezer rászorulóért vállalnak felelősséget. Kovács József lelkész, a Református Szeretetszolgálat munkatársa gondolkodott el a diakónia esszenciájáról, lelki megtartó erejéről.

A szeretetszolgálat, amit a hitre jutott emberek önkéntes közössége végez, fontos szerepet tölt be az egyház életében – ezt maga Kálvin állítja, amikor az igaz egyház négy fő ismérve közé sorolja az igehirdetés, a sákramentumok kiszolgáltatása és az egyházfegyelem mellett a diakóniát is. Az pedig az első gyülekezetről tudható, hogy „kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (ApCsel 2,42).

A magyar református szeretetszolgálatnak törvénye is van, a hatoldalnyi alapvetés igei megalapozást is ad, ezek pedig irányt mutatnak és köteleznek. A jogszabály kimondja, hogy szeretetszolgálatunk „olyan segítő szolgálat, amelynek alanya Jézus Krisztus és az ő egyháza, tárgya pedig a szenvedő embertárs”. A római levélben az okos istentiszteletként odaszánt életről, Péter első levelében az önként, készségesen és példaképként végzett munkáról olvasunk. Az irgalmas samaritánus példázata, a gazdag és Lázár története Lukács, az utolsó ítéletről és a számonkérésről szóló jézusi tanítás Máté evangéliumából erre a két alapvetésre mutat: a hívő ember nem teheti meg, hogy ne akarjon jót cselekedni, mert a jónak cselekvése hálaadó válasz. Azt és úgy ünnepeljük a szeretetszolgálati vasárnapon, hogy Krisztus szolgálatunk alanya, az állítmány pedig az általunk, rajtunk keresztül elvégzett munkája.

„A JÓ CSELEKEDET NEM AZÉRT VAN, MERT KELL, HANEM AZÉRT KELL, MERT VAN.” (HALASI ZOLTÁN)

A Második Helvét Hitvallás a jó cselekedetek célját is világosan összefoglalja, azokra „nem azért van szükség, hogy velük kiérdemeljük az örök életet – az örök élet ugyanis Isten ajándéka, ahogyan az apostol mondja –, és nem is azért, hogy kérkedjünk velük […] vagy nyerészkedjünk velük, […] hanem Isten dicsőségéért, elhívásunk ékességéért, Isten iránti hálánk megmutatásáért és felebarátunk hasznáért”. Nem érdemszerzés vagy kérkedés az alap, főként nem nyerészkedés, hanem ékesség és haszon: ami a felebarátunknak haszon, az a mi ékességünk (és nem másképp). A keresztyén szeretetszolgálat válasz az isteni szeretet meghívására. Nem azért kell jót tenni, mert szükség van rá, hanem azért, mert az irgalom létezik: Isten irgalmazott nekünk. A szeretet nem azért van, mert kell, hanem azért szükséges gyakorolni, mert létezik: Isten megbizonyította Krisztusban.

„CSÁCSOGÓK” ÉS HITVALLÓK

Az ember nem azért teremtetett, és még inkább nem azért született újjá hit által, hogy tétlenkedjen. A jó cselekedetek a hit szükségszerű következményei, ahogy a Heidelbergi Káté fogalmaz: „lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba vannak oltva, ne teremjék a hálaadás gyümölcseit.” (64) Az apostol így szól: „Isten alkotása vagyunk, a Krisztus Jézusban való jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2,10) Elítéljük tehát mindazokat, mondja a Második Helvét Hitvallás, „akik megvetik a jó cselekedeteket, és azt csácsogják, hogy haszontalanok, és nem kell törődni velük”. A szeretet vektor, iránya van, Istentől hozzánk jött és rajtunk keresztül – micsoda rang ez! – továbbmegy másokhoz. Aki hálás a vele közölt kegyelemért, az meg is akarja vallani a hitét: a szeretetszolgálat hitvallás, sokszor szavak nélküli, pompamentes, csendes, láthatatlan, de ható.

SZOLGÁLATI, AZAZ KÖTELESSÉGI TERÜLETEK

Szeretetszolgálatunk a fogyatékossággal élők, az idősek, a szenvedély- és pszichiátriai betegek ápolását, gondozását és segítését, a magányosok, egyedül élők, gyermekek segítését, a hátrányos szociális helyzetben levők, a társadalmi hátrányt szenvedők segítését jelenti. A jézusi „legkisebbek” között, velük, értük. Egyházközségekben, egyházmegyékben, egyházkerületekben és az országos egyház keretében, nagy és folyton bővülő szolgálati területen. Jó, ha szolgálatunkra alázattal tekintünk, ismét csak Jézus szavaira figyelve: „ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.” (Lk 17,10)

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!