A közfoglalkoztatás javítja az álláskeresők számának csökkentését

A közfoglalkoztatás javítja az álláskeresők számának csökkentését

A legfrissebb, 2018. júniusi adatok szerint 142 900 volt a közfoglalkoztatottak száma.

Az álláskeresők száma Magyarországon 2010-ben még meghaladta az 580 ezret, mára azonban a kormány gazdaságélénkítő lépéseinek, többek között a közfoglalkoztatási program elindításának köszönhetően 251 ezerre csökkent, és a kormány arra törekszik, hogy számuk tovább mérséklődjön

– mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a IV. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár megnyitóján pénteken Budapesten.

Pogácsás azt mondta, a kormány azon dolgozik, hogy a közfoglalkoztatottak száma a piaci igényeknek megfelelően csökkenjen, hogy az ebben a formában dolgozók át tudjanak lépni az elsődleges munkaerőpiacra, hiszen ez bizonyítja a közfoglalkoztatás sikerességét. Ugyanakkor a jelenlegi átalakuló munkaerőpiaci környezetben a munkaadók kihívásként élik meg a közfoglalkoztatottak számának folyamatos visszaesését. Az államtitkár szerint a munkáltatóknak megoldást jelenthet a foglalkoztatási szerkezet újragondolása, a szociális szövetkezeti forma kialakítása. Pogácsás Tibor elmondta,

az Orbán-kormány 2010-ben egy olyan társadalom kiépítését tűzte ki célul, ahol az emberek a munkájukkal, tehetségükkel küzdenek magukért, a kisebb közösségekért és a nemzetért.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a közfoglalkoztatás eredményeit bemutató országos kiállítást 2013-ban rendezték meg először. Az idei rendezvénysorozat pedig novemberben ér véget Csongrád megyében. A Belügyminisztérium adatai szerint

2018 első fél évében átlagosan 148 ezer ember vett részt a közfoglalkoztatásban. A legfrissebb, 2018. júniusi adatok szerint 142 900 volt a közfoglalkoztatottak száma. A tárca arról is beszámolt, hogy 2018-ban a Start-munkaprogram kiadási előirányzata 225 milliárd forint, 2019-ben pedig a jövő évi költségvetés értelmében 180 milliárd forintot fordíthatnak a közfoglalkoztatásra.

A kétnapos rendezvényen 130 kiállító mutatja be a közfoglalkoztatási programok eredményeit, biztosít lehetőséget a települések megismerésére, az általuk készített helyi ételek kóstolására, azok megvásárlására.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »