A magyar kormány 26 milliót adott a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítására

A magyar kormány 26 milliót adott a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítására

A magyar kormány 26 millió forintos támogatásával cserélték ki a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom nyílászáróit és óriási méretű üvegfelületeit.

A megújult templomot Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelenlétében adták át a péntek délutáni szentmise keretében.

Az esemény után Soltész Miklós az MTI-nek elmondta: az itt élők bizonyították a nemzet iránti hűségüket, a magyarsághoz kötődésüket, a nyelv, a kultúra megőrzését, és a magyar kormány ezt szeretné megköszönni.

„Amikor bármilyen dolgot támogatunk, legyen az óvodaprogram, iskolák, templomok, közösségi helyek felújítása, akkor a megmaradást szeretnénk segíteni, és a nemzet összetartozását erősíteni”

– nyilatkozta Soltész Miklós.

Hírdetés

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy péntek délelőtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakcióival közösen látogatott el Kommandóra, hogy gyors segélyt vigyen azoknak a családoknak, akik tűzvész következtében hajlék nélkül maradtak. A Kárpát-kanyarban a hegyek között fekvő, egyik legkeletibb erdélyi településen múlt szombaton  közös tetőszerkezetű sorház öt lakása teljesen megsemmisült, három pedig tető nélkül maradt tűzvész miatt.  

Soltész Miklós megjegyezte: a magyar karitatív szervezetek által gyűjtött ruhaneműt, takarókat, és tisztálkodási szereket, valamint az RMDSZ parlamenti képviselőinek a pénzadományát vitték Kommandóra. Egyben azt is közölte, hogy Magyarországon építőanyagokat gyűjtenek a leégett házak újjáépítéséhez.

A jótékonysági akció után az RMDSZ Kelemen Hunort, a szövetség elnökét idézte közleményében, aki kijelentette: a pénzadományokra is szükség van, de arra is, hogy a bajba jutott kommandóiak érezzék, mellettük áll az egész közösség.

„Felelősek vagyunk egymásért, ezt érezni és éreztetni kell”

– idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunort.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »