A lámpa alatt van a legnagyobb sötétség

A lámpa alatt van a legnagyobb sötétség

Az aktulaity.sk hírportál információi szerint a Gyom (Plevel) nevezetű akció során, ahol több bírót is letartóztattak, kiderült, hogy a zsolnai vállalkozónak, František Tóthnak is köze volt az esethez.

A múltban a bírákat egy zsolnai üzletember, František Tóth-tal, alias “Nagy Feró” (“Veľký Fero”) ügyeivel hozták kapcsolatba, mivel Polkának, a Zsolnai Kerületi Bíróság volt bírájának a zsolnai bíróságon kellett volna elsimítani az ügyeit.

Tóthot a NAKA még 2015 és 2019 között piszkos pénzmosás és több más eset miatt is elítélte.

Az eljárás alapján a büntetőbíróság egy évvel ezelőtt, minimum két személytől 59 ezer eurót kapott azzal a feltétellel, hogy a zsolnai regionális vagy kerületi bíróság bíráit megvesztegeti. Az említett Tóth nem egyedül csinálta, közvetítőt alkalmazott.

A rendőrség szerint az összeget kétfelé osztotta, 10 000 eurót ígért egy regionális bírónak, hogy egy elítélt feltételesen szabadlábra kerüljön. A másik tízezer eurót egy másik bírónak ígérte egy másik előzetes letartóztatásban lévő vádlott szabadon bocsátásáért. A pénzösszeget egyébként készpénzben kellett átadni Daniel Bérešnek, a Zsolnai Járási Bíróság volt elnökének.

A felmentő ítélet árlistája szerint a per alóli felmentés 20 ezer euróba, az őrizetből való elbocsátás és a feltételes szabadlábra helyezés 10 ezer euróba került.

Tóth sokáig tagadta a vádakat, és a rendőrséggel sem működött együtt. Csak azt ismerte el, hogy egy börtön vezetőjét ismerte, de soha nem rendelkezett bírói információkkal a büntetőügyekről. Tóth ellen több bizonyítékot is szereztek, vallottak ellene, terhelő hangfelvétel és írásos dokumentum is van.

Hírdetés

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a pénzösszeget nem feltétlenül Tóth adta át, hanem felbérelt egy közvetítőt. A rendőrség egy másik bizonyítékot is talált.

Megbizonyosodtak, hogy Tóthnak van egy ingatlanja Spanyolországban. Tóth ugyan már nyugdíjas és arra hivatkozik, hogy csak ebből van csak jövedelme, de a rendőrség kiderítette, hogy az ingatlanja mellett 260 000 euró értékű pénzösszeggel is rendelkezik.

Tóth azt állítja, hogy az összeg a feleségéé volt, a pénzt pedig szerette volna visszaszolgáltatni.

A Denník N információi szerint Tóth néhány hete tört meg, akkor, amikor az ügyész vádat emelt ellene. A rendőrség szerint ez indította el érdemben az ügyet. A Denník N azt is megemlítette, hogy Tóth-ot eredetileg Pavel Polka ügyvéd lánya, Kristina Polková képviselte, az ügyet utána Daniel Lipšic vette át.

 

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »