A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét

A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét

Széles körben elterjedt nézet, hogy az emberiség környezetkárosítása, kiváltképp a levegő szennyezése csak az ipari forradalom óta jellemző. Azonban a szeméttől való megszabadulás, a megfelelő élelmiszer és ivóvíz biztosítása, valamint az energiahordozók elégetéséből származó káros anyagok voltaképpen egyidősek a civilizációval. A légszennyezés, kiváltképp az energiahordozók égetéséből származó füst káros hatásai már hét évszázaddal ezelőtti írott forrásokban is felfedezhetők.

A 13. századi Angliában ugyanis már használtak szenet fűtőanyagként. A korban „tengeri szén” néven ismerték, mivel jellemzően a szénlelőhely Newcastle és a célállomás London között járó hajók eredetileg ballasztként használták, ekkoriban azonban korlátozott mennyiségben a nagyváros lakói már vásároltak is belőle, hogy elégessék.

Habár bizonyított, hogy a 13. század elején már használták Londonban a szenet, a város szénimportjáról szóló első feljegyzések 1580-ból származnak.

A szénimport korai időszakában az elsődleges felvásárlók a kovácsok és a mészégetők voltak. A szakértők vélekedése szerint más mesterségek űzői a rendkívül nagy füstje miatt nem használták, egyes káros hatásai miatt pedig a fent említett mesterek sem használták minden esetben.

A kovácsok tapasztalata például az volt, hogy füstjének magas kéntartalma miatt a Newcastle-ból származó szén rideggé és törékennyé tette a vasat, a szénnel próbálkozó sörfőzők pedig azt vették észre, hogy a szénfüsttől rosszabb lett a termék íze.

A korban elsődleges tüzelőanyagnak a rőzse, illetve a szárított fa számított, azonban elképzelhető, hogy a nagyvárosban idővel hiány alakult ki belőlük – annak ellenére, hogy Angliában ekkor még nagy kiterjedésű erdők voltak.

Hírdetés

London lakói számára egyértelműen a városhoz közeli erdőségek voltak a legelérhetőbb források, azonban ezek fokozatos kivágásával egyre távolabbról kellett a városba hozni szárazföldön a fűtőanyagot, ami egyre költségesebbé vált, így a tüzelőfa ára egyre nőtt.

Ekkor jöhetett a képbe szélesebb körben is a „tengeri szén”, amelynek szállítása ekkor már olcsóbb volt a vízen, mint a fáé a szárazföldön. Mindazonáltal amikor a 14. és a 15. század során ismét olcsóbbá vált a fa, a londoniak visszatértek a használatához.

Az egész középkor során jellemzőnek mondható az, hogy az emberek a fát preferálták a szénnel szemben általános fűtőanyagként, azonban a szén időközönkénti használata több újításhoz is vezetett.

A 12. és 13. században épített tűzhelyeken például megfigyelhető, hogy a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt fektettek tervezésük során a füst elvezetésére, így jóval markánsabban megjelentek az egyes házakban is a kémények a társadalom minden szintjén.

E kémények nem csupán kivezették a házból a kellemetlen szénfüstöt, de valamelyest el is oszlatták a magasban, hogy kevésbé zavarja a lakosságot.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »