A magyar nemzet egy ezeréves fa törzse

A magyar nemzet jelképesen egy olyan ezeréves fa törzse, amelyből egymással összefonódva hasonló ágak nőnek; amelyből egymást védő, összehajló lombok terebélyesednek, mégis ugyanolyan rajta minden ág, levél és virág – jelentette ki az Országgyűlés háznagya Budapesten, a Parlamentben vasárnap, a nemzeti összetartozás napja ünnepi koncertjén.

Mátrai Márta azt mondta, ez az önazonosság kinyilatkoztatása is: mi, magyarok nem akarunk mások lenni, idegen kultúrát, szokásokat felvenni. Egyezőek vagyunk múltunkkal, keresztény hitünkkel, és a jövőt is ebben a szellemben akarjuk tovább építeni; ezt a törekvésünket soha nem adjuk fel.

Vannak olyan országok és népek, amelyeknek ma már ez nem fontos, szerintük az önmagukba vetett közös hit nélkül is lehet élni.

“A történelem azonban még nem tett igazságot, így mi hiszünk a nemzeti megmaradás erejében és az összefogás sikerében” – fogalmazott a háznagy.
Az emléknapon “erőnket nem a keserűségünk ismételgetésére használjuk, hanem arra az összefogásra, amelyet most, a nehéz időkben is a magyar nemzet az egész világ számára felmutatott” – fűzte hozzá.

Az idei országgyűlési választás azon ritka pillanatok egyike volt, amikor a magyar nemzet határokon belül és kívül is megértette a közös jövő iránti felelősséget, és egyként állt oda a nemzetmegtartó igyekezet mellé – hangoztatta Mátrai Márta.

“Ha a nemzeti összetartozás erejével ennyit el tudtunk érni, akkor a jövőnk ügyében is derűsen, bizakodóan tekinthetünk a magyar nemzet következő korszakai felé. Ezért a magyar emberek emelt fővel, tiszta szívvel kérhetik: Isten, áldd meg a magyart! Hiszen egyedül Istené a dicsőség, soli Deo gloria” – fogalmazott.

A háznagy idézte Széchenyi Istvánt, aki szerint a nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik. Azt mondta, a politikus ezzel máig érvényesen mutat rá arra az igazságra, hogy egyetlen nemzet sem lesz boldogabb mások jóindulatára várva.

Szavai szerint környezetünkben sok helyen még mindig él az a törekvés, amely el akarja feledtetni velünk, hogy mi egy közösség vagyunk, közös a történelmünk, közösek az érzéseink, a dalaink és a táncaink.

A háznagy úgy vélekedett, hogy a magyarság gyengítése mint cél máig ott van a magyar állam fennhatóságán kívül rekedt magyarokon. Sokszor egy zászló használata, egy jelkép miatt kell védekezniük azoknak, akik bátran vállalják magyarságukat.

A magyarságnak ma nem közvetlenül az élete van veszélyben, de egyes országokban az anyanyelv kitagadásának törekvéseivel, a jelképek és hagyományok eltörlésének programjával, a tanulási lehetőségek visszaszorításával akarják kétségbe vonni múltját és összetartozását – mondta.

Hírdetés

Ez a magyarok összetartozásának ünnepe, amely “átfogja szinte a teljes földgolyót, mert szétszóratásunk a nagyvilágban már több mint egy évszázada tart, megsebezve bennünket, rongálva életerőnket, próbára téve megmaradásunkért folytatott küzdelmünket” – emelte ki a politikus.

Bár vannak, akik alábecsülik a hagyománytisztelet és a nemzeti összetartozás erejét, a magyaroknak ez erőt ad, segít túlélni a nehéz korszakokat – hangsúlyozta Mátrai Márta.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró 1920-as trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A koncerten a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, valamint a Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) is közreműködött. Szólistaként Kovácsházi István tenor lépett fel. Vezényelt Ménesi Gergely.

Felcsendült Erkel Ferenc Ünnepi nyitány, Liszt Ferenc Hungaria, valamint Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve.   

A nemzeti összetartozás napja

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: “a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul. A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott. A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban, a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmaknak a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket.

A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. A törvény első paragrafusa így kezdődött: “Tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott…” Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások következtében Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.

A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »