A külügy Bukarestbe szállítja az omicron variáns miatt ideiglenesen Dél-Afrikában ragadt állampolgárokat

A külügyminisztérium jelentése szerint 46 román, valamint 24 európai és harmadik országbeli állampolgár rekedt (összesen 70-en) ideiglenesen Dél-Afrikában, miután az új koronavírus varisáns megjelenéséhez is köthetően törölték a járataikat – írja a Digi24.

A portál értesülései szerint a románok között a nagybányai sportküldöttség tagjai is vannak, a külföldiek között pedig egy magyar is van, rajta kívül 10 bolgár, 4 spanyol, 3 lengyel, 4 grúz, 1 Új-Zélandi.

Hírdetés

Hogy eljussanak Romániába a külügy külön járatot indított 03:45-kor Johannesburgbaól, ahonnan romániai idő szerint 15:30-ra érkeznek meg Bukarestbe. Az így haza érkező állampolgárokon kívül azonban további 7 román állampolgárról is tájékoztatta a lapot a külügy, akik Fokvárosban nem tudtak felszállni. Ők sajnos nem tudtak időben Johannesburgba érni, mert nem végezték el időben a szükséges PCR teszteket.

A helyi román nagykövetség képviselői továbbra is kapcsolatban állnak velük, és erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy más megoldást találjanak, amivel ők is hazautazhatnak. Addig is vizet és élelmiszert biztosítanak számukra.

Az Európai Unió felfüggesztette a légi utazást Dél-Afrika 8 országával a koronavírus új változatával kapcsolatos félelmek miatt. (digi24)

Nyitókép: Yang Dudu, forrás Pexels


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »