A láthatatlan munka világnapja alkalmából

A láthatatlan munka világnapja alkalmából

Ma van a láthatatlan munka világnapja. Mivel az utóbbi évtizedekben ez a fogalom egy szexista tartalommal telítődött, és kizárólag a nők által végzett háztartási munkát érti alatta a társadalom, itt az ideje, hogy foglalkozzunk az érme másik oldalával, a férfiak által elvégzett, a társadalom által még annyira sem becsült, főleg ház körüli munkákkal. Miközben számos orgánum hirdeti, hogy a nők munkája nincsen megbecsülve, teszi nyilvánvalóvá, hogy a panaszkodásuk és figyelmük által máris fel van az értékelve. A férfiak esetén erről viszont szó sincsen, itt ma még amit láthatatlannak nevezünk, az tényleg az. Ennél kevésbé értékelve aligha lehetne.

A Patent egyesület emlékeztetett minket arra, hogy milyen fontos a láthatatlan munka megbecsülése. Mélységesen igazuk van ebben, éppen ezért a Férfihang is megemlékezik erről.

Annyi különbség azért van a két ünneplés között, hogy mi nem hergelünk a nők ellen és nem buzdítjuk a férfitársainkat egy napos sztrájkra a nőkkel szemben, míg a becsatolt linken a Patent ennek az ellenkezőjét teszi. Lányok, nőjetek már fel, és ne apucitól várjatok már mindent! Az ember azért tegye a dolgát, mert tudja, hogy azzal hasznára van másoknak és magának. Amennyiben pedig ez kevés, akkor elsősorban ő lapogassa meg a saját vállát, és ne mástól várja ezt. Ha másvalaki elismerésére vágyik, akkor először ő ismerje el a másikat, majd utána várja, hogy ez viszonzásra lel. Hölgyek, ez ősi pszichológiai szabály, illenék már tudni.

Mi itt és most meglapogatjuk saját magunk és férfitársaink vállát a sok-sok elvégzett láthatatlan munkáért, amiből az egész családunk profitált az elmúlt évben. Sőt, tudunk mi ennél többet is: megköszönjük a nőknek is azt a sok-sok munkát, amit önmagukért és családjukért (tehát értünk is) elvégeztek. Csajok! (Patent) ti már megköszöntétek a férfiaknak ugyanezt? Ha nem, hajrá! Még tart az ünnep, van rá idő.

Mit is ismerünk ma el, mi férfiak, min van a figyelmünk fókusza? Idézzük meg Warren Farrell-t, aki amerikai pszichológus, feministából lett férfimozgalmár, hogy mi is a láthatatlan férfimunka? (A hátralévő írás dr Warren Farrell: Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? c. könyve 5. fejezete alapján készült <109-152. old> Kossuth, 2012)

Ki dolgozik többet? A nő vagy a férfi? Van egy összehasonlítási lista,  amelyik Amerikában futott nagyot. Arlie Hochschild írta a Második műszak című könyvet, melyben a következőt közölte: a férfiak csak a munkahelyükön dolgoznak, míg a nők otthon is. Azt ugyan kifelejtette, hogy a nők nem egyszer részmunkaidőben dolgoznak, vagy a teljes munkaidős foglalkoztatott férfiak és nők közül a férfiak több időt töltenek a pénzkeresettel, mint a nők. De fókuszáljunk az otthoni munkára. Hochshild az alábbi listát tette közzé, a második műszakról:

Nők által végzett házimunkák

– elhozni a gyereket az iskolából

– porszívózás

– ágyazás

– fürdőszoba takarítás

– mosás

– rutinszerű ételkészítés

– takarítás

– napi bevásárlás

– varrás

– növények gondozása

– kisállatok gondozása

– pénzügyek a bankban

Szülői feladatok

– beteg gyerek ápolása

– gyerekek táplálása

– gyerekek fürdetése

– gyerekek szállítása (orvoshoz, óvodába, stb.)

– gyerekek nevelése

– gyerekek fegyelmezése

– olvasás a gyerekeknek

Otthoni élet szervezése

– kisebb feladatok és események fejbentartása

– ugyanezek megtervezése

– ugyanezek időzítése

– vásárlandók listájának összeállítása

– számlák befizetése

– üdvözlőkártyák küldése

– bébiszitter szervezése

– születésnapi parti megszervezése

férfiak munkái:

– kivinni a szemetet

– autójavítás

– fűnyírás

– háztartási javítások

Hochschild szerint ez ennyi.

TZ: Felmerülhet a kérdés, miért fontos Magyarországon ilyen távoli, amerikai példával foglalkozni? Először is, a hazai feministák előbb-utóbb behozzák az ilyen felmérések eredményeit és következtetéseit hazánkba is. Már évekkel ezelőtt olvasni lehetett olyan dühödt férfi (!) feminista cikkét, aki követelte, hogy a férfiak végezzenek több házimunkát, mosogassanak és takarítsanak. Mind, kivétel nélkül, akárhány műszakot is nyom le a házon kívül a családjáért.

Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke, miután influencer lett, egyik első videójában eljátszotta, hogy dolgos asszonykája csak füttyent, és ő hideg itallal kínálja, majd alázatosan takarítani kezd, kedvese lába alatt különös gonddal összeporszívózva a szemetet.

Szóval először is, pincsikutyába átmenni nem kell, másodszor a férfiak igenis segítenek otthon, maguktól is. A legtöbbje nem is tudja, hogy megteszi, mert ez olyan természetes neki.

dr Warren Farrell is mikor házi felmérést készített, férfi ismerősei gyakran elakadtak, mikor sorolniuk kellett volna a házimunkához való hozzájárulásukat. Csak mikor Farrell elkezdte a saját kategóriáit sorolni, akkor csaptak a homlokukra, hogy persze! Ezeket ők mind végzik.

Mielőtt Farrell kategóriáit (több, mint ötvenet) felsorolnám, szeretném vele együtt megemlíteni, hogy ezek közül több is időszakos. Focizni nyáron kell, edzésre vinni a gyereket nagyjából télen és ősszel, füvet nyírni sem karácsonykor szoktunk, és dugulás elhárításra is akkor van szükség, amikor épp eldugul a lefolyó. A női munkákat szinte mind naponta el kell végezni, de a férfiaké közül a legtöbb időszakos. Ha pedig hozzávesszük, hogy a pénzkereső munkával a férfiak töltenek el általában több időt, máris érezhetjük, hogy a helyünkön állunk, megtettük a magunkét.

Másrészt a nők is láthatják, hogy párjuk igenis értékeli őket, és ezt otthoni munkájával ki is fejezi. Szeretve és értékelve vannak, nem pedig kihasználva.

Farrell listája a férfiak házimunkájáról:

1. Amikor valaki lehet, hogy eltöri valamijét: létrákra mászni, padlásra felmenni, ablakokat kívülről megpucolni, stb.

2. Szívrohamot okozható tevékenységek: hólapátolás a járdáról, a kocsifelhajtóról, üres tankú kocsi eltolása a benzinkútig, alvó gyereket lehozni a kocsi hátsó ülésére, birkózni, focizni, kosarazni a nyári melegben a gyerekkel, miközben a patnerre is figyelésre próbáljuk megtanítani (Fair play)

3. Gerincproblémákhoz és sérvműtétekhez vezethető tevékenységek: bútorok mozgatása, vagy nehéz csomag egy kétajtós autó hátsó ülésére való bepakolása derékfordítással. Lépcsőn, hűtő, tévé, mosógép cipelése.

4. Összeszerelés: bútorok, kerékpárok, ágyak, számítógépek, játéksátrak, gyerekmedencék.

5. Grillezés: Megvenni a húsokat, szószokat, faszenet, stb.-t, megtisztítani a rácsot, a fogókat, hamut kiönteni.

6. Testőr otthon: éjszaka a gyanús zajra ki megy körülnézni?

és nyilvános helyen: a nappali gyönyörű park amikor veszélyes hellyé változik, vagy egy kis utcácska válik sötét átjáróvá, ki lesz a testőr? Bár nők kimentenek gyerekeket égő házakból, autókból, de felnőtt férfiakért nem szokták az életüket kockáztatni. Felnőtt férfiak szokták felnőtt nőkért megtenni ugyanezt.

7. Kemping: időjárás ellenőrzése, helyet lecsekkolni, odanavigálni, legnagyobb hátizsák cipelése, sátorállítás, vízelvezető árok ásása, tűzifa gyűjtése,

8. Autóvásárlás: áralku, rejtett hibák kiderítése, szervíz könyv kutatás.

9. Autófenntartás és javítás: csövek, kábelek, ékszíjak, folyadékszintek, guminyomás, porszívózás, lopásgátló bekapcsolása, kerékcsere.

10. Asztalosmunkák: polcok felszerelése, kerítésjavítás, kutyaház építése.

11. Karácsony: fényfüzérek felszerelése, fa vásárlása és szállítása, díszek előkeresése a padlásról.

12. Férfias takarítás: autómosás, festőeszközök kimosása (gyakran vegyszerrel); pince- alagsor és padlástakarítás. Garázstakarítás. Tűzrakóhely és lefolyó tisztítása, légkondi és fűtőberendezés szűrőinek tisztítása, stb.

13. Edzés mint gyerekfelügyelet: foci, tollas, görkorcsolya, kerékpározás, kosárlabda, pingpong, stb.

14. Számítógép vásárlás: megkeresni a legjobb hardvert és szoftvert, használt vagy új gép vásárlása közötti döntés.

15. Konfrontálódás: ismeretlenekkel és szomszédokkal, éjjeli kutyaugatás vs feleség karambolozik és oda kell menni a másik félhez.

16. Elhullott állatok elszállítása: halott hörcsög, kutya, macska, csapdából elejtett patkányt, egeret kivenni. Néha a haldokló állatot is neki kell megölnie.

17. Terasz, kerti bútorok: építeni, tisztítani, lefesteni

18. Pelenkázás férfi megfelelői: eldugult wc, autó takarítás, ha a gyerek összehányta, saját vagy szomszéd kutyája utáni takarítás.

19. Ásás: lyukak, árkok; kövek, gyökerek kiemelése

20. Társasági ebéd: hússzelés, bornyitás, koktélkészítés, terítés, teríték leszedése.

21. Gyerekek fegyelmezése.

22. Sárkányölés – ma: pókok, legyek, svábbogarak agyoncsapása

23. Vezetés: Különösen éjjel, mikor már mindenki alszik, veszélyes körülmények közepette (hóban, szélben, ködben, jeges úton stb.) motorkerékpáron (férfi nem szokott nő mögött ülni)

24. Váratlan helyzetek megelőzése: otthon – észrevenni és kijavítani a sérült csatlakozókat, konnektorokat, füstjelzőt,

Hírdetés

autóban – hóláncot felrakni, fék- hűtő- stb. folyadékok feltöltése; izzócsere, szerszámkészlet, elsősegély készlet ellenőrzése,

természetben: bedeszkázni az ablakokat, ügyelni, hogy a fák ne okozhassanak a viharban kárt másokban vagy mások tulajdonában,

városban: mindig legyen benzin az autóban, pénz a tárcában.

25. Vészhelyzet: éjjeli kerékcsere a hideg esőben, ötliteres kannával benzint hozni, bebikázni az autót

26. Vészhelyzet elmúltával: tetőjavítás, kidőlt fák eltávolítása, helyreállítás, vagy ennek megszervezése.

27. Kerítés: drót, fa, vagy kőkerítés építése.

28. Begyújtás, favágás, fahordás: úgy, hogy a szőnyeg ne koszolódjon össze.

29. Szemét: ki kell vinni, nincs mese.

30. Gázzal és elektromossággal kapcsolatos hibák: biztosíték visszakapcsolása, gyújtóláng meggyújtása, hiba kiderítése.

31. Ajándékozás a románc fenntartása érdekében: virág, gyémánt, fülbevaló, gyűrű, helyfoglalás a romantikus vendéglőben, stb.

32. Puskák és fegyverek: megvenni, tisztítani, megfelelően tartani.

33. Fellógatás: nehéz képek, fali dísztárgyak, órák, telefonok rögzítése.

34. Beüzemelés: mosógép, szárító, számítógép, tévé, antennák.

35. Életbiztosítás: kiválasztás, összehasonlítás.

36. Kockázatos befektetések kezelése: részvények, üzletrész, bérbeadás.

37. Kinyitás: üvegek, ajtók, festékes kannák, beragadt ablakok.

38. Választási lehetőségek generálása: a férfi lehetőségeket ajánl, a nő választ (visszautasít) éttermek, mozik, kirándulóhely, stb.

39. Festés: házon belül és kívül, plusz előkészület és visszarendezés.

40. Sétaudvar és járdajavítás: beton készítése, zsaluzás, vízszintezés, stb.

41. Ültetés: fák, bokrok, nagyobb növények.

42. Glettelés, paklizás, tömítés, vakolás: plusz az anyagok előállítása.

43. Mérgekkel való munka: hangya és csótányirtás, egér, patkánymérgezés, fák, virágok permetezése.

44. Programozás: videó, cd lejátszó, gyorstárcsázás a telefonon.

45. Tankolás, fizetés, olajcsere: ha férfi és nő is ül az autóban kb. 80%-ban a férfiak tankolnak.

46. Pénzügyi és üzleti információk olvasása: aki a kockázatos befektetéseket kezeli, annak fontos informáltnak lennie.

47. Átalakítás: falak bontása, ablakok berakása, pince és garázs befejezése, új szobák építése.

48. Javítások: vécé, csap, csőszerelés, elektromos szerelés, ablaktáblák, konyhaszekrény, szék, ágy, stb.

49. Élezés: kések, fűnyírók, ollók.

50. Bevásárlás: festék, vasáru, deszkák, spaklik, fűnyíró, szerszámok, nagyobb tömegű bevásárlások (Tesco, Metro.)

51. Sztereo és videó megvásárlása: bekötés, beállítás, javítás szervezése, felügyelete.

52. Kerékpár és játékkarbantartás: olajozás, festés, gyerekek biciklijének javítása, hinta, mászóka, körhinta, stb. karbantartása.

53. Időjárásőr: megvédeni a nőket az esőtől, ónos esőtől, havazástól, stb – pl. kabát átadása, vagy az autóból kiszállva a kaput kinyitni esőben, behozni az újságot havazásban, felsózni a járdát fagy esetén.

54. Udvari munkák: fűnyírás, trágyázás, gazolás, metszés, levélsöprés, stb.

Miért nem tudunk ezekről? Mert a férfiak panaszkodás helyett ezeket felajánlják, és természetes szerepükként szinte oda se figyelve elvégzik. A férfiak elismerésre és szeretetre vágynak… de társadalmunk ezt kidobta a kukába.

Mítosztalanítsunk!

Mítosz: A nők házimunkáját nem értékelik.

Tény: Mindkét nem házimunkáját alulértékelik, mert jobban látjuk azt, amit mi végzünk, mint azt, amit a partnerünk. Mivel minden lista, amely a nemek házimunkájával foglalkozik, a nőkét tartalmazza csak, ez mutatja, hogy a férfiaké különösen alulértékelt.

Tulajdonképpen az a gyakoriság, amellyel emlegetni szoktuk, hogy a nők házimunkája alulértékelt, mutatja, hogy éppen ezáltal, nagyon is értékeljük. Ha kimondjuk, hogy a férfiak házimunkája alulértékelt, a férfiak is érezni fogják a rejtett elismerést.

Mítosz: A nők házimunkáját nem fizetik meg.

Tény: A férfiak házimunkájának listája nyilvánvalóvá teszi, hogy a férfiak is végeznek ingyenes munkát, amit akkor ezek szerint a feleségüknek kellene megfizetni.

Mítosz: Az országok GDP- je a férfiak munkáját méri, nem a nőkét.

Tény: Az országok GDP – je egyik nem házimunkáját sem tartalmazza.

Vagyis nem szexista módon kell eljárni, és a nők házimunkáját bevonni a GDP – be, hanem mindkét nemét. Ráadásul a pénzügyi tanácsadás pl. többet ér a piacon, mint a takarítás. Vagy vegyük, amikor éjjel a gyanús zajra a férfi felkel és elindul körbenézni, miközben a felesége az ágyból nézi, vajon leszúrják-e a férjét. Ilyen szolgáltatás egyszerűen nincsen a telefonkönyvben. A férfiak ezt nem tudnák megvásárolni maguknak.

Mítosz: A női munkák megkövetelik, hogy a nők mindig szolgálatban álljanak.

Tény: Mind a férfi, mind a nő szolgálatban áll a tradicionális felelősségi körében.

A férfiak is mindig készenlétben kell, hogy álljanak. Bútorokat mozgatni, váratlan helyzeteket elhárítani (“Drágám, beázott a tető!”), üvegeket kinyitni, testőrként szolgálni, ezeket gyakran nem lehet előre betervezni.

Mítosz: A felelősség a nőké, a férfiak csak besegítenek a házimunkában.

Tény: Mindkét nemnél ritka, hogy egyenlően osztják meg a pszichológiai felelősséget azoknál a házimunkáknál, amelyek hagyományosan az egyik nem hatókörébe tartoznak.

Egy férfi kicserélheti a pelenkát, de valószínűbb, hogy a nő alszik felszínesebben, és aggódik jobban a kicsi állapota miatt. Ha az apa többször is cserél pelenkát, mégis a nő az, aki többet aggódik a kicsiért. Ha viszont a pénz kevés, még ha a nő keres is többet, akkor is, a férfi alszik miatta rosszabbul. Az ivás, drogok és dührohamok gyakran azt jelzik, hogy nagyobb felelősséget érez, mint amekkorával el tud bánni.

Mítosz: “A férfi munkája lehet sok, de a nőé végtelen.”

Tény: Ha látjuk, hogy a férfiak is szolgálatban vannak a nap 24 órájában, és a pszichológiai terhekben is osztoznak, ami még álmukban is kísérti őket, akkor le kell rombolnunk a mítoszt, hogy csak a nők munkája végtelen. Örülhetünk, hogy a férfiak is vállalják a saját felelősségüket és jelen vannak a családjuk életében, mint szorgos, tevékeny férjek és apák.

Mítosz: A férfiak a házassággal egy rabszolgát is kaptak.

A női magazinok (Amerikában) tele vannak ilyen és ehhez hasonló kifakadásokkal: “nem értem, a férjem tudott magára mosni, mikor egyedül élt, de most leesne a karikagyűrű az ujjáról, ha bekapcsolná a mosógépet.”

Tény: Mindkét nem elvárja, hogy a másik megcsinálja azokat a házimunkákat, melyeket a házasság előtt maguk végeztek. A kérdés inkább az, hogy a házasság milyen munkamegosztásra csábítja a feleket.

Például a nők maguk viszik ki a szemetet, míg egyedül élnek, de egy házas nő, ha maga viszi ki a szemetet, az azt jelenti, hogy a férje elfelejtette, vagy nincsen otthon.

Egy férfi ezt nagyon találóan fogalmazta meg: “Míg a hagyományos női házimunkák átcsusszantak az én tevékenységi körömbe, az ellenkezője már nem igaz. Még mindig az én feladatom a duguláselhárítás, bár semmi varázslat sincsen benne, és különösebb testi erő sem szükségeltetik hozzá.”

Általános tendencia, hogy a férjek kevesebbet követelnek: a Megtennéd szívem? férfi megfelelője szinte nem is létezik. A dolgozó – akár részmunkaidőben is – feleséggel szemben az elvárások listája még enyhébb: “Ha főz, jó, ha rendel ételt, úgy is jó, de ha azt mondja, menjünk valahová vacsorázni, az is megfelel.”

Ha egy férfinak van mit ennie, innia, karjában tarthatja a szeretett nőt és kezében a távirányítót – egyszerűen nem készít Megtennéd szívem? listát.

Mítosz: Az egyedülálló anyák mindkét nem házimunkáját elvégzik.

Tény: A gyerekeküket egyedül nevelő szülők elvégzik a másik nem házimunkájának egy részét.

Míg az egyedülálló apák inkább gyorsételeket készítenek ilyenkor, az egyedülálló anyák a férfias munkákra gyakrabban kérnek meg másokat. San Diegó-ban van egy szolgáltató “Megcsinálnád drágám?” logóval, máshol “Béreljen egy férjet!” feliratot használnak.

Mítosz: Mindig is a férjek kell, hogy végezzék a nehezebb házimunkákat, mert ők az erősebbek.

Tény: Egy felmérés során kiderült, hogy átlagos önkéntes nők a 70%-át bírták felemelni annak, amit egy katona felemelt. Huszonnégy hetes edzésprogram után már a 91%-át fel bírták emelni.

Növelhetjük lányaink kompetenciáját, és csökkenthetjük elhárító mechanizmusaikat, ha erősítő edzésekre biztatjuk őket. Igenis ők is képesek csomagokat cipelni, bútorokat mozgatni, stb. Nincsen szükség melléjük feltétlenül egy jól üzemelő öszvérre – egy férfire.

Mítosz: A nők gondoskodnak a férfiakról – szinte az anyjukként. A férfiak nem gondoskodnak a nőkről.

Tény. A férfiak és a nők is gondoskodnak egymásról – más módokon. A nőkről tudjuk, hogy gondoskodnak, a férfiak ilyen jellegű munkája – láthatatlan.

Ha világossá tesszük a férfiak gondoskodásának valóságosságát, akkor egyértelművé tesszük, hogy a férfiak is szeretik a nőket, nem pedig csak kihasználják őket. Másrészt az anyáskodás érzésének előtörése megöli a női libidót – a legjobb ellenszer, ha a férfi gondoskodásra is felhívjuk a figyelmet.

Néha kifejezetten jó azt tenni a partnerünknek, amit ő szokott nekünk. Férfiak pl. mossák ki a ruhát, főzzenek, nők nyírják le a füvet, vagy hívják meg vacsorázni egy férfi ismerősüket (férjüket). Ha kis szerencsénk van felejthetetlen meglepetést okozhatunk a párunknak.

További tények:

1. A házimunka szó gyakorlatilag egy szexista szó.

Ha egy férfi ezt a szót hallja, nem fog előbukkanni az elméjében az edzéssel, a játékkal, a házalakítással vagy vezetéssel töltött idő.

A kategóriák sem elég konkrétak. A tisztítás szó például nem juttatja a férfi eszébe az ecsetek, vagy az eresz kitisztítását. A bevásárlás szó pedig a deszkák, gépek, számítógép vásárlását, vagy a nagy tömegű bevásárlást (amihez ő is kellett, mint öszvér és sofőr) nem hozza elő a férfi memóriájából.

A férfimunkák szezonálisak, ha a kérdező júliusban kérdez, a férfi esetleg nem gondol a hólapátolásra. Sőt, mivel projektről projektre változnak a férfiak házimunkái, könnyebb azokat évszaktól függetlenül is elfelejteni.

2. A tipikus nap csalása

A “Második műszakban” Hochschild azt kérdezte a férfiaktól és a nőktől, hogy: “vissza tud emlékezni egy tipikus napjára”? Mint láttuk, ez így nem korrekt a férfiakkal szemben, mert az ő munkáikat akkor kell elvégezni, amikor éppen szükség van rá. A tipikus nap-ba nem sorolhatók bele.

A wc-t akkor kell megjavítani, amikor rossz, nem naponta. A füvet akkor kell lenyírni, amikor nagy, nem naponta, stb.

3. A napló jóakaratú negligálása.

A napló módszert tartják az ilyen felmérések legjobbikának, mert ebben óráról órára le kell írni, mit végzett az alany. De gyakran a férfiaknál pl. ilyen bejegyzés olvasható: du 5 és 7 óra között a nagyszülőket látogattuk meg. Közben nem írja le, hogy ő vezetett, ő tankolt, és ő cserélt kereket esetleg. Három tevékenység elveszik a felmérésben. Ezért célszerű használni Farrell férfiházimunka listáját (ld. fent), hogy a férfiak tudattalan hozzájárulását segítsen tudatossá tenni.

4. Nők közötti interjúk

A legveszélyesebb hiba, ha csak nőket kérdeznek meg a felmérésekben. A Women’s Sport Foundation felmérésében pl. így történt. Mintha a kormánypártokat vagy kizárólag az ellenzéket kérdeznék meg, hogy ki dolgozik többet az országért.

Nézzük meg alaposabban Hochschild statisztikáját! Feminista statisztikákra sajnos jellemzőek az ilyen tulajdonságok.

Hochschild szerint a férfiak 17 perc házimunkát végeznek naponta. Valójában 1965 – ben másfél órát dolgoztak munkanapokon otthon a férfiak, hétvégén viszont már három órát. (Amerikai adat.) Azóta ez a munka csak több lett. (A női házimunkák jelentős része is férfikompetencia lett.)

tools-864983_1920.jpg

A 17 perc úgy jött ki, hogy Hochschild nem vette figyelembe egyrészt a hétvégi munkákat, másrészt a javító, illetve számlabefizető, és egyéb adminisztratív munkáikat. Ezenkívül a gyerekgondozási munkákat sem vette figyelembe. (Így mondjuk nem nehéz a nőket a férfiak ellen hergelni.)

Hochschild számos más dologban is képmutató volt, a legotrombábbak:

– soha nem mondta el, hogy az általa idézett tanulmány szerint is a nők összmunkaideje kevesebb volt, mint a férfiaké

– John Robinson tanulmányára hivatkozik, mely szerint a férfiak nem dolgoznak ma sem többet otthon, mint a hatvanas években. Farrell utána nézett, és pont az ellenkezőjét állítja ez a tanulmány. A nők ma sokkal kevesebb háztartási munkát végeznek, a férfiak viszont többet. Pl. 65′ és 85′ között a férfiak házimunkája 147% – kal növekedett.

A gond a “nő mint áldozat” (mármint a férfiak áldozata) hozzáállásban van. Ez az érzés hagy tartós nyomot bennünk, az ilyen egyébként hamis és hazug tanulmányok után. Farrell megmutatta több vezető feministának is az adatmanipulációt, erre azok nemhogy belátóbbak és megenyhültebbek lettek volna a férfiakkal szemben, hanem szemére vetették, hogy hogyan hihet a férfiaknak? Vagyis a “tohonya férfiak” gyalázása helyett átváltottak a “hazug férfiak” lemezre.

Farrell utánanézett annak, hogy igaz-e, hogy a férfiak hazugok, vagyis eltúlozzák a házimunkával töltött idejüket. Azt találta, hogy a nők háromszor annyi gyerekgondozási időt vallanak be, mint amennyit a naplóikba feljegyeznek aztán. A férfiak viszont feleannyi időt vallanak be a javításokra és a karbantartásokra, mint amit végül feljegyeznek a saját naplóikba.

A nők a munkahelyükön munkával töltött idő hosszát is heti hat órával értékelték túl jobban, mint a férfiak.

Egyébként a nők nem hazudtak – tévedtek csak. Egy óra sütés, mosás, gyerekgondozás és mosogatás ugyanis nem négy óra a valóságban, tekintve hogy a sütő, mosógép és mosogatógép önállóan is elvégzi a dolgát. (TZ: Férfiaknak köszönhetően.)

Amúgy a férfiak sem feltétlen szerények – egyszerűen másként ítélték meg magukat. Akik heti 30 órát vagy annál kevesebbet dolgoztak, azok gyakran vallották magukat munkanélkülinek.

Állítólag a nők munkáját a társadalom nem becsüli meg. Nézzük ezt meg alaposabban:

Nos, lássuk hat módját annak, ahogyan a nők háztartási munkáját megbecsüli a társadalom.

1. A férfiak fizetését a nők is élvezik.

Egy nős férfi jövedelme nem a sajátja, hanem a családjáé. A család közös jövedelméből hétszer annyi esetben költenek a feleség személyes szükségleteire (karkötők, pipere, cipők, ruhák és kozmetikumok), mint a férfiére. Ha egy nő mindennap főz és mos a férjére, akkor ez úgy lehetséges, hogy a férje megfizeti őt ezért. Ha egy férfi tartósan munkanélkülivé válik, akkor megnő az esély a válásra, hisz nem tudja megfizetni a feleségét, aki már nem főz és mos rá többet.

man-76196_1920.jpg

2. A nők várható átlagéletkora gyorsabban növekszik, mint a férfiaké

Nincs értékesebb fizetés, mint maga az élet. Ma egy nő átlagban hét évvel él tovább egy férfinél. A férfiak megnövelték a nők túlélési esélyét azzal, hogy jobb közegészségügyet hoztak létre, hogy új gyógymódokat találtak fel, háztartási gépekkel kímélték őket, fogamzásgátlást fejlesztettek ki, szülés közbeni érzéstelenítést, központi fűtést, számítógépeket…

3. A férfiak megadták a nőknek a szeretet szabadságát.

Mivel a gyermek születésétől kezdve akár három évig is otthon maradhat az anya, így gyakorlatilag a szeretetéért kap fizetést. Míg ő mindig ott van, amikor a pici megteszi az első lépéseit, az apák erről rendszerint csak másodkézből értesülnek. Váláskor a nők fizetése még ennél is több lesz, amikor a gyerekek hozzá kerülnek.

Minél inkább a szeretetért és gondoskodásért kapja a feleség a fizetését, a személyisége annál gondoskodóbb lesz. A férjén annál nagyobb a nyomás, hogy megtartsa állását, és tudja a meghitt otthon fedezetét biztosítani a családja számára. Akár rendszeresen kénytelen megalkudni a főnökével és negyvenöt évesen már nem ugyanaz a férfi néz szembe vele a tükörből.

4. A férfiak a nők kényelméért kockáztatják az életüket.

A férfiak házimunkájának listájából láthattuk, hogy gyakran kockáztatják az életüket azért, hogy a feleségüknek ne kelljen. Nagyon sok férfi nehéz bútorok mozgatása közben szerzi gerincproblémáit, miközben a szeretett feleség irányítja őket. Tetőjavítás és házfestés közben a nők valahol biztonságban ténykednek, miközben a férfiak dolgoznak veszélynek kitéve magukat.

5. A férfiak sokféle lehetőséget nyitnak meg a nők előtt.

A férfiak mélyebb elköteleződése a munkahelyük iránt oda vezet, hogy ők keresik meg a családi bevételek kb. kétharmadát. A nők ugyanis kevésbé veszélyes, közelebbi, kellemesebb és rugalmasabb időbeosztású munkahelyeket választanak, mint a férfiak. “Cserébe” több napi szintű házimunkát végeznek, hiszen a munkahelyük kevesebb áldozatot vár el tőlük.

Másrészt lehetőségük van arra is, hogy karriert építsenek, hogy jobban fizető munkákkal képesek legyenek eltartani a családjukat. Warren Farrell rádióműsorvezetőként sok férfit és nőt hallgatott meg arról, hogy tetszene – e nekik, ha a férfi maradna otthon, és a nők keresnének több pénzt. Több férfi válaszolt “igen” – nel, mint nő.

6. A nőket válás után jobban védik, mint a férfiakat.

Válás után a férfiak tovább fizetik a feleségüket, de azok már nem gondoskodnak róluk többé. Övék a gyerekek, míg a férfiak a gyerektartást fizetik – sokszor annak ellenére, hogy nem is láthatják, vagy csak nagyon keveset gyermekeiket.

Mindezeken túl szociális juttatások, támogatások jó része a nőket célozza meg, ha már anyává váltak. A férfiak (akik a GDP java részét megtermelik) adózás útján így is megfizetik a nők házimunkáját.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »