A koronavírus-járvány után digitalizáció erősíti a vállalatokat

A koronavírus-járvány után digitalizáció erősíti a vállalatokat

A koronavírus-járvány miatti válságból úgy jöhetnek ki jól a cégek, ha képesek szoros, bizalmi viszonyt ápolni ügyfeleikkel, mindezt a lehető legmagasabb fokú digitalizáltság mellett – ez derült ki az SAP és az Oxford Economics közös, nemzetközi kutatásából.

A 2000 cég bevonásával végzett felmérésben a kis- és középvállalkozások (kkv-k) vezetőit arról faggatták, hogy mi segít nekik leginkább az új gazdasági helyzethez való alkalmazkodásban.

Az SAP és az Oxford Economics kutatásának másik fontos tanulsága, hogy a digitalizáció nem egyszeri projekt, hanem egy új szemlélet: aki egyszer elkezdi, az folyamatosan áldoz rá, újabb és újabb részeredményeket érve el. A felmérés szerint a pénzügyileg jobban teljesítő kkv-k előrébb tartanak a digitalizáció területén.

Hírdetés

A következő három évben viszont éppen azok tervezik a legkevésbé az átállást, akik még az első lépéseket sem tették meg, és azok szándékoznak jelentősebb nagyságrendű fejlesztéseket végrehajtani, akik már nagymértékben, vagy akár teljesen átálltak a digitális működésre. Magyarországon ugyan még nem ez a jellemző, de vannak olyan kkv-k, melyek már az indulástól kezdve vállalatirányítási rendszert használnak.

A résztvevők 40 százaléka szerint felmenti a munkavállalókat a rutin feladatok alól, így magasabb szintű üzleti folyamatokra tudnak koncentrálni, 38 százalék úgy véli, nagyobb rálátást biztosít az ügyféligényekre. A digitalizáció csökkenti az adminisztratív költségeket és átláthatóbbá teszi az üzleti folyamatokat, előbbit a megkérdezettek 37, míg utóbbit 36 százaléka válaszolta.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »