A koronavírus nehezíti meg a Ferencváros elleni készülését az Újpestnek

A koronavírus nehezíti meg a Ferencváros elleni készülését az Újpestnek

11 nap múlva, január 30-án vívná az Újpest FC a Ferencváros elleni rengadót, azonban rengeteg probléma nehezíti a lila-fehér együttes munkáját. Az elmúlt két hétben nagyjából 10 játékos lett koronavírus-fertőzött, így eltérő erőnléti állapotban van a keret.

Mint ismert, december végén leváltották a kispadról Michael Oenning vezetőedzőt, akinek a helyére a szerb Milos Kruscic került. Az új vezetőedző a bolgár CSZKA Szófia csapatánál dolgozott utoljára. 

A keretből eddig távozott Junior Tallo, akit a török Samsunspor csapatának adtak kölcsön, míg Giorgi Beridzét (akinek a nyáron lejárna a szerződése) több helyről is keresték már. Az érkezők egyelőre nincs hír, ugyanakkor információink szerint egy belső védőt, egy belső középpályást és egy támadó szélsőt is szeretnének Újpesten igazolni. A klub reményei szerint az első igazolások a jövő hét első feléig meg is érkeznek.

Hírdetés

A csapatnak mindössze másfél hete maradt a Ferencváros elleni rangadóra, azonban a koronavírus nagyon megnehezítette a dolgát. Szerettek volna halasztani, viszont a NB1-es csapatok fele ebbe nem egyezett bele, így nincs más választása az egyesületnek.

Az Újpest labdarúgócsapata kedden a hivatalos honlapján azt is bejelentette, hogy elmarad a Honvéd elleni, szombatra tervezett felkészülési mérkőzése, míg korábban a törökországi edzőtábort is visszamondták. Tehát, az Újpest felkészülési mérkőzés nélkül vág neki a tavaszi szezonnak.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »