A magyar kormány segít magyarnak maradni – Manchesteri Góbéfest

A magyar kormány segít magyarnak maradni – Manchesteri Góbéfest

A magyar kormány anyanyelvi programokkal és a magyar kultúrához való kötődés lehetőségeivel is segíti a diaszpórában élőket.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a június 24. és 26. között Manchesterben zajló Góbéfestről bejelentkezve kifejtette:

A nemzetpolitikai államtitkárság által támogatott rendezvény Anglia legnagyobb magyar fesztiválja, a Magyarországról és Székelyföldről érkező művészek két színpadon lépnek fel a város katedrálisa mellett.

Hírdetés

A fesztivál pénteki megnyitója után kerekasztal-beszélgetés zajlott a Manchesterben és környékén működő magyar szervezetek vezetőivel – ismertette. Közölte: a térségben hétvégi magyar iskola és cserkészet is működik, amelyeket a magyar kabinet támogatott az elmúlt években.

Szilágyi Péter a rendezvényen pénteken elmondott beszédéből idézve elmondta:a magyar kormány az elmúlt tizenkét évben több mint ötezer határon túli intézmény és szervezet tevékenységéhez járult hozzá, és ennek köszönhetően több ország nagyvárosaiban is évről évre megrendeznek a mostani Góbéfesthez hasonlítható magyar napokat.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kabinet részéről évek óta kitüntetett figyelem irányul a világban működő kétszázötven hétvégi magyar iskola támogatására is.

A nemzetpolitikai államtitkárság 2018-ban hívta életre a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóját, amelyen már több mint százötven szervezet képviselteti magát – ismertette Szilágyi Péter, hozzátéve, 2018-tól külön pályázati felhívás segíti a hétvégi magyar iskolák működtető szervezeteket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »