A krisztusi szeretet tanúsításának kockázata

Az irgalmas samaritánus története mentén tarthatunk önvizsgálatot arról, hogy a megnyert örök életnek milyen gyümölcsei vannak az életünkben – emelte ki Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Az idén január 21-én kezdődő ökumenikus imahét témáját afrikai keresztyének, a Burkina Fasó-i ökumenikus imacsoport állította össze.

A központi nyitó istentisztelet Budapesten, a Szent István-bazilikában lesz, ahol Erdő Péter bíboros mond szentbeszédet és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdeti az Igét. Az idei imahét témája Lukács evangéliumából Jézus példázata az irgalmas samaritánusról, amely tanítással már 2015-ben is foglalkoztak. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27). A tematikus alkalmak füzetét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport állította össze.

Ökumenikus Imahét 2024 (f.MEÖT)

Fotó: meöt.hu

A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke szerint a történet egyik legfontosabb üzenete és kérdése az: mit cselekedjek ahhoz, hogy örök életem legyen? – Gyönyörűnek tartom az öröklét és a földi életünk kapcsolatát. Azt is, hogy én mit tehetek az örök élet elnyeréséért. A válasz erre a Biblia alapján az, hogy Isten megváltó szeretete Jézus Krisztusban bennünket az ingyen kegyelemben részesített. Már Krisztus követésében az örök életet éljük. Ez az Isten ajándékozó szeretete. Ahogy a Heidelbergi Káté mondja: hálaadásként válaszul még egyre inkább szeretnénk a krisztusi szeretet cselekvő követei lenni ebben a világban. Ezeken a kérdéseken az egész ökumenikus imahét alatt lesz módunk elmélkedni – fejtette ki.

Steinbach.jpg

Fotó: Sebestyén László

A Burkina Fasó-i keresztyének arra a kérdésre helyezték a hangsúlyt, hogy a megnyert örök életnek milyen gyümölcsei vannak az életünkben. Hogyan tudnánk egy teológiailag, kulturálisan, politikailag egyre inkább megosztott világban mi keresztyének az egység és békesség munkálói lenni? A püspök szerint a cselekvő szeretet megélését saját környezetünkben kell kezdenünk, amely nem könnyű út, és gyakran hibázunk is. Azért is hangsúlyos az idei imahét üzenete, mert önvizsgálatra ösztönöz minket. Az idei vezérige mentén elgondolkodhatunk azon, hogy olyanok vagyunk, mint a pap és a lévita, akik nem állnak meg, mert mennek a dolgukra és nem akarnak vesződni más bajával, vagy olyanok, mint a samaritánus, aki segít felebarátján.

Steinbach József elmondta: Jézus a példabeszédben egyértelmű választ ad az örök élet elnyerésére és a felebarát jelentésére vonatkozó kérdésre. A samaritánus, akit a zsidók megvetettek, áll meg a félholtra vert ember mellett. Nem azt nézte, hogy az illető kicsoda, hogy mit vall, mi az identitása, hanem a segítségre szoruló embert látta. Hozzátette: ez a példázat nehéz gyakorlati kérdéseket vethet fel bennünk és az egész keresztyénségben is. Ki a valóban rászoruló? Meddig lehet visszaélni a szeretettel? Merjük-e vállalni a krisztusi szeretetnek azt a kockázatát, aminek lehetséges kimenetele, hogy alulmaradunk? Vagy határt húzunk? Az idei imahét arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk arról, miként lehet ma élő a krisztusi szeretet a világunkban, amely gyakran durva és kíméletlen. Érdemes- e lépnünk a másik felé vagy a másikért a közös ügyünk érdekében? – tette fel a kérdést a püspök.

ökumenikus imahét nyitó istentisztelet 2023 - fotó: MTI/Mónus Márton

Az ökumenikus imahét nyitó istentisztelete 2023-ban

Fotó: MTI/Mónus Márton

– A Burkina Fasó-i egyház egy Krisztus evangéliumát kisebbségi helyzetben hirdető közösség. Nagyon nehéz gazdasági és politikai viszonyok között kell az ott élőknek Krisztusról tanúskodniuk és honfitársaik életkörülményein segíteniük. Ők mégis megállnak a hitükben, ha egymást mint keresztények szeretik, és legalább egymás között megélik ezt a gyönyörű krisztusi feladatot. Az irgalmas samaritánusról szóló példázat mentén hangsúlyos kérdés az, hogy merjük-e vállalni a krisztusi szeretet kockázatát. Meggyőződésem, hogy nincs más út ebben a világban – fűzte hozzá a püspök.

Steinbach József az ökumenikus imahét eseményeit áldott alkalmaknak nevezte, amelyek szeretetvendégséggel, kötetlen testvéri beszélgetéssel zárulnak. Szerte a Dunántúlon ellátogat különböző felekezetek templomaiba, ahol együtt imádkoznak. A református püspök idén is minden este máshol prédikál, a budapesti nyitó istentiszteleten Erdő Péter bíborossal, utána Győrben, Székesfehérváron, Esztergomban, Szombathelyen, Veszprémben és végül Kaposváron. Úgy fogalmazott: az ökumenikus imahét a közös épülésről szól.

Az ökumenikus imahétről a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának oldalán, illetve a részt vevő gyülekezetek tájékoztató anyagában, honlapján, közösségi oldalán tájékozódhatnak.

Minden évben január harmadik hetében tartják világszerte a keresztyén egyházak közös imahetét. Az eseményen a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztyének egységéért. Az országos nyitó istentiszteletet Magyarországon január 21-én, vasárnap, 19 órától tartják Budapesten, a Szent István-bazilikában.