A korrupt EU

corruption_1

Naponta akár hétszer is kezet moshatnak az „európai alapértékek” nevű moslékban

 

Ellentétben a nyugati, velejükig korrupt országokban, az orbáni „médiadiktatúrában” a napilapok fő témája a korrupció. Érdekes vizsgálat tárgya lehetne, hogy e téma minden olvasói érdeklődésen túlmenő erőltetése összefüggésben áll-e a lapok gyászosan fogyatkozó példányszámával, holott az újságírók aranykorszaka az ellenzéki lét.

Mivel „médiadiktatúránkban” öt országos politikai napilapból három ellenzéki, a fenti állítás tesztelésére kérem elsétálni a legközelebbi újságosstandhoz és egy pillantást vetni a keddi lapok címlapsztorijaira és a belső kínálatára.

Az írások jelentős része a kormányzati korrupcióról fog szólni.

Most pedig vessünk egy pillantást a Soros-féle Transparency International nevű szervezet korrupciós országlistájára, amely azt mutatja, az adott országban megkérdezettek szerint mekkora az állami-közigazgatási szektorban a korrupció.

A tavalyi korrupciós lista ötvenedik helyezettje holtversenyben Magyarország, Horvátország és Szlovákia.
Vajon mely uniós tagországok következnek utánunk?

Görögország Romániával karöltve az ötvennyolcadik. Olaszország a hatvanegyedik. Bulgária a hatvankilencedik.

Mivel nem tudok szlovákul, bolgárul vagy románul, megnéztem, hétfőn kora reggel milyen cikkek találhatók a korrupcióról a főbb olasz lapok internetes portálján, illetőleg a görög Ekathimerini angol nyelvű napilapjának portálján.

Kezdjük az utóbbival.

Az Ekathimerini fő sztorijának címe: A híresztelések növelik a feszültséget a menekülttáborokban. Alatta rögtön a szerkesztőség „kedvenc választása” található ezzel a címmel: Az Égei-tenger térségének külön védelemre van szüksége, figyelmeztet a szigetvilág hidrobiológusa.

A harmadik cikk arról szól, hogy az oktatási miniszterhelyettes az egyházzal (azaz a görög ortodox egyházzal) kialakult feszültség befejezésére szólít fel. (Hogy az egyház és az állam különválasztását a demokrácia alapvető jellemzőjének tekintő liberálisaink miként reagálnának egy hasonló helyzetre nálunk, azt tudjuk.) A negyedik cikk arról szól, hogy Kosz szigetéről 2017 egészében nem lehet majd repülni európai országokba. Az ötödik azt tárgyalja, hogy mennyire kifizetődő volt a társadalombiztosítási adósságbehajtó központ egyéni bankszámla-elkobzási tevékenysége. (Aranyosan liberális ez is, ugye?) Nem folytatom.
Korrupció egy darab se.

Most pedig nézzük a vezető olasz lapokat.

A milánói Corriere della Sera vezető anyaga, hogy a svájci Ticino kantonban az ottani „szélsőjobboldali” Svájci Néppárt kezdeményezésére népszavazást tartottak, amelynek eredményeként a derék svájciak a helyi munkaerő érdekeit helyezték a bevándorló munkaerő érdekei fölé, és még a határ másik oldaláról érkező olasz munkaerő ticinói alkalmazását is korlátozni fogják.
A második cikk arról, hogy Róma nemrégiben megválasztott, fiatal polgármesternőjét, a „populista” 5 Csillag Mozgalom Virginia Raggiját rocksztárként fogadták a szicíliai Palermóban, ahol Raggi és Beppe Grillo, a mozgalom ismét a politika sűrűjébe lendült vezetője a lepusztult város őket imádó tömege előtt üzent jó néhány „kedves” dolgot Matteo Renzi szocialista miniszterelnöknek.

A feltett, iszonyatos mennyiségű cikk között egyetlen írás sincs a korrupcióról.

Vajon miért?
Ugyanez a helyzet a római La Repubblicával. Miért?
Dettó a torinói La Stampa. Miért?

Végül azzal a bizalommal fordultam az Il Sole24 Ore internetes portáljához, hogy egy gazdasági-üzleti lapban csak hemzsegni fognak annak az Olaszországnak az aktuális korrupciós ügyeiről szóró írások, amely tizenegy hellyel marad le mögöttünk.

A portál vezető híre a hosszabb időn át munkanélküli és abból az állapotból nyugdíjba mentekről, valamint a fogyatékossággal nyugdíjba menőkről szól.

Ezt követi Raggi látogatása Palermeróban, a ticinói népszavazás, majd a milánói és lombardiai gyártó vállalatok dicsérete. Korrupciós ügy? A maffia, a Camorra, a Cosa Nostra, a Ndrangheta hazájában, ahol köztudomásúan földrengésálló házakat építenek az e célra fordítható pénzből? Ugyan már!

A kérdés joggal merül fel, vajon még a Soros-féle korrupciómérő entitás szerint is a Magyarországnál korruptabbnak besorolt országok sajtója miért hallgat nagy rendszerességgel a korrupcióról, mint a sír?
Az egyik magyarázat nyilván az, hogy az embereket a korrupció napi felböfögtetése nagyjából annyira érdekli, mint amennyire az átlag magyar újságolvasót hozza lázba a kétezer-négyszázadik cikk a fideszes Hotyi (vagy Matyi?) Voldemortról, amely név – mármint a Voldemort is – nekem, hírremetének, annyira volt ismerős, mint a dél-szudániaknak a Pick szalámi. És, megvallom, inkább viselnék el húsz botütést a korrupciómentes, illiberális szingapúri demokráciában büntetésként, minthogy három, bő lére eresztett cikket olvassak a Voldemort-saga kétszázötvenhetedik fejezetéből. Mert az előbbi legalább nem unalmas.
De a nálunk korruptabb demokráciák szabad sajtója hallgatásának az imént előadott felmentése ugyanakkor annyiban sántít, hogy azért a korrupciós ügyeket dokumentálni illene.

Hogy ez kevés alkalommal történik meg, élhetünk a gyanúperrel: a nyugati sajtó a korrupt hatalmi elit kezében van és így a neve: hallgass, vagy mehetsz munkanélküliként fasiszta levegőt szívni Magyarországra…

Ellentétben a mi sajtónkkal, amely a pszichiáteri kezelés alatt álló, kényszeres megszállottaknál is több alkalommal ír hosszú hónapokig egy és ugyanazon korrupciós téma nemegyszer hipotetikus változatairól, messze túlmenve a legtürelmesebb újságolvasó érdeklődési spektrumán.

De ugyanez a helyzet az amerikai sajtóval. Arról az Egyesült Államokról van szó, amelyről a milliárdos Donald Trump republikánus elnökjelölt szeptember 14-én kijelentette: a vele szemben „hadjáratot indított, rothadásig korrupt, összefonódott amerikai politikai-média-igazságügyi rendszer miatt önkéntes választási megfigyelőket toboroz”, hogy „megállítsák a korrupt Hillaryt választási csalások elkövetésében”.

Mely amerikai rendszer itteni képviselője, Colleen Bell – aki nagyköveti állását Obamától vásárolta meg – legutóbb a Sziget Fesztiválon mosta meg Magyarország fejét antikorrupciós samponnal.

És hogy a címbe foglalt lényegről is legyen szó legalább a végén, ahol az ostor csattan: hála a szeptember 21-én kiszivárogtatott bahamai offshore dokumentumoknak, kiderült, Neelie Kroes már brüsszeli versenybiztossága idején igazgatója volt egy egyesült arab emírségekbeli tőkekockázati cégnek úgy, hogy ezt az állását nem vallotta be. Miközben uniós versenybiztosként vígan hozta az olaj- és gáziparról szóló, a világért sem önös érdekein alapuló döntéseit, kezét naponta hétszer az „európai alapértékek” nevű moslékban áztatva.

Később pedig digitális biztosként és az Európai Bizottság alelnökeként heti rendszerességgel folytatott ádáz harcot a Klubrádió mellett, a diktátori budapesti kormány ellen. És e Klubrádió viszonzásként most – lám, az egymásnak örülő hasonlók kézfogása – egy sorral sem emlékeztette hallgatóit, illetve honlapja olvasóit, hogy mi derült ki szent brüsszeli patrónájáról.

A hazai balliberális média ilyenkor olyanná válik, mint a nálunk korruptabb országok sajtó omertás hallgatása a korrupcióról. Csak nem azért, mert ugyanabban a kézben összpontosulnak?

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016. szeptember 27.)

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016. szeptember 27.)


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »