A köztársasági elnök megtartotta első országértékelőjét

A köztársasági elnök megtartotta első országértékelőjét

A koronavírus-járvány, a gyengék, a társadalom segítségére szorulók védelmezése, a gazdasági modell átalakítása, az iskolaügyben szükséges változtatások és az egészségügy támogatásának szükségessége, a jogállam megszilárdítása, az ügyészség és az igazságszolgáltatás tekintélyének és hitelességének visszaállítása – ezek köré a témák köré épült Zuzana Čaputová ma megtartott első országértékelő beszéde.

A köztársasági elnök beszédét természetesen a járványból adódó tapasztalatokkal kezdte, mely szerinte bizonyította, hogy az ország népe válsághelyzetben igenis képes összefogni és segíteni másokon, s szerinte ezt az összetartást meg kell őrizni a járvány elvonulása után is és nem azt kell keresni, ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett a koalíció kisebbségeknek tett ígéretére is, miszerint az ő kormányuk is lesz, s az ő érdekeiket is képviseli majd.

Ezen a téren kiemelte mindkét kormány munkáját, valamint a tudósok, járványügyi szakemberek vitathatatlan érdemeit. Ugyanakkor ezzel összefüggésben is sürgette a tudományos kutatás és fejlesztés eddiginél sokkal hatékonyabb támogatását.

Az oktatásügy területére váltva ugyancsak a járvány során szerzett tapasztalatok alapján kifejtette, hogy át kell értékelni a tanterveket, s az oktatás módszertanát is, melyhez alapul szolgálhatnak a távoktatás terén szerzett értékes tapasztalatok. Kiemelte a pedagógusok munkáját, akik a nehézségek ellenére megoldották a rájuk háruló egyáltalán nem könnyű feladatokat. Ugyanakkor elmondta, hogy a rendkívüli helyzet rávilágított arra is, hogy a családok eltérő gazdasági helyzete miatt nagyon eltérőek a gyerekek esélyei, melyre a jövőben ugyancsak megoldást sürgetett.

Hírdetés

Az egészségügy helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy évek óta alulfinanszírozott, munkaerőhiánnyal és egyéb gondokkal küzd, s hogy a politikusoknak a jövőben sokkal jobban oda kell figyelniük erre a fontos területre. Ahogyan a legsérülékenyebb rétegekre, az idősekre és az anyagi szükséghelyzetben lévőkre is. Meg kell oldani a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok és a mások segítségére szorulók helyzetét, sürgette.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet a természet védelmének fontosságára, s a kultúra erőteljesebb támogatására. Figyelmeztetett a bíróságok megtisztításának, az igazságszolgáltatásba vetett hit visszaállításának fontosságára, a korrupció elleni határozott fellépésre – aminek sajnos a bírók, ügyészek körében is tanúi voltunk az elmúlt időszakban –, a független igazságszolgáltatás visszaállítására, s az ügyészség munkájának a politikai befolyás alóli mentesítésére.

A korrupció elleni harccal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a választási kampány során a koalíció komoly ígéreteket tett erre vonatkozóan, ezek most teljesítésre várnak, melyhez maga is támogatást ígért.

A továbbiakban rámutatott, hogy az alacsony béreken és a külföldi beruházásokon alapuló gazdasági modell mára túlhaladottá vált, helyette a hazai vállalkozói környezet támogatásának ideje érkezett el.

Ezzel összefüggésben megemlítette az uniós támogatások merítésének múltbéli hiányosságait, melyeknek szerinte nem szabad megismétlődniük, ahogyan annak sem, hogy ezek stratégiai szempontból jelentéktelen területekre kerüljenek, illetve, hogy különböző hiányosságok miatt vissza kelljen fizetni a támogatásra szánt összeget.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »