A község szlovák, lakosainak földje magyar területre került – Centenáriumi emlékünnepség Balassagyarmaton

A község szlovák, lakosainak földje magyar területre került – Centenáriumi emlékünnepség Balassagyarmaton

Négynapos, gazdag rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg Balassagyarmaton a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város 100 évvel ezelőtti eseményeiről.

A nyitónapon, 2019. január 26-án, a balassagyarmati Városháza dísztermében megrendezett konferencia a korabeli, 1918/1919-es eseményeket mutatta be, melynekek résztvevői kitekintést nyertek az időszak történelmi hátteréről és a legjelentősebbb településeken lezajlott eseményekről és személyiségekről, emberi sorsokról.

A konferenciára megtelt a díszterem, a helyiek mellett a tágabb környékről is sokan eljöttek. Közöttük polgármesterek, különböző szervezetek képviselői.

A konferenciát Tyekvicska Árpád történész, muzeológus, egykori levéltáros, a város történetének egyik legjobb ismerője készítette elő, aki a tartalmát úgy állította össze, hogy a hallgatóság teljes betekintést nyerjen a korabeli események lefolyásaiba.

Kovács Benko Fruzsina, népdalénekes fellépése után a jelenlévőket Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere üdvözölte, elmondva hogy a város a négynapos rendezvénnyel állít méltó emléket a 100 évvel ezelőtti események hőseinek, a magát akkor megvédeni tudó városnak. Érdekességként elmondta, hogy a konferenciát megelőzően a Palóc Rozmárok úszására került sor a nyírjesi Nagy tóban, melyen Kovács László 19 percig volt a vízben. “Ők azt mondják, hogy a bátrak ilyen módon is tudnak ünnepelni“.

A konferenciát Tyekvicska Árpád vezette le. Címe, kérdése a „Hogyan veszett el…“ sok fajta módon megválaszolható. Utal például arra is, hogy hogyan veszett el az a több évszázados együttműködés, amely a tóth atyafiakat és a jó palócokat összekötötte Nógrád megyében, hogyan vesztek el azok arcai, akik valamilyen módon részt vettek a harcokban – „nagyon keveset tudunk róluk“.

A mai konferencián arra teszünk kísérletet, hogy két bevezető előadás keretében áttekintsük azokat a nemzetközi és nemzeti meghatározottságú kereteket, amelyek között ez a történet játszódott … s ezekben a keretekben az egyén és a közösség milyen magatartási formákat tud kialakítani, hogyan tudja magát elhelyezni ebben a történetben” – hangzott el többek között.

Az előadásokat Szarka László történész nyitotta meg, aki főleg magyar-szlovák viszonylatban vizsgálta meg a két nemzet törekvéseit és szembenállását 1918/19-ben. Bemutatva benne a Monarchia nemzetiség viszonyait, a „wilsonizmus“ tartalmát, az antant hatalmak célait: A nemzeti önrendelkezés wilsoni és lenini elve kereteket adott a finnek, balti nemzetek, lengyelek, „csehszlovákok“, „jugoszlávok“ háborús, nemzet- és államépítő nacionalizmusainak.

1918 júniusában az újabb háborús év kockázatát már nem vállaló antant főparancsnokság kikényszerítette a Monarchia felszámolásának megfogalmazását.“ A Monarchiának nem volt esélye ez ellen tenni – hangzott el. Szót ejtve arról, hogy milyen elvek szerint zajlott le a határok megállapítása (térképeken bemutatva a győztes hatalmak határjavaslatait), hangsúlyozva, hogy azok meghúzása az Ipoly mentén is számos konfliktus forrása lett.

Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója előadásában azt vizsgálta meg, hogy milyen magatartásformák jellemezték 1919-ben az új helyzetbe került felvidéki magyarságot. A gyakran „impériumváltásnak“ nevezett, hozzávetőlegesen egy éves eseménysort hét szakaszra osztva vizsgálta meg. Ez egy olyan történéssorozat volt, melynek egyes szakaszait sokan visszafordíthatónak ítéltek meg.

A lakosok nem voltak felkészülve arra, hogy egy új ország részei lesznek, vajmi keveset tudtak a csehekről, Cseh-Szlovákia hivatalos megalakulásáról. A cseh katonaság területfoglalása számos helyen okozott pánikhangulatot,  1918 végén számtalan településen pánikhangulat alakul ki, lázadásokra került sor. A rendet a cseh katonai egységek próbálták biztosítani, ha kellett erőszakkal. Sok időbe telt, amíg a többségből kisebbségi sorsba került magyarság megértette, hogy nem egy átmeneti időszakról van szó.

Az  országváltás helyi eseményei két felvidéki város és egy régió településein keresztül lettek bemutatva. A konferencia során többször is elhangzott, hogy milyen fontos ezen történések bemutatása. Az 1918/19 eseményekben (és más történelmi folyamatokban is) a helyi őslakosok voltak azok, akik mint ez esetben is, megkérdezetlenül válnak az események, fogalmazzunk így szenvedő szereplőivé.

A döntések ellen ugyan tiltakozhatnak, de alig befolyásolhatják azokat. Balassagyarmaton úgy alakult a helyzet, hogy az ellenállás, ha áldozatok árán is, de sikerrel végződött. Hős város lett, még az említett három helyszínen nyugalommal, beletörődéssel kellett tudomásul venniük a történéseket. Hiszen az itteni kezdeményezéseket még a kezdeteik kezdetén elfojtották.

Müller Péter lévai helytörténész a lévai eseményeket foglalta össze. Kiemelten szólva a Pálmay Ernő vezette Pálmay katonai csoport tevékenységéről. A több mint 300 fős csapat 1918 decemberében még a város Magyarországhoz való tartozása mellett állt ki, de elég volt néhány nap ahhoz, hogy lényegében tehetetlenül meg hátráljon a cseh csapatok lől. Elhagyták a várost. Miután tudomást szereztek a balassagyarmatiak ellentámadásról. azzal segítette a felkelőket, hogy elfoglalták a határmenti Dejtár, Vece, Drégelypalánk és Hont községeket, hogy ily módon lekötve a cseh katonák fegyelmét támogassák a balassagyarmatiak sikerét.

A csapat némi reményekkel a Magyar Tanácsköztársaság ideje alatt tért vissza Lévára. Visszafoglalták a várost, de sikerük csak rövid életű lett, hiszen a Tanácsköztársaság 1919 június végén megbukott, s így a csapatnak véglegesen el kellett, hogy hagyja a várost.

Mint az elhangzott, a Pálmay csoport nem vesztett csatát, de mégis. Tevékenységükről a bécsi döntés után többször is megemlékeztek, 1938-ban megkerült a csoport nemzeti színű zászlaja is, mely később a lévai múzeum gyűjteményébe került. A Reviczky Társulás és a Lévai Magyar Asszonyok Ligája tagjai elkészítették a zászló másolatát, s azt Müller Péter előadása után átadták Balassagyarmat polgármesterének.

Hasonló, de még más helyzet alakult ki Losoncon. Az eseménysort e sorok írója és Böszörményi István mutatták be előadásaikban. Az előadások a Magyar Nemzeti Tanács Losonci intézőbizottságának jegyzőkönyve, a losonci vasúti állomás emlékkönyve, a helyi sajtó, valamint Scherer Lajos tanár személyes naplója alapján készültek el.

A cseh katonaság 1919. január 3-án gyakorlatilag ellenállás, veszteség nélkül foglalta el várost. A lakosok néhány csoportja ugyan szervezett néhány ellenakciót, de ezek a szélesebb körű összefogás hiányában eleve kudarcra voltak ítélve. Eltartott egy ideig, amíg a város magyar többségű lakossága megértette, hogy egy új országban fognak élni, hogy a többségből kisebbségbe  kerültek.

Bárhogyan is nézzük ezt, mindenképpen elgondolkoztató, hogy egy közel 10 ezer lakosú városban, amelyben két kaszárnya, több ezer magyar katona, erős értelmiség volt, miért nem lett  a balassagyarmatihoz hasonló ellenállás. Január végén, amikor a magyar hadsereg visszaszorította a cseh csapatok az Ipoly bal oldalára, a hivatalos demarkációs vonalra, a losonciak várták, hogy Losoncra is eljönnek. De nem jöttek. Sőt, túszokat szedtek Losoncon, hogy alapjaiban akadályozzák meg a balassagyarmatihoz hasonló  esetleges felkelés kialakulását. A Magyar Nemzeti Tanács losonci intézőbizottságának jegyzőkönyve egy igazi raritás, melyhez hasonló dokumentum más városokban nem maradt meg.

Hírdetés

A témát folytatva Csáky Károly, helytörténész, néprajzkutató az Ipolyság közelében lévő kisebb települések, Ipolyhídvég, Drégelypalánk és Nagycsalomija 1919-es életébe vezette el a hallgatókat. A cseh csapatok január közepén jutottak el a településekre és foglalták el azokat. Az eseményeket az ipolyhídvégi plébánia krónikája örökítette meg. A községek, közöttük Nagycsalomija a mai Szlovákia területére kerültek, a lakosok földjei pedig Magyarországra. Az országváltás után csak útlevéllel és engedéllyel a kezükben művelhették meg a földjeiket.

A csehek január 11-én jutottak el Ipolyhídvégre, elfoglalták az iskolát, majd áprilisban lezárták a hidat is. Erről az időszakról a Márton István plébános által vezetett plébánia története tanúskodik. A drégelypalánki plébánosok 1920 novemberétől nem mehettek át Ipolyhídvégre misét celebrálni, a helyiek ekkor fordultak a nagyszombati vikáriushoz papot kérni.

Ugyancsak érdekes helyzet állt elő a Balassagyarmattól kevesebb mint tíz kilométerre lévő Nagycsalomján. A ma Szlovákia területén lévő kisközségben élőknek az Ipoly bal oldalán, a mai Magyarország területén voltak földjeik. Az 1918/1919-es változások után csupán útlevéllel s engedéllyel mehetek át az Ipolyon túli földjeiket megművelni. Nem mondhatnánk, hogy egyedi esetekről van szó. Előfordult, hogy a határt a falu közepén húzták meg.

Losonc és Balassagyarmat eseményeinek központi személyisége Bazovsky Lajos, závadai születésű, Losoncon letelepedett ügyvéd volt. Szlovák származása és szüleinek hatására már fiatal korában támogatta a nógrádi szlovákok törekvéseit. Ugyanakkor olyan kiválóan megtanult magyarul, hogy a megye legjobb szónokaként tartották számon. Törekvő, becsvágyó, ellenmondásos  személyiség volt, aki hajlékony gerinccel és számos „köpönyeggel“ rendelkezett.

Egyszer kiállt a monarchia érdekeiért, nem sokkal később szlovák bankot alapít, hogy ezzel segítse az elszakadási törekvéseket. Losonc elfoglalása idején a Cseh-szlovák álláspont elkötelezett híve. Nógrád első cseh-szlovák zsupánja, de gyorsan távozik a posztjáról. Nem tudja elfogadni a cseh törekvéseket és a szlovákok igényeinek háttérbe szorítását. Harcolni kezd Szlovákia autonómiáért, a börtöntől csak a bécsi döntés következményei, Losonc visszacsatolása mentette meg. Magyar állampolgár lesz és a magyar kormányt kezdi szolgálni. Nem volt könnyű dolga a nagykürtösi Angelika Šrámková történésznek, aki feldolgozta és könyv formában is megjelentette az élettörténetét. A konferencián is Bazovsky Lajos életének a vizsgált időszakhoz kötődő részleteiről adott egy rövid összefoglalót.

Megyei szinten lényegesen ismeretlenebb személyisége volt a korszak történéseinek Schuch István mozdonyvezető. A balassagyarmati  eseményekben viszont főszerepet játszott, nagyban hozzájárulva a város felszabadításához. Életét  Gere József, balassagyarmati várostörténész idézte fel.

 

Az előadások sorát Zeidler Miklós történész előadása zárta, aki Somoskő és Somoskőújfalu 1924-es visszacsatolásának történetét idézte fel. Pontosabban azt a folyamatot, amely ezt a kivételesnek nevezhető határkorrekciót lehetővé tette.

A határok meghúzása után az Antant nagyhatalmakat nem érte meglepetésként, hogy a határvonal mentén módosítások igénye merült fel. Ezek megoldására határbizottságokat hozta létre, melyek feladata volt, hogy megvizsgálják a követelések jogosságát. A bizottságban helyet kapott Magyarország képviselője is, de nem sok esélye volt arra, hogy a döntéseket befolyásolni tudja. Az egyeztetések és határbejárások során egy kivételtől eltekintve minden határkiigazítást elutasítottak. Ez az egy Somoskő és Somoskőújfalu visszacsatolása volt, melyről az elvi döntést 1922 márciusában hozták meg, és 1924. február 15-én lett hivatalos.

A konferenciát követően került sor Baráti Huszár Aladár, az 1919. január 29-i „csehkiverés” volt városparancsnoka, Nógrád, Hont és más vármegyék főispánja, Budapest főpolgármestere, a magyar függetlenségi mozgalom mártírja emléktáblájának leleplezésére, melyet a Civitas Fortissima Múzeum falán helyeztek el.

Huszár Aladár életéről ezen alkalomból egy könyv is megjelent. A rövid kultúrműsor után (Csábi István, előadóművész, Hlavács Réka, az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanulója) Csach Gábort, Balassagyarmat alpolgármesterét is köszöntötte. Az avatóbeszédet Szeneczey Balázs, Budapest városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese mondta el.

Az 1919. január 29-i balassagyarmati események lefolyását másnap délután, a város főterén látványos hadijáték keretében elevenítették fel. Mégpedig M. Nagy Richárd rendezésében a balassagyarmati 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport, a dunaharaszti Katonai Hagyományőrző Egyesület, a Honvéd Kerékpáros és  Hagyományőrző Egyesület, a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány, a Győri  Honvéd Hagyományőrző Egyesület, az Oroszkai Hadtörténeti Múzeum fegyveres hagyományőrzői és a Balassagyarmati Színkör tagjainak közreműködésével.

Ezt megelőzően adták át a felújított hősi temetőt és megkoszorúzták az 1919. januárjában elesett magyar és cseh katonák sírjait. Az emlékünnepségen Németh Szilárd, a magyar Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet. Este levetítésre került „A legbátrabb város“ c. film is, mely az alkalomból DVD-n is megjelent.

A rendezvénysorozat harmadik napján többek között megrendezték a XI. Civitas Forissima Kárpát-medencei Történelmi vetélkedőt, bemutatták a Huszár Aladár élettörténetét összefoglaló könyvet, és volt fáklyás felvonulás is.

A zárónapon, január 29-én ünnepi megemlékezés volt a Civitas Fortissima szobornál, ahol Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet. Megkoszorúzták a Civitas Fortissima emléktáblát, a balassagyarmati Képviselő Testület ünnepi ülésén díszpolgári címet, Pro-Urbe díjakat és Civitas Forissima Emlékérmeket adtak át.

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »