A Kuciak-gyilkosság egyik vádlottja ellen egy másik bűntett miatt már indult eljárás

A Kuciak-gyilkosság egyik vádlottja ellen egy másik bűntett miatt már indult eljárás

A Kuciak–Kušnírová-gyilkosság közvetítőjeként megnevezett Andruskó Zoltánt azzal is vádolják, hogy sem adót, sem biztosítási járulékot nem fizetett. Erről Júlia Mikolášiková újságírónő tájékoztatott a blogján.

A kár több mint 133 000 euró. Amennyiben Andruskó bűnössége bebizonyosodik, ezért a tettéért 12 évnyi börtönbüntetést is kaphat. A gyilkosságban való részvételéért azonban életete végéig rács mögött maradhat.

Az az információ, miszerint Andruskó Zoltán ellen már folyik egy másik büntetőeljárás, igazságügyi forrásból származik. Egy olyan ügyről van szó, mellyel Pozsonyban foglalkoznak, és egy további vádlott is érintett benne.

Hírdetés

Andruskó Zoltán (a gyilkosság közvetítője) 20 ezer euróval tartozott Alena Zsuzsovának (a gyilkosság megrendelőjének). A Ján Kuciak meggyilkolásáért kapott további 50 ezer eurót – amit szintén Zsuzsovától kaptak – minden bizonnyal Andruskó osztotta szét az elkövetőknek.

A felügyelő ügyész hétfői nyilatkozata szerint Andruskó Zoltán együttműködik a rendőrséggel.

Aktuality.sk

Nyitókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »