A Környezetvédelmi Felügyelet törölte a tótmegyeri gigasertéstelep működési engedélyét

A Környezetvédelmi Felügyelet törölte a tótmegyeri gigasertéstelep működési engedélyét

A Szlovák Központi Környezetvédelmi Felügyelet (ÚSIŽP) megvonta a tótmegyeri, Sándor tanyára tervezett sertésfarm létrehozására kiadott engedélyt. Az engedélyt a dán kézben lévő Agrovýkrm a.s. kérvényezte egy 7200 koca és 160 ezer választott malac kapacitású gigasertéstelep létrehozásához. Az ÚSIŽP az önkormányzat álláspontjának megváltozásával indokolta a döntést.

 

Míg a tótmegyeri önkormányzat 2016-ban határozatban is támogatta a projektet, időközben megváltoztatta álláspontját. A ÚSIŽP-nek pedig figyelembe kell vennie az önkormányzat véleményének megváltoztatását is az engedélyezési eljárás során.

Tótmegyer így eleget tett saját és a környező falvak (Szímő, Negyed, Vágfarkasd, Szelőce és Tardoskedd) lakosainak tiltakozását a sertésfarm ellen, akik egyébként petíciót is indítottak a dán projekt ellen és májusban mintegy háromszázan tüntettek a környezetvédelmi minisztérium előtt.

A ÚSIŽP döntése ellen fellebbezésnek nincs helye, jogerőre azonban csak azután emelkedik, hogy a hivatal kézbesítette a végzést  az érintetteknek. Az engedély törlésével az eljárás újra első fokra kerül vissza, ahol az eljárás további menetében a hivatalok kötelesek figyelembe venni Tótmegyer elutasító álláspontját.

Hírdetés

A Környezetvédelmi Felügyelet több hiányosságot is feltárt az eredeti engedélyeztetési eljárással kapcsolatban. Nem volt egyértelmű például az sem, hogy a dán vállalat biztosította-e a hatalmas mennyiségű hígtrágya kezelésének feltételeit, és hogy előírásszerűen tudja-e megoldani a felszíni víz elvezetését.

Az ügy egyébként már ötödik éve húzódott. A környezeti hatástanulmányt 2015 első felében fogadták el. 2019 elején a nyitrai illetékes hatóság első fokon engedélyt adott a sertésfarm megvalósítására, de a döntés ellen Tótmegyer fellebbezett.

Dán giga-sertéstelep: A Környezetvédelmi Minisztérium előtt tüntetnek a tótmegyeriek – Videó, képek

Hétfőn a Környezetvédelmi Minisztérium előtt tüntetnek a dánok új, magyarlakta területen épülő giga-sertéstelepe ellen

Sme.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »