A Lábatlan gyík

A Lábatlan gyík (Anguis fragilis) ezen cikkével véget ért a Magyarországon védett hüllőfajok bemutatásának kígyókról szóló része, bár ez első ránézésre sokak számára nem lehet egyértelmű.

Így tehát először is, nézzük, mitől gyík ez a megnyúlt testű, végtagok nélküli kis állatka. Az egyik -szó szerint – legszembetűnőbb különbség, az nem más, mint hogy képes pislogni, míg ezzel szemben a kígyók csak mereven bámulnak, mivel a szemhéjaik átlátszó hártyaként összenőttek. A kígyóknál egyébiránt az összenőtt szemhéjnak köszönhetően lehet egyértelműen megállapítani, hogy vedleni készül e. A régi bőréből való kibújás előkészületei közé tartozik, hogy a két, akkor még rajta lévő bőrréteg közé kerül ilyenkor valamiféle szürkés váladék, s ennek következtében a kígyók szeme beszürkül. A másik egyértelmű jel, ami gyík mivoltát bizonyítja, a farok letörésének képessége. Veszély esetén, a “hagyományos” gyíkokhoz hasonlóan, a ragadozó figyelmének elterelése, s ezáltal egy kis egérút megszerzése érdekében hátrahagyja farkát. Emiatt törékeny gyíkként is szokták nevezni. Látása nagyon gyenge, színvak is ráadásul, ezért tájékozódásához a nyelvét használja, de amikor nyelvét öltögetni, szája enyhén nyitott, míg a kígyóké mindig tejesen zárt.

Tehát egyértelműen gyíkról beszélhetünk az esetében, aki a lábatlangyík-alakúak alrendjének egyetlen magyarországi képviselője. Nálunk főleg dombsági és középhegységi faj, az Alföldön igen ritka.

Hátoldala vörösréz, avagy bronz színű, hasa sötét, kékesfekete. Az oldalán egy-egy gesztenyebarna, széles sáv fut végig. Lassan mozog, ezért áldozatai is könnyen elfogható állatok: fő tápláléka a földigiliszta és a meztelen csiga.

Téli álmát követően, melyet föld alatti odúkban tölt, tavaszi feléledése után, április-május fordulóján párzik; ilyenkor a hímek heves párviadalokat vívnak a nőstény kegyeinek eléréséért. A tojások az anyaállat testében fejlődnek ki, ezért a már bemutatott viperákhoz hasonlóan lábatlan gyík álelevenszülő.

Mint minden hazai hüllő, szintén védett: eszmei értéke 10 000 forint.


Forrás:jobbikit.hu
Tovább a cikkre »