A koronavírus miatt csökkent a születéskor várható élettartam Szlovákiában

A koronavírus miatt csökkent a születéskor várható élettartam Szlovákiában

Bár a kilencvenes évek óta folyamatosan emelkedett Szlovákiában a születéskor várható élettartam, a 2020-ban indult koronavírus-járvány hatásai ezen a mutatón is érezhetőek, harminc év után először indult csökkenésnek – adta hírül a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV).

Az Akadémia tájékoztatása szerint a férfiaknál 0,9-cel, a nőknél pedig 0,7-tel csökkent a várható élettartam.

A SAV tájékoztatása szerint a csökkenésre a koronavírus-járvány ad magyarázatot, hiszen az elhunytak számában tapasztalható 2021-es szignifikáns növekedést már a statisztikai hivatal kutatásai is megerősítették. Míg a járvány előtt évente áltagosan 51-54 ezer elhalálozást regisztráltak, addig a járvány alatt ez a szám előbb 60 ezerre (2020), majd egy évre rá 72 ezerre nőtt. Ez ezer főre számítva 13 elhalálozást jelent.

Hírdetés

Ehhez hasonló elhalálozási mutatókat utoljára a huszadik század elején mértek a régióban, illetve a második világháborút követően, azzal a különbséggel, hogy akkoriban a korfa is egészen más volt, ráadásul kevesebben is éltek a területen. – hangsúlyozta a SAV munkatársa, Branislav Šprocha.

Ha az adatok más időskálán vizsgáljuk, sokkal inkább szembetűnő a különbség. 2020-at és 2021-et összehasonlítva a várható átlagos élettartam a férfiaknál 1,8, a nőknél 1,7 évvel csökkent.

Ha 2019-cel vetjük össze a pandémia éveit, még durvább a differencia: férfiaknál 2,7, nőknél 2,4 évvel lett kisebb a várható élettartam. Ez a mutató nagyjából a 2000-es évek vége felé volt tapasztalható Szlovákiában.

A SAV tájékoztatása szerint a számok legfontosabb tanulsága, hogy újfent bizonyítást nyert, a járvány az idősebb korosztályban, a 65-74 évesek körében végzett igazán nagy pusztítást. Az elmúlt hónapokban, s ezt már előzetes, még nem publikált felmérések is igazolják, azonban a fiatalabb korcsoportoknál is mérhető jelentőseb többlethalálozás, elsősorban az 50-64, illetve kisebb mértékben a 35-49 éves korosztályban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »