A legnagyobb életviteli probléma a polgári demokráciában az átlagos rendszerkritikus kisember számára az egzisztenciális kérdés.
A kisember is meg kell, hogy éljen, ideológiai beállítottságtól függetlenül. A megélhetéshez viszont a rendszer részévé kell válni, még akkor is, ha ennek foka minimalizálható. Nagyon kevés kisember olyan szerencsés, hogy képes ennek okát nullára csökkenteni.
Ha viszont az egzisztenciális rendszerelkötelezettség mértéke nem nulla, ez mindenképpen lelki válságot okoz valamilyen szinten. Hiszen az ember olyat tesz, amit nem akar tenni: szimpla anyagi kényszer miatt mást csinál, mint amint szeretne csinálni.
Ilyen helyzetben jellemzően a rendszerkritikus kisember arra törekszik, hogy életerejének nagy része megmaradjon a rendszeren kívül. De ez mit is jelent? Jellemzően azt, hogy nem veszi komolyan munkáját, melyből megélhetése jön. Mert az szinte képtelenség, hogy valaki nem adja bele teljes valóját egy munkába, de mégis jó munkavállaló.
Az eredmény: a rendszerkritikus kisember rossz munkaerő, a társadalom marginalizálja őt.
Csak kevés nagyon kivételes egyéniségek vannak, akik akkora életerővel rendelkeznek, hogy egyszerre rendszerkrikusak és a rendszeren belül is megbecsültek.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
