A legrövidebb út Istenhez – Bemutatták Igino Giordani A testvér című könyvét

A legrövidebb út Istenhez – Bemutatták Igino Giordani A testvér című könyvét

Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben mutatták be május 20-án Igino Giordani olasz kereszténydemokrata politikus A testvér című könyvét. Ez volt az első alkalom, hogy a Fokoláre mozgalom társalapítójától, a 20. századi katolicizmus egyik meghatározó alakjától magyarul jelent meg kiadvány. A kötetet először 1954-ben, olasz nyelven adták ki.

Az Új Város Kiadó gondozásában megjelent könyvet Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára és Tóth Pál, a Sophia Egyetemi Intézet tudományos főmunkatársa mutatta be a Szent István Könyvhét keretein belül.

A beszélgetést a könyv fordítója, Paksy Eszter vezette.

A diskurzus során Gájer László és Tóth Pál is kiemelte, hogy Giordani laikusként mindig azért küzdött, hogy a világiak is egyenlő méltóságot kapjanak az Egyházban. Különösen az életszentség szempontjából, amelyre mindannyian meghívást kaptunk, nem csupán a klérus tagjai. Erre a gondolatra talán ma már legyintünk, de az ötvenes évek világában ez még egyáltalán nem volt magától értetődő, a II. Vatikáni Zsinat előtt forradalminak számított ez a meglátás.

Ahogy gyerekcipőben járt még az egység lelkisége is, amelyet Giordani ebben a művében saját szemszögéből mutat be. Leginkább azt hangsúlyozza, hogy

Hírdetés

Gájer László aláhúzta, hogy Giordani gondolata alapján túlléphetünk azon a félreérthető kettősségen, ami szent és profán, földi és természetfeletti között húzódik. Ez a keresztény program a társadalmi viszonyok megújításához is utat mutathat. Ezek alapján Gájer László kiemelte, hogy három fő fogalmat tud megjelölni Igino Giordani művében, amelyek a könyv középpontját, gondolati magját alkotják: a szabadság, a testvériség és a szeretet.

A hallgatóság soraiból érkezett egyik kérdésre válaszolva Gájer László elmondta, a könyv jó szívvel ajánlható bárkinek, Igino Giordani gondolatmenete érthető, világos. A testvér egyfajta szociális kiáltványként is felfogható, ami aktuálisabb, mint valaha.

A kötet ide kattintva megrendelhető.

Szöveg: Gőbel Ágoston

Forrás és fotó: Fokoláre mozgalom

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »