A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépése Kassán

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépése Kassán

A Kassai Önkormányzati Kerület (KÖK) kétnapos rendezvényt szervezett székhelyén Megyei városka és A kerület kincsei címen. Május 20-án reggel 9-től este 19 óráig színes és különböző programokat rendeztek.

Az egykori hadtestparancsnokság épületében, ahol a KÖK székel, vitareggelin lehetett részt venni annak elnökével. A Kelet-szlovákiai Múzeumban a Szepesi Színház (Spišské divadlo) élő szobrokat és a Szepesség interaktív térképét mutatta be. Majd különböző tematikájú bemutatókra került sor, melyek a kerület fejlesztését szolgálják. A Megyei városka az első napon a Békemaraton téren létezett. A Bocatius János Közkönyvtárban az egyik gimnázium tartott színházi előadást, majd könyvbörzét és kisebb gyermekek számára műhelymunkát szerveztek.

A KÖK számos településén is rendezvények sorozata várta az érdeklődőket. A kassai pódiumon egymást váltották a különböző együttesek. Volt dzsessz és néptánc, olimpiai sportolók dedikáltak.

Szombaton, május 21-én délután a kassai Fő utcán zajlottak a fellépések A kerület kincsei címen. A gálaprogram este 19 órakor kezdődött. Elsőként a SĽUK, a Szlovák Népművészeti Együttes adott műsort. Feldolgozásaik túllépnek a folklóron, hatásvadász elemeket ötvöznek, beleviszik a balett elemeit, stilizálnak. A zenekar túlharsogta az éneket, azt érteni nem lehetett. Sajnos, a néző semmilyen tájékoztatást nem kapott arra vonatkozóan, mely régió táncait és népviseletét látja a színpadon. Ez volt a helyzet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes esetében is. Szép sikert arattak.

Ezután került sor a népi együttesek versenyének eredményhirdetésére. A KÖK területén egykor négy megye létezett. Sáros, Zemplén, Abaúj és Szepes hagyományait tovább kívánják őrizni. Az elmúlt három hétben az együttesek 15 városban léptek föl. Végső megmérettetésükre ezen a napon került sor a kassai Grand Színházban, melyet a közönség inkább Jumbo Centrumként ismer.

A díjakat Rastislav Trnka, a KÖK elnöke és Kupec Mihály, a Kassai Kerület Kulturális Központja igazgatója és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes művészeti vezetője adta át.

Trnka elmondta, az egykori, 1924-ben alakult Kassa megye hagyományára kívánnak támaszkodni. Szlovákiában elsőként biztosítanak újszerű rendszerszintű támogatást a néptánccsoportoknak.

Hírdetés

„A” kategóriájú besorolást kapott a nagyidai Ilosvai, a kassai Hornád és az opálhegyi Borievka folklóregyüttes. „B” kategóriájú lett a dernői Borostyán, valamint a nagymihályi Jurešík és Zemplín együttes. „C” kategóriájú lett a dernői Borostyán senior, a nagykaposi Kamócsa, a kassai Pristaše és a korompai Krompašan táncegyüttes.

Ezután egy meglepetés következett. Mivel Trnka épp ezen a napon ünnepelte születésnapját, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara egy nótával köszöntötte fel és Kupec egy üveg borral ajándékozta meg.

Ahogy olvasom az ismertetőben, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadása egy hatvanperces fergeteges táncjáték, mely lendületes és sokszínű módon mutatja be a magyar nyelvterület legszebb táncait, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. A Kárpát-medence táncait felvonultató előadásban látható a csárdás, az erdélyi és magyar cigányok táncai, valamint a világ egyik legvirtuózabb férfitánca, a legényes.

Az előadást Zsuráfszky Zoltán rendezte, aki először az egyesített Honvéd Táncszínház, majd az egész Honvéd Együttes művészeti vezetője lett. 2014-ben kezdeményezésére a Honvéd Táncszínház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nevet vette fel, amelynek mindmáig művészeti igazgatója.

A nézőtéren a gyerekek is táncra perdültek.

Az előadást végig hangos tetszésnyilvánítás kísérte, a közönség a végén felállva, vastapssal köszönte meg a szívet melengető és szemet gyönyörködtető előadást. Kétszer ráadást is kellett adni. Az előadásról beszéljenek a képek!

Ezután még a Grand Színházban táncház következett.

Balassa Zoltán képriportja.

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »