A Kreml Hollande kételyei ellenére folytatja Putyin párizsi útjának előkészítését

Az orosz fél folytatja Vlagyimir Putyin elnök október 19-re tervezett párizsi látogatásának előkészítését annak ellenére, hogy Francois Hollande francia államfő egy televíziós nyilatkozatában kételyét fejezte ki a kétoldalú csúcstalálkozó célszerűségével kapcsolatban – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.

Peszkov elmondta, hogy folytatódnak mind az Élysée-palotában megtartandó csúcs, mind a párizsi orosz vallási központ – Putyin általi – tervezett megnyitásának előkészületei.

“Más információt a francia kollégáinktól nem kaptunk, ebből indulunk ki” – hangoztatta a szóvivő.

A csúcstalálkozó létrejötte azt követően kérdőjeleződött meg, hogy Hollande a francia TMC tévécsatornának vasárnap kijelentette: “Felteszem a kérdést magamnak, hogy hasznos lesz-e a találkozó? El tudjuk-e érni, hogy (Putyin) ne tegye azt, amit a szíriai rezsimmel együtt tesz, vagyis azt, hogy támogatja a rezsim légierejét, amely Aleppó lakosságát bombázza?”

“Elmondom majd neki, hogy ez megengedhetetlen, és még Oroszország imázsának is árt” – tette hozzá a francia elnök.

Hollande hangot adott meggyőződésének, hogy az Aleppóban történtek háborús bűncselekménynek minősülhetnek.

“És azoknak, akik hasonló cselekedeteket követnek el, felelniük kell majd egyebek között a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt” – nyilatkozott.

Dmitrij Peszkov hétfőn azt is elmondta, hogy bár az időpontról még nem született megállapodás, de folytatódik az ukrajnai válság rendezéséről tanácskozó “normandiai négyek” – Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország – csúcstalálkozójának előkészítése is.

A négyek külügyminiszterei legutóbb május elején, Berlinben találkoztak. A következő csúcsot eredetileg a G20-csoport legmagasabb szintű, Kínában szeptember elején megtartott tanácskozásának idején tervezték megtartani, ám azt végül nem hívták össze, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a Krímben ukrán diverzánsakciókat hiúsítottak meg.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?:Merkel felszólította Putyint, hogy vessen véget az erőszaknakPutyin váratlan helyen bukkant felSoros “emberiesség elleni gyűlöletes bűncselekményekkel” vádolja PutyintRovatok: KülföldTelepülés: OroszországCímkék: Vlagyimir Putyin, Oroszország, Franciaország, diplomácia, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »