A lyukasóra méregfoga

A lyukasóra méregfoga

Azt még nem tudjuk, hogy a kormány kihúzta-e azt a méregfogat gyökerestül – köztünk szólva: nem valószínű –, de hogy eléggé összekuszálta a szálakat, az egyszer biztos. Az oktatásügyről, a pedagógusokról és az ő követeléseikről van szó természetesen.

Megjegyzem: a kommunikációs tervet nem sikerült maradéktalanul megvalósítani. Ki volt pedig találva okosan, hogy hogyan is kellene tematizálni a témát a továbbiakban, de arra a fene se számíthatott, hogy a brüsszeli terror a keddi napon minden mást elsodor. Rétvári Bence államtitkár tévészereplése alkalmából annak rendje és módja szerint bejelentette, hogy a gyűlöletes Kliket tokkal-vonóval megszüntetik, ám kisvártatva jöttek a robbantások, így a reakciókra már szinte senki sem figyelt.

A dolgok természete szerint persze előbb-utóbb minden bréking köznapiasul – ma már a rendeleti kormányzásról és a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló ötletek keresztülhajszolása sem marad visszhangtalan –, így mégis adott a lehetőség, hogy a Rétvári-bejelentés alapján tovább vitatkozzanak az érdekeltek a részletekről.

A részletekről, amelyekről egyelőre semmi sem tudható. Hacsak azt nem tekintjük valaminek, hogy az intézmények fenntartása nagy valószínűséggel az állam feladata marad, és az új modellt az elkövetkezendő hetekben-hónapokban óhajtják kidolgozni. Az eddigi információknak olyan olvasatuk is van, miszerint az egy nagy helyett sok kicsi Klik intézkedhet a jövőben, és ha így lesz, az annyira nem lesz jó.

A kormány mindenesetre megint adott egy esélyt a szimbólumoknak. Azaz saját magának. Nyilvánvaló volt, hogy hiába tartja a miniszterelnök súlyos presztízsveszteségnek a Klik beszántását – állítólag még nemrégiben is azt mondta, ilyesmiről a 2018-as választások előtt szó sem lehet –, közben eljutottunk oda, hogy mindent a központ testesített meg, amit a kormány oktatáspolitikájában az ágazat szereplői utálatosnak láttak. Nemcsak azért bizonyult menthetetlennek az intézmény – és volt muszáj feláldozni őt –, mert pocsékul működött, hanem azért is, mert az akarnokság, az ostobaság és a szakszerűtlenség szimbólumává vált. Egyre többek és többek szemében – olyanokéban is, akik bizony nem politikai okokból lázadtak ellene. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az elmúlt két évben úgyis használhatták arra, amire elsősorban létrehozták: hogy jó néhány milliárdot kivegyenek a rendszerből, mely milliárdokra bizonyos értelemben másutt volt szükség.

Az a helyzet, hogy Orbán Viktor megint értette a nép szavát. Az, hogy a fideszesek szisztematikusan igyekeztek és igyekeznek a szervezett ellenzék részének, illetve rendzavarónak láttatni a március 15-ei tanármegmozdulások főszereplőit, csak az egyik része a politikai taktikának. A másik az elégedetlenek mezőnyének a megosztásáról szól, és ez sokkal fontosabb. Meg eredményes is: már most tudható, hogy a pedagógusszervezetek jó része sem áll bele a március 30-ára meghirdetett polgári engedetlenségi lyukasórába.

Igaz, ez önmagában még nem jelent semmit, a tiltakozó akció valós súlyát akkor tudjuk majd felmérni, amikor már látjuk, mi történt. Az azonban így is egyértelmű, hogy a radikálisok – Pukli István és partnerei – messze előreszaladtak, és a kormány a Klik-bejelentéssel jól lelassította azokat az elégedetleneket, akik eddig sem feltétlenül akarták utolérni a vezéreket.

Ezzel együtt ne feledjük: az oktatásügy problémái az ismert mozgalmak sikerétől-kudarcától akár teljesen függetlenül is létezőek, húsba vágóak. Annyira, hogy taktikai-hatalomtechnikai húzásokkal képtelenség megoldani őket. Magyarán, ha a kormány szeretné elkerülni az elhúzódó társadalmi-politikai válságot, annál mindenképpen többre lesz szüksége, mint hogy beküldi egy tévéstúdióba Rétvári Bencét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »