A magyar euró időszerűsége

A magyar euró időszerűsége

Nem kell rögtön belépési céldátumokkal és célárfolyammal sarokba szorítani magunkat.

Élénk vita bontakozott ki arról, hogy a német választások és a brexit levezénylése után milyen európai integrációs folyamat veszi kezdetét. Németország és Franciaország valóban erőteljesebb közös hatalomgyakorlásba kezd a „normális” tagállami helyett, mint a most érvényes lisszaboni szerződés betűje szerinti?

Az is felmerült, hogy lesz egy külön vagy kiegészítő költségvetés a belső integrációs kört alkotóknak. Vajon ez a belső kör az euróhoz köthető lesz-e, vagy más alapelv alapján áll össze a beharangozott szűkebb elitcsoport?

A Juncker bizottsági elnök által felvázolt öt lehetséges továbbfejlődési verzió, a Macron–Merkel-egyeztetések és a kétoldalú munkacsoportok felállítása után várható, hogy ebben a kérdésben hamarosan konkrét lépések következnek, és a bizottság felkérést kap egy anyag kidolgozására és beterjesztésére.

Moscovici uniós biztos szerint hamarosan visszautasíthatatlan ajánlat érkezik az eurózónán kívüli tagoknak a belépésre, ami komoly megfontolások elé állítja a visegrádi országokat és Romániát. El is indult újra a vita arról, mikor lépjünk be az euróövezetbe. Foglalkozzunk tehát most azzal a lehetőséggel, hogy a szűkebb integrációs körbe az euró­zóna-tagság lesz a belépő, és nem lesz más, számunkra nehezen elfogadható feltétel, például a menekült- vagy migrációs politika terén.

A vitának van politikai és gazdasági aspek­tusa. A politikai az, hogy ezáltal Magyarország biztonsági helyzete javul. Többé nem lehet spekuláció tárgya nemzeti valutája, hiszen az euró sikeres, és tartalékvalutaként, valamint nemzetközi fizetési eszközként is elfogadott. Az amúgy is erős nyugati integrációnk méltó befejezése lehetne ez a lépés a NATO-, az EU- és a schengeni övezeti tagság után.

Politikai vonatkozás az is, hogy regionálisan 2007-ig senki sem előzte meg integrációs politikában hazánkat (a szlovén és szlovák eurózóna-tagsággal ez megtörtént), de most újra visszaállunk az élvonalba, ezáltal nincs bennünket érintő döntés nélkülünk. A britek kilépésével szűkül az eurózónán kívüli tagok csoportjának súlya és befolyása.

Szintén a politikai aspektusok közé tartozik, hogy több, szankcióval járó pénzügypolitikai fegyelmi kötelezettség jelent meg a zónatagok számára a pénzügyi válság óta, első­sorban a magyar elnökség alatt elfogadott csomagnak köszönhetően.

A gazdasági hatások elemzésekor az első felmerülő gondolat az, hogy ezáltal több vagy kevesebb közösségi forráshoz jutna-e hazánk, ami a növekedésünk szempontjából kardinális kérdés. Korábban, amikor Delors beterjesztette a közös pénzre vonatkozó tervét, segítségként bevezette a kohéziós alapot, amely plusz közösségi forrásokkal segítette a felzárkózó tagállamokat, Írországot és a mediterrán tagállamokat a hosszú távon megtérülő infrastrukturális beruházásaiknál.

Azóta annyiban változott a helyzet, hogy a mediterrán országok a szegényebbek belépése miatti statisztikai hatá­sokra hivatkozva kiharcolták azt, hogy az uniós átlag 90 százalékát meghaladó fejlett­ségű országokat se zárják ki a közösségi pénzekből. Sőt, a tagállamok nagy régiói közül is az uniós átlag 75 százaléka fölé jutottak számára sem szűnt meg a brüsszeli anyagi segítség.

A gazdasági hatások vonatkozásában ennél sokkal lényegesebb a hosszú távú versenyképességi hatás. Az jó, hogy az euróövezetben alacsony az inflációs és kamatkörnyezet. Főleg egy jelentősen eladósodott közép-európai állam számára az államadósság rátájának csökkentésére vonatkozó kötelezettség jó fegyelmező erő (olcsóbb az államadósság finanszírozása és jobb az adósbesorolás is), ráadásul nálunk az adósságráta csökken­tése bizonyos formában már jogszabályba is foglalt kötelezettség is.

Az árfolyamkockázat kizárása üzletileg kedvező, és az is, hogy lényegében a magyar külgazdasági kapcsolatok kéthar­mada az euróövezettel létesült, tehát nem lennének átváltási és tranzakciós költségek. Lehetséges úgy belépni az euróövezet előszobájaként működő ERM II övezetbe, ahogy Dánia is teszi hosszú évek óta, és ami nagy­szerű teret ad arra, hogy lássuk, hogyan tudjuk az árfolyam-politika kizárásával folytatni a felzárkózást, megtanítva gazdasági szereplőinket arra, hogy leszokjanak a leértékelésről, továbbá euróban számolva ezzel is segítve a bérfelzárkózást.

Vannak azonban egyéb kihívások is az euró­övezetbe való belépéssel. A legfőbb, hogy Magyarország fejlettségi szintje még messze van az uniós átlagtól – a jelenlegi mutató 70 százalékos –, ár- és bérszínvonala is jelentősen elmarad a közös övezetétől, bár minden téren felzárkózás figyelhető meg. Amit persze az árfolyam-politika kiküszöbölése felgyorsítana. Egy nyitott, és külgazdaság-érzékeny országban nagyon óvatosan kell megszüntetni a leértékelési politikát, főleg annak jogi lehetőségét.

A mediterrán országok például, ahol a turizmusnak kardinális a szerepe, óvatlanok voltak, és a túl erős árfolyammal való belépés komoly versenyképességi gondot okozott, amelyből máig nem tudtak kikeve­redni.

Mindezek mögött az áll: tudjuk-e termelékenységünket úgy növelni, hogy az euró-forint árfolyam befagyasztása után a belső felértékelődést – vagy a leértékelés hiányát – cégeink és a magyar fize­tési mérleg is bírják. Itt elsősorban a magyar tulajdonú cégek versenyképességének a várható emelkedése, termelékenységjavulása, az innováció és az ezeket segítő beruházások állnak a középpontban.

A multinacionális, főleg exportra berendezkedett cégek sokszor nem érdekeltek a leértékelés befejezésében, hiszen őket az export, és nem az ország hosszú távú érdekei motiválják. Vagyis döntő jelentőségű a magyar tulajdonú cé­geink jó minőségű hazai munkaerővel és munka­termelékenységgel való felvértezése minden ágazatban, de különösen a külkereskedelemre érzékeny területeken. Enélkül esélyünk sincs arra, hogy jól kihasználjuk a belépést.

A veszélyek miatt indokolt szem előtt tartani – amit többek között a miniszterelnök is hangsúlyozott –, hogy 90 százalékos fejlettség és felzárkózás alatt nagyon kockázatos a belépés, de a megfelelő rákészüléssel 70 százalék körüli szinten (itt állunk mi most) belépett Szlovákia vagy a baltiak is azt illusztrálják, hogy végül is meg lehet birkózni a feladattal. Igaz, a belépésük óta nem olyan sebes a felzárkózásuk, mint a saját valutás időkben, de ennek nemcsak az eurózóna az oka.

Hazánk egyébként arról nem szavazhat, hogy belépjen-e az euróövezetbe, ez a mostani Juncker-beszéddel is nyilvánvalóvá vált. A belépést a csatlakozási szerződéssel és az azt szentesítő népszavazással elfogadtuk, vita csak a dátumról lehet. Ugyanakkor az euró­zónától némi rugalmasságot is el lehetne várni. Például, hogy az ERM II árfolyamrendszerben hosszabb lehessen a próbaházasság, mint két év. Valamint, hogy ne legyen a házasság felbonthatatlan, vagyis az euróövezetből nagyon indokolt esetben, rendezett formában ki lehessen lépni, ha egy tagállam versenyképességi okokból ezt mégsem bírja.

Utóbbi esetben (lásd Görögország) az is felmerülhet, hogy olyan versenyképességjavító strukturális programot kell közösségi segítséggel elindítani a gyenge partner bent-tartására, amit eddig nem alkalmaztak. Ezenfelül, Schengenhez hasonlóan, az övezet tagjainak akarniuk kell, hogy új tagállam beléphessen, és érettnek nyilvánítsák rá. A bal­káni tagállamoknak a schengeni tagsággal kapcsolatos vesszőfutása, valamint 2007-ben a litvánok és az észtek az eurózónától való eltanácsolása azt mutatja, hogy ez bizony komolyan megfontolandó szempont.

Ha tehát megérkezik a meghívás Brüsszelből (vagy inkább Berlinből és Párizsból), akkor nem kell azonnal belépési céldátumokkal és célárfolyammal sarokba szorítani magunkat. Ugyanakkor nyugodtan, de határozattan meg kell vizsgálnunk a kérdést.

Becsey Zsolt

A szerző volt EP-képviselő és külgazdasági államtitkár


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »