A koronavíruson is átesett a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal birkózó

Csütörtökön hunyt el tragikus hirtelenséggel Tóth Bendegúz U23-as eb ezüstérmes birkózó. A Blikknek nyilatkozó édesapa szerint a fiatal sportoló korábban átesett a koronavíruson is, a magyar birkózóválogatott keretorvosa egyelőre nem tudja megmondani, hogy mi vezethetett a birkózó halálához. 

Ahogy korábban írtuk: a sportoló szabadtéri edzés közben lett rosszul. Társai a helyszínen elkezdték szakszerűen újraéleszteni, amit folytattak a kiérkező mentőegységek is. Tóth Bendegúzt a Honvédkórházba szállították, ahol azonban hiába küzdöttek mintegy másfél órán át az életéért. 

A sportoló édesapja, Tóth József szerint februárban részt vett a római Európa-bajnokságon. Miután hazatért, levertségre panaszkodott, be is lázasodott.

“Mivel a koronavírusra utaló tünetei voltak, két hétig otthon maradt karanténban. A rosszullét elmúlt, márciusban több sportoló társaságában elment vérplazmát adni, mivel gyanítottuk, átesett a fertőzésen. Az első koronavírus-tesztje pozitív lett, majd ezt követően kétszer mutattak ki nála negatív eredményt.”

Hírdetés

Bakanek György, a magyar birkózóválogatott keretorvosa szerint általában a keringési rendszer összeomlása vezethet leggyakrabban tragédiához. Hozzátette, a birkózó halálának oka a panaszok, tünetek és leletek összevetése után lesz kideríthető, de a sportoló halála után elvégzett koronavírusteszt negatív eredményt hozott. 

“Sok oka lehet egy ilyen tragédiának. Lázas megbetegedés során begyulladhat a szívizom, és ha erős megterhelést kap, ez fiatalkorban is végzetes lehet”

– mondta a Blikknek.

Kiemelte, hogy lehet ingerületvezetési zavar, amikor a szív nem kap megfelelő impulzusokat, vagy aneurizma, amikor a szívizom vagy az érfal elveszti a rugalmasságát, s megreped, illetve embólia is okozhatta a bajt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »