A lehető legjobb dolog miatt várat magára Márton Anna visszatérése

A lehető legjobb dolog miatt várat magára Márton Anna visszatérése

Akár vissza is térhetne a nyári világversenyekre a pástra, ám egyelőre nem fog, és ennek örömteli oka van.

Nem nyert érmet a tokiói olimpián Márton Anna, hősies negyedik helyével mégis az egyik főszereplője volt az eredményes magyar vívó küldöttségnek – fogalmaz a Magyar Vívó Szövetség. Női kardozónk ugyanis elszakadt térdszalaggal vállalta a versenyzést, majd első asszójában rásérült a lábára, térdéből egy porc is kiszakadt. Ennek ellenére bejutott az elődöntőbe, és a csapatversenyen is vállalta a szereplést súlyosan sérülten.

Hírdetés

A térdét azóta megoperálták – miként arról az Infostart is beszámolt – Stuttgartban végezték el a műtétet, és egyre jobban van. Folyamatosan edzésbe állt, de történet vele ennél fontosabb dolog is.

„Köszönöm az érdeklődést, nagyon jól vagyok, éppen gyógytornára érkeztem. Igazából nem akarom elkiabálni, de néha úgy érzem, jobb a térdem, mint újkorában – nyilatkozta a kardozó – […] Már futok, szökdelek vele, és elkezdtem a vívómozgásokat is. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a műtét, és én is mindent megteszek azért, hogy a rehabilitáció minél jobban sikerüljön. Megkockáztatom, akár ott is lehettem volna a nyári világversenyeken, erre azonban várni kell még egy évet biztosan.”

Ennek ugyanis az az oka, hogy kisbabát vár a párjával, május végére van kiírva, tehát nagyjából félidőben jár. Márton Anna azt is elárulta, hogy a napokban derült ki, hogy kisfiút vár, de ez annyira friss hír még, hogy a nevéről még nem tudott a párjával megállapodni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »