A koronavírus-utasítások a pozsonyi plázákban vicces helyzeteket szülnek

A koronavírus-utasítások a pozsonyi plázákban vicces helyzeteket szülnek

A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások feloldása több érdekes és vicces helyzetet szült a pozsonyi bevásárlóközpontokban és vendéglátóhelyeken. Mint kiderült, számos intézkedést szinte lehetetlen a gyakorlatban végrehajtani.

A Közegészségügyi Hivatal május 19-én közzétett utasításai szerint a bevásárlóközpontok és plázák folyosóin és előcsarnokaiban tilos leülni. Ez okból a padok, székek és egyéb ülőhelyek el lettek távolítva, vagy körülkeríttették őket. Az interneten közzétett fotókon látni, amint a pozsonyi plázák közlekedőfolyosóin a fotelek és bőrkanapék is el vannak zárva.

Ugyanakkor az egyes intézkedések sokszor igazán érdekes helyzeteket szülnek. Például a plázákban mozgó vásárlóknak kötelező szájmaszkot viselniük, ezközben sokszor csupán egy méterre tőlük szájmaszkok nélkül ülnek a kávéházakban és a gyorséttermek étkezdéiben az emberek.

Ennek kapcsán a Bratislavské noviny a pozsonyi Auparkból közölt fotókat, ahol a kávéházakban ülő, szájmaszk nélküli vendégek mellett szájmaszkot viselő vásárlók sétálnak.

Számos olyan intézkedést vezettek be Szlovákiában, amelyek megsértéséért akár 20 ezer eurós pénzbírság is járhat, eközben a gyakorlatban sokszor problémás ezeket betartani.

A gyorséttermekre (fastfoodokra) ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint más vendéglátóhelyekre. Ezek szerint az éttermek külső- ás belső tereiben való tartózkodás során szájmaszkot kell viselni a vendégeknek. Ez a szabály nem vonatkozik az ételek és italok fogyasztására szolgáló időre, amikor a maszkot le lehet venni.

Hírdetés

A pozsonyi vendéglátóhelyeken a vendégek korlátozott száma is gondot jelent, és jelentősen befolyásolja az éttermek bevételét. A klasszikus kocsmák és pubok esetében csak két vendég ülhet egy asztalnál. Ugyanakkor éppen hétvégenként nagyobb csoportok járnak szórakozni ezekre a helyekre, ahol egy ilyen intézkedést problémás betartani.

Az egyes vendéglátóhelyek úgy igyekeznek betartani a kétméteres távolságot, hogy minden második asztalra Reservé táblákat helyeztek.

A plázák gasztrozónáit sok esetben átalakították, és csak két széket helyeztek az asztalok mellé. Ez alól kivétel a Central bevásárlóközpont, ahol meghagyták a négy székes étkezőasztalokat, azonban az asztalokat nagyobb távolságra helyezték el egymástól.

A beszámolók szerint a pozsonyi pubok pultjainál azelőtt nagyon sokan tolongtak, most azonban csak 1 maximum 3 személy ül, kétméteres távolságban.

A vendéglátóhelyek kötelesek az asztalokat és érintkezési felületetek fertőtleníteni minden vendég után. Ezt a felszolgáló személyzet végzi, akikre ezen kívül más szabályok is vonatkoznak. Továbbra is szájmaszkot kell viselniük, ugyanakkor az egyes asztalok kiszolgálása között rendszeresen fertőtleníteniük kell a kezeiket, ami egyesek szerint szintén abszurd követelmény. Egyik pozsonyi bárpultos szerint teljesen kiszárítaná a kezeit ha napi szinten ennyi alkalommal kezet mosna a fertőtlenítőszerekkel. Sokan ezért kesztyűt viselnek, de az sem alkalmas az egész napi viseletre.

Egy másik pozsonyi pub felszolgálója szerint maguk a látogatók is különösen viszonyulnak a koronavírus miatt hozott intézkedésekhez. Több vicces helyzetnek is volt már tanúja.

Egyik vendég rászólt a mellette ülőre, hogy tényleg kétméteres távolságban vannak-e egymástól. A másik egy gyújtót kért, és amikor azt visszaadta a tulajdonosának, az azonnal fertőtlenítő sprayel fújta be. Máskor azon problémáznak, tényleg rendesen elvannak-e a mosva és fertőtlenítve a poharak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »