A közösséget ünnepelték Pódatejed községben – Képriport és beszámoló

A közösséget ünnepelték Pódatejed községben – Képriport és beszámoló

Koncertek, jókedv, szórakozás. A legtöbbeb ezért választották a Pódatejedi Falunapot augusztus első hétvégéjén. A programok közül a legkisebbek is kedvükre válogathattak. Ott jártunk.

A rendezvény koszorúzási megemlékezéssel kezdődött a helyi községi hivatal előtti téren. Csóka Sándor polgármester köszöntőjében a pódatejedi ünnepség elsődleges céljáról beszélt, miszerint az önkormányzat szeretné, ha a helyi polgárokban az Európában eluralkodott közhangulat ellenére az összetartozás érzete és a közösségépítés fontossága tudatosulna. Kifejtette reményét, miszerint bízik abban, hogy gyermekeik, unokáik a jövőben tovább tudják építeni, gyarapítani Pódatejedet, amely már huszonkilenc éve önállóan fejlődik.

„A közösségek családokból indulnak és a jó családokból lesznek az alkotóképes közösségek, melyek értékeket és hagyományt teremtenek az utókornak” – fogalmazott a településvezető. Ünnepi gondolataiba foglalta a jövőre sorra kerülő parlamenti választások fontosságát is, melynek tétje a felvidéki magyarság képviselete a törvényhozásban.

A szentmise után koszorúzásra került sor a háborúban elesettek, valamint a kitelepítettek emlékművénél.

Hírdetés

A Dunaszerdahely melletti község csak úgy zengett a közismert, közkedvelt dallamoktól augusztus 3-án. Az előadóművészek törekedtek arra, hogy közönségük minél jobban szórakozzon. Ez idő alatt a gyerkőcök már kígyózó sorban álltak a légváraknál, a kamionnál és a bunjejumpingot imitáló ugrálónál.

Miközben a felnőttek finomságokat fogyasztottak, beszélgettek, a gyermekek izgatottan várták, hogy a tűzoltók gépezetének hangja felzúgjon és kezdődjön a habparty. Voltak, akik ruhájukat fürdőruhára váltva várakoztak.

A tapssal díjazott bámulatos tűzijátékot az est fénypontja, a magyarországi Gáspár Laci nagyszerű koncertje előzte meg. A falunap táncmulatsággal ért véget.

Csóka Sándor polgármester a Körkép.sknak elmondta, “Évről évre arra törekszünk, hogy igényes programot állítsunk össze, amely során csak élő koncerteknek adunk helyet, köztük többnyire helyieknek. De elkerülhetetlen a polgárok igényeinek szem előtt tartása. Erősségünk, hogy mindig minőségi programkínálattal várjuk az érdeklődőket.”

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »