A levadászott vadász

Tényleg mindenkit utolér a múltja. Kiss László 75 évesen megbecsült sportember volt, komoly szaktekintély, egy sor állami és egyéb kitüntetés birtokosa, megsüvegelték a világ minden olyan pontján, ahol kicsit is tényező az úszás – egészen kedd reggelig. Ekkor hozta nyilvánosságra egy portál, hogy 1961-ben csoportosan elkövetett nemi erőszak résztvevője volt, emiatt egy évvel később első fokon öt, másodfokon három évre ítélték el. A portál nem elégedett meg a tények közlésével, feltette az oldalra a bírósági jegyzőkönyvben szereplő összes gyomorforgató részletet, hogy a három elkövető – később elítélt – közül ki hogyan fogta le a szerencsétlen áldozatot, hányadikként közösült vele.

Így lett ez igazán hatásos. Normális ember ötvenöt év után is megundorodik, és tett bármit is a bűnös azóta, lehet jogilag már tiszta ennyi idő után, nem övezheti más, csak megvetés. Ez nem egy bohó fiatalkori csínytevés, bolti lopáshoz mérhető botlás, ez nemi erőszak, ami még a bűnözők között is ocsmányságnak számít; és az áldozat, valamint a családjának a tudatában sohasem jóvátehető, ezt nem lehet kárpótlással semmissé tenni vagy a hatásait csillapítani.

A botrány kirobbanásának a pillanatában tudni lehetett, hogy Kiss László bizonyos értelemben megsemmisült. Akik egyelőre nem ismert, csupán sejthető, még pontosabban, találgatható okból éppen most és éppen őt megtámadták, biztosra mentek: ezt a történetet nem lehetett megúszni. Kiss László tett ugyan néhány bizonytalan kísérletet a menekülésre, sejteni engedte, hogy nem minden egészen úgy történt, ahogyan az a jegyzőkönyvben szerepel, de a szíve mélyén tudhatta, összeomlik körülötte minden, amit a szabadulása óta – amúgy három év helyett mindössze húsz hónapot töltött el Nagyfán – felépített. Hiába mondta azt is, hogy: „Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem is fogok túllépni rajtuk.” Ez nem segíthetett.

Tegnap lemondott, már nem szövetségi kapitány, nem alpolgármestere Százhalombattának – bár még díszpolgár, a város uszodája is a nevét viseli, a tudósítások szerint csak idő kérdése, hogy ezektől is megfosszák. Utolérte a múltja, és maga alá temette.

Egyszer talán kiderül, hogy kik és miért most segítettek be a múltnak, mindenesetre saját közege egyértelműen kiállt Kiss László mellett. A szövetség elnöksége és edzőbizottsága ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy nincs ok a lemondatására, mintha tíz aranyérem kellő ellensúlya lehetne egy nemi erőszakon átesett nő fájdalmának. De találkozhattunk ennél döbbenetesebb hozzászólásokkal, nyilatkozatokkal is. Egyesek tudni vélik, nem is biztos, hogy erőszak történt, az áldozat „kapható” volt, csak utólag állította be erőszaknak a történteket, „mert egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.” Az idézet Aczél Endre újságíró egyik közösségi oldalon írt hozzászólásából származik, és összecseng más véleményekkel a közegből. Magyarán az áldozat a hibás, aki már tiltakozni sem tud, mert nem él. Aztán ezt is olvashatjuk tőle, aki saját bevallása szerint akkoriban éjjel-nappal az uszodában töltötte az idejét: „Fogalmatok sincs, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú »megerőszakolt«. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt, és nem eredménytelenül.”

Most kiderült, a szakmában mindenki tudta, mi történt ötvenöt éve, a sajtó is beszámolt róla, ám a jelek szerint ez egyesek számára nem több, mint vég nélküli és eredményes vadászat, nem ok arra, hogy valakit emiatt kiközösítsenek. Remek üzenet ez azoknak, akik éppen azt fontolgatják, hogy úszni adják a gyereküket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »