A Luník IX lakosainak érdeklődését az idei választás sem keltette fel igazán

A Luník IX lakosainak érdeklődését az idei választás sem keltette fel igazán

Az ország legnagyobb romatelepén élő lakosok az idei választás iránt is csak annyira érdeklődnek, mint korábban.

Peter Palla, a Luník IX lakótelep egyes számú választási körzet szavazóbizottságának elnöke lapunknak elmondta, hogy míg az urnák elé járultak száma a lakótelepen élők számához képest viszonylag alacsony, délelőtt tizenegyig valamivel többen mentek el voksolni, mint négy évvel ezelőtt. „A lakótelep két választási körzetében mintegy 4500 választásra jogosult lakos él. A szavazás eddig problémamentes. Reggel hétkor nyitottuk meg a szavazóhelyiségeket, az első szavazók negyed nyolckor érkeztek. A helyi közösségi épületben kirendelt két helyiséget eddig nem sikerült megtölteni, nem mondhatnám, hogy sorban állnának a szavazók.

Hírdetés

Úgy tudjuk, hogy legalább huszonöt család kimondottan a választás miatt jött vissza a városba. Elmondásuk suzerint többségük Angliában él, de a választásokat nem szerették volna kihagyni“ – mondta lapunknak Peter Palla. Míg a legutóbbi helyhatósági választások során több alkalommal is felmerült a szavazatvásárlás gyanúja, Palla szerint ilyen eseteről jelenleg nem kaptak hírt. „Eddig minden zökkenőmentesen zajlik, bízunk benne, hogy ez így is marad“ – zárta az elnök.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »