A magyar haderőreformok nem működnek

A magyar haderőreformok nem működnek

A Fidesz 2012-es „forrásprognózisa” szerint a 2012-es 241 milliárdon (a GDP 0,79 százaléka) rögzítik a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetését 2016-ig, majd ezt követően évente a GDP 0,1 százalékával növelik a költségvetését egészen 2021-ig, amíg eléri a GDP 1,39 százalékát. A NATO walesi csúcstalálkozóján már elhatározták, hogy a tagállamoknak közelíteniük kellene a kétszázalékos GDP-arányú védelmi költségvetéshez. A varsói csúcsra készülve Magyarország bejelentette, hogy az évi 0,1 százalékos emelést folytatni kívánjuk 2026-ig, ezzel teljesítve a fenti kétszázalékos igényt. A források tehát radikálisan bővülnek, a következő tíz évben ez plusz 4-5 ezer milliárd forintot is jelenthet. Ebbe már akár egy NATO-kompatibilis eszközökre történő átfegyverzés is beleférne, de valódi szerkezeti átalakítások nélkül ezt a pénzt a torz struktúra konzerválására fogjuk fordítani. A 2016-os és a 2017-es költségvetés ezt a veszélyt látszik igazolni: van forrásbővülés, de nem látszik semmi eredménye.

A 2017-es költségvetés fejezeti indoklása tartalmazza a tárca alárendeltjeinek létszámát. A 25 733 fős haderőből a végrehajtó 13 647 fő csak 53 százaléka a teljes létszámnak, a többi 47 százalék a vízfej. Papíron. A valóságban a végrehajtóknál van vagy hétezer fő hiány, a vízfejhez meg hozzá kell adni a HM tulajdonú kht.-k, zrt.-k nyolcezer fölötti létszámát. Valójában húszezer fős vízfej szív el minden forrást a ridegen tartott hét és fél ezres végrehajtó állomány elől.

A dicsőséges elmúlt hét év eredménye az „elmúltnyolcévhez” képest, hogy a HM 2017. évi költségvetése végre meghaladja a szocialisták 2010-re tervezett 308 milliárdját a maga 353,7 milliárdos nominálértékével. Ha viszont a katonai költségvetés GDP-hez viszonyított arányát vizsgáljuk, még mindig nagy az elmaradás. Szekeresék 2009. évi 1,31 százalékos GDP-arányához képest 2017-ben még mindig csak a GDP 0,95 százaléka szerepel a tervben.

Még aggasztóbb a helyzet, ha a költségvetésen belül a beszerzések, beruházások arányát vizsgáljuk. Juhász Ferenc évi százmilliárdos beszerzésekről szóló álma szertefoszlott, Szekeres Imre már fékezett habzású koncepciót adott át a 2010-es költségvetésben: 13 milliárd (a költségvetés 4,9 százaléka) volt tervezve beruházásra. A Fidesz ezt a hagyományt folytatta 2016-ig. Jövőre már 38 683,7 milliót, a költségvetés 10,92 százalékát tervezik beszerzésekre fordítani. A 2017. év végre reményt ad arra, hogy egyszer eljutunk a nemzeti katonai stratégiában leírt célhoz, és a HM költségvetésén belül a fejlesztések aránya eléri a 30 százalékot. A 2017-es fejlesztési forrásbővüléssel kapcsolatos derűt azonban beárnyékolja, hogy a fejezeti indoklásban szerepel egy tétel, miszerint a tízéves haderő-fejlesztési tervben és a középtávú honvédelmi szakpolitikai programban tervezett fejlesztésekre 28,6 milliárdot fordítanak (ugyanez a tétel az indoklás 15. oldalán már 33,8 milliárd).

Az a gond ezzel a tétellel, hogy az adófizető polgár ennek felhasználásáról semmit sem tudhat. A honvédelmi törvény 2011. évi módosításakor beírtak egy paragrafust, miszerint a haderő szervezeti felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire vonatkozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig nem nyilvánosak. Ennek megfelelően a tízéves hosszú távú stratégiai haderőfejlesztési terv és a középtávú honvédelmi szakpolitikai program nem nyilvános. A honvédelmi törvény ugyanezen módosításakor kivették a parlament hatásköréből a hosszú távú fejlesztési terv tárgyalásának, országgyűlési határozatba foglalásának jogát. 2013-ban nem magát a 2013–2022 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési tervet, hanem Hende Csaba ennek fő irányairól szóló jelentését fogadta el a kormány. Ugyanez a helyzet a középtávú tervvel is: a 2015–2018 évekre vonatkozó honvédelmi szakpolitikai program nem nyilvános.

A stratégiai tervezés az Államreform operatív program (Árop) keretén belül működik, jelentős EU-támogatással. A kormányzati stratégiai irányítás rendszeréről (KSIR) szóló rendelet meghatározza a stratégiai tervdokumentumok előkészítésére, társadalmi véleményezésére, elfogadására, közzétételére, megvalósítására, nyomon követésére, valamint előzetes, közbenső és utólagos értékelésére, továbbá felülvizsgálatára vonatkozó követelményeket. Tehát nemcsak a nemzetközi gyakorlattal, hanem a magyar előírásokkal is ellentétes a haderőfejlesztési terv titkosítása, s ezzel kivonása a parlamenti ellenőrzés és a civil kontroll alól. A HM vélhetően azért tartja titokban ezeket a terveket, mert nem tartalmazzák a teljesítéshez szükséges finanszírozási, személyi, tárgyi, szakmai és szervezeti feltételeket, így nem állnák ki a nyilvánosság próbáját.

A minisztérium gazdálkodását a Fidesz hatalomra kerülése óta nem vizsgálta az Állami Számvevőszék. Hende Csaba ötéves tevékenysége nem mutatott semmiféle tervszerűséget. Ahelyett, hogy rendbe tette volna a haderő aktív komponensét, egy semmiféle katonai képességgel nem bíró, elaggott tartalékosokból álló rendszer létrehozására fecsérelte az idejét. Regnálása alatt szűnt meg a haderő helikopterképessége, nulla felé tendált a tüzér- és harckocsizó képesség is. A végrehajtóknál 7-8 ezerre növekedett a békelétszám hiánya. Ebbe a létszámhiányba bele is bukott, amikor 2015 nyarán csak 3500 katonát tudott kivezényelni a kerítésépítésre a papíron majd harmincezer fős haderőből. Utóda, Simicskó István sem hozta nyilvánosságra hosszú távú stratégiai koncepcióját. Az aktív komponens helyett ő is a tartalékos komponenssel történő bíbelődést preferálja, Hende Csabához képest emelt szinten. Ő húszezer tartalékossal számol, akik területvédelmi alegységekbe szerveződnének. Ez már 2000 óta dédelgetett álma, ám félő, hogy semmi köze a haderő hosszú távú fejlesztési tervéhez.

A húszezer fős tartalékos komponensről való álmodozáson kívül természetesen lennének egészen konkrét feladatai is a honvédelmi miniszternek. A legfontosabb az elviselhetetlen létszámhiány felszámolása lenne. Riadtan szemlélem a 2016-os toborzó futásról szóló híreket. Sehol egy olyan hír, hogy ennek a kampánynak hatására hányan jelentkeztek katonának. Egyébként is, ha tömegesen jelentkeznének, nem lenne pénz az illetményükre. Létszámbővítésre egy fillér sincs tervezve a 2017-es költségvetésben.

A következő feladat az lenne, hogy a források reális felosztásával a NATO-csúcstalálkozókon elfogadott fejlesztési tervekkel összhangban valódi, végrehajtható, a nyilvánosság próbáját kiálló fejlesztési tervet kellene kidolgozni. Simicskó István június 16-án a szolnoki sajtónapon elmondta, hogy lesz egy 2026-ig szóló, „példaértékű” stratégiai haderőfejlesztési terv. Na végre! Egyébiránt nem példaértékű tervet kellene készíteni, hanem olyat, amelynél évente bemutatható, ellenőrizhető az eredmény. Például 2018-ban átfegyvereztünk, rendszerbe állítottunk egy NATO-kompatibilis lövész zászlóaljat. 2020-ra rendszerbe állítottunk egy NATO-kompatibilis gépesített dandárt az összes támogatójával és kiszolgálójával együtt. És így tovább addig, amíg fel nem áll 2025-körül egy NATO-kompatibilis hadosztály.

Mindennek az elején pont a fenti folyamat elősegítésének érdekében kellene jelenteni, hogy a HM létszáma ötszáz helyett már csak száz fő, a vezérkaré kétezer helyett már csak ötszáz fő, a háttérintézmények tízezer fője helyett már csak kétezer fő (ha nagyvonalúan számolunk). A második világháborús robbanótestekkel a továbbiakban a katasztrófavédelem foglalkozik, a haderő tűzszerészeti feladatait a hadosztály műszaki zászlóaljának tűzszerész szakasza végzi.

A cikk leadásakor jött a hír, hogy négy tűzszerész katona szolgálat teljesítése közben hősi halált halt. A hazáért haltak meg? Nem ilyen egyszerű. Bérmunkát végeztek nem nyilvános szerződés alapján, vagyis valakinek profitot termeltek igen feszített munkarendben. A miniszter belső vizsgálatot rendelt el. Nem hiszek a „belső” vizsgálat elfogulatlanságában. Parlamenti bizottságot kellene alakítani paritásos alapon, egyedül az tárhatná fel az összefüggéseket: ki kivel kötött szerződést, kinek van haszna ebből, milyen érdekviszonyok juttatták el a katonákat oda, hogy a feladaton a hét minden napján dolgozniuk kellett? Ez fontosabb, mint azt vizsgálni, miért robbant fel a bomba.

Egy biztos: ki kell kászálódni a szegény rokon és a vonakodó szövetséges pozíciójából. Nagyjából tíz év múlva azt kellene konstatálni, hogy a szövetség egyenrangú partnerhadereje vagyunk. Be kellene látni, az a program, hogy „folytatjuk”, a haderőnél is kevés. Az elmúlt huszonhat év reformkísérletei ugyanis nem vezettek sehova.

A szerző nyugállományú katona

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »