A koronavírus ellenére sem állt le a Füleki Hírlap

A koronavírus ellenére sem állt le a Füleki Hírlap

Bár a koronavírus miatt több városi lap is kényszerszünetet (Gömöri Hírlap, Királyhelmeci Nézetek) tart, a Füleki Hírlap idei harmadik száma 3 700 példányban már megjelent, s a napokban el is jut minden füleki háztartásba. A lap természetesen kiemelten foglalkozik a koronavírus következményeivel, de beszámolnak rendezvényekről és folytatják a városi képviselőket bemutató rovatokat is. A Füleki Hírlap új száma elolvasható és letölthető itt.

„Fedezzük fel magunkban újból az embert, és lassítsunk. Segítsük egymást. Lehet, hogy ennek a leckének lesz köszönhető, hogy az életünkben, amely a járvány után ismét visszazökken a rendes kerékvágásba, jelentős javulás áll be. Lehet, hogy ennek köszönhetően döbbenünk rá, hogy élni másként is lehet” – olvashatjuk Mikuš Kovács Klaudia főszerkesztő vezércikkében. A koronavírus-járvány természetesen hatással van Fülekre is, így olvashatunk a biztonságos hulladékkezelésről, de megtudhatjuk azt is, a város önkormányzata védőmaszkokkal látja el az időseket, s az iskolák is áttértek az internetes oktatásra. Ennek pontos módozatairól Péter Juraj, Wágner Ildikó, Kotlár Ildikó és Bozó Roland tájékoztatják a fülekieket.

Hírdetés

Mélyen az országos átlag alatt maradt a választási részvétel az idei parlamenti választásokon, a 7 857 szavazati joggal rendelkező lakos közül csak 3 535-en éltek a lehetőséggel, ami 45,83%-os részvételt jelent. Beszámol a lap arról is, hogy még a vírus okozta korlátozások előtt megnyitották Benko Tünde húsvéti tojásgyűjteményét bemutató kiállítását a Városi Honismereti Múzeumban, az idén is részt vett a város a budapesti nemzetközi idegenforgalmi kiállításon, s még megrendezték a nőnapi ünnepséget is. Új játszótér és parkoló épül a Papréten, s idősek napközi otthona is létesül.

A városi képviselők közül ezúttal Kelemen Erik kap bemutatkozási lehetőséget, aki immár 2006 óta képviselő, így a 4. választási ciklusát abszolválja. Képviselői munkája mellett tagja a városi tanácsnak, valamint elnöke a Nefelejcs nonprofit szervezet igazgatótanácsának. „A város működése jelenleg kiegyensúlyozott, igazságos és konfliktusmentes. A városvezetés működésének eredményei kézzelfoghatóak és hasznosak” – értékeli a jelenlegi ciklust Kelemen Erik, aki a város zökkenőmentes működése érdekében továbbra is nagy hangsúlyt szeretne fektetni arra, hogy az egyes városrészek egyenlő elbánásban részesüljenek, ahogy fontosnak tartja fokozatosan szépíteni Fülek domináns építménye, a vár környékén levő utcákat.

A lapban Szabó Irén mond köszönetet az arra illetékeseknek a ferences templom felújításáért, s közli a lap az adósok listáját is.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »