A Kurultajra készült gyönyörű magyar vezéri szablya rekonstrukciója – rövidfilm

Az idei Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés kiemelkedő látványossága volt a “Megelevenedik a fejedelmi kíséret” című kiállítás. A tárlat keretében most először láthatott a közönség művészi kivitelben készült, csodálatos honfoglalás kori fegyver rekonstrukciókat. A kiállítás gyöngyszeme, a karosi 2/52 sírban eltemetett magas rangú harcos aranyozott szablyája, valamint a 2/11 sír különleges, ujjtámaszos szablyája volt. A gyönyörű szablyarekonstrukció szakmai koordinátora Strohmayer Ádám, aki a veretek cizellálását is végezte. Az alábbi kisfilm az ötvös mester munkájába enged betekintést, melynek során egy rendkívül finoman megmunkált vezéri fegyver és egy vágástesztre is alkalmas penge készült el.

Az eddigi legrangosabb honfoglalás kori temetőket a Felső Tisza vidékén, a bodrogközi Karos község határában tárták fel. A 2/11-es sírból napvilágot látott szablya ujjtámasza a Kárpát-medencében egyedülálló, de tőlünk keletre számos párhuzama ismert. Joggal feltételezik a kutatók, hogy a fegyver még Etelközben készülhetett, és onnan hozta magával a tulajdonosa, aki részt vett a honfoglalásban.

A három karosi temető leggazdagabb vezéri sírjának (II/52) számos nemesfémmel díszített tárgya közül is kiemelkedik a szablyája, melynek finom-művű aranyozott ezüstveretei a korszak legaprólékosabban kidolgozott ötvösremekei közé tartoznak.

Az eredeti karosi vezéri szablyák a miskolci Hermann Ottó Múzeum “Elit Alakulat” című kiállításának keretében tekinthetőek meg. A szablyarekonstrukció szakmai koordinátora Strohmayer Ádám volt, aki a veretek cizellálását is végezte.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »