A magyar kormány ismét cserbenhagyta a kárpátaljai magyarságot

Az ukrán kormányfő kétnapos magyarországi látogatása során a magyar fél a vízummentesség támogatását úgy ígérte meg, hogy már megint nem kért semmit cserébe, így folytatódhat a kárpátaljai magyarság elnyomása, megfélemlítése – mutatott rá Szávay István, a Jobbik képviselője.

Magyar Menedék - Horthy-naptár

Úgy ért véget az ukrán kormányfő kétnapos magyarországi programja, hogy a látogatás kapcsán megjelent híradásokban, a kárpátaljai magyarságot érintően pusztán csak néhány diplomatikusan semmitmondó megjegyzést olvashattunk – jelentette ki Szávay István az ukrán miniszterelnök látogatását összegző közleményében. Megjegyezte, hogy a magyar kormány részéről megnyilvánuló közömbösségre két kárpátaljai szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös közleménye is felhívta a figyelmet.

A jobbikos országgyűlési képviselő egyértelművé tette, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a magyar kormányhoz hasonlóan egyetért az ukrán vízummentesség megteremtésével, mint ahogy Ukrajna Európai Uniós integrációját is támogatja. Ugyanakkor ezt a támogatást Magyarország nem adhatja meg egy ismételt és sokadik egyoldalú gesztus keretében, Ukrajnának is egyértelmű vállalásokat kell tennie – elsősorban az elnyomott, a jogai gyakorlásában korlátozott kárpátaljai magyarság irányába.

A Jobbik – mutatott rá Szávay– elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajna továbbra is elnyomja a területén élő nemzetiségeket, így a kárpátaljai magyarokat is, megfélemlíti a magyarságukat büszkén vállaló állampolgárait, Ukrajna elnöke és kormánya nem teljesíti a magyar közösségnek tett ígéreteit, és a nemzetiségi jogok széleskörű biztosítása helyett azok csorbítására törekszik. Szomorú példája mindennek az oktatási törvény tervezett, a magyarságra nézve káros és veszélyes módosítása – emlékeztetett a radikális nemzeti párt képviselője .

A közlemény a továbbiakban leszögezi, hogy a Jobbik kormányra kerülve a legszorosabb együttműködésre fog törekedni a szomszédos államokkal, de a jószomszédi viszony és a stratégiai partnerség nem képzelhető el a magyar nemzeti közösségek jogainak széleskörű biztosítása nélkül.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »