A középiskolák még mindig a nyomtatott médiára támaszkodnak

A középiskolák még mindig a nyomtatott médiára támaszkodnak

Egy felmérés szerint, amit a Než zazvoní készített, az iskolák 70%-ban még mindig a nyomtatott médiában megjelenő hirdetésekre támaszkodva keresik az új diákjaikat. Teszik ezt annak ellenére, hogy az érdekelt generáció elősorban az internetről tájékozódik.

Lucia Štefaňáková, a szervezet koordinátora rámutatott arra is, hogy felmérésük szerint, melyben az ország középiskoláinak mintegy harmada vett részt, az internetes hirdetési lehetőségeket mindössze 12% veszi igénybe. „Feleslegesen kidobott pénznek tűnik újságokban és időszaki kiadványokban reklámozni az iskolát, miközben az érdekelt kört ez a típusú média szinte egyáltalán nem éri el. A mai, a Z generáció ugyanis az internetről tájékozódik, mondhatni ott élnek” – egészítette ki Karel Komínek, a Než zazvoní szakértője. „Praktikus lenne kihasználni az internet adta lehetőségeket, hogy elérjék a leendő diákjaikat és szüleiket.”

Az iskolák elvárásai viszonylag optimisták az elkövetkező tanévre.

Hírdetés

A megkérdezettek csupán 5,2%-a gondolja úgy, hogy kevesebb jelentkezőjük lesz, mint az előző tanévben, viszont 21,4% biztos abban, hogy többeket érdekel majd a továbbtanulás az ő tanintézményükben.

Az internet és a közösségi oldalak egyre erősebb hatása ellenére a középiskolák legmarkánsabb tevékenysége a „toborzás” során a nyitott nap szervezése, melyet az iskolák 97,5% meg is tesz. Ugyanakkor az iskolák fele esetében évi egy alkalommal kerül sor hasonlóra, az is rendszerint munkanapon történik, míg Csehországban általánosan három ilyen napot tartanak évente.

A felmérésbe, melyet 2018 október-novemberben végeztek, az ország minden területéről csatlakoztak iskolák, összesen 159 kapcsolódott be.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »