A kormánykoalíció ismét a szétesés határán egyensúlyoz

A kormánykoalíció ismét a szétesés határán egyensúlyoz

A kormánykoalíció folytatja szánalmas végvonaglását, melynek minden egyes napjára az ország lakossága fizet rá. Rövid ideig úgy tűnt, hogy győz az önvédelmi ösztön és minden erejét összeszedve a hatalom megtartására törekszik, Robert Ficóval kapcsolatos aggályai miatt is. Viszont az OľaNO vezére, Igor Matovič most ismét olyan akcióba kezdett, mely könnyen a koalíció végét jelentheti.

Juraj Marušiak politológus így kommentálta a koalícióban uralkodó jelenlegi feszültséget, melyet a Matovič és az SaS vezére, Richard Sulík között dúló párharc generál.
Matovič pénzügyminiszter a nap folyamán a kormány elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében megemelnék az alkoholra, a szerencsejátékra és a gazdag cégekre kivetett adót és egyúttal 10 százalékkal javítanák a pedagógusok bérét. Az SaS azonban elfogadhatatlannak tartja az adóemelést.

„Ez természetesen egy nagyon instabil és konfliktusos koalíció lenne. Minden egyes szavazásnál meg kellene küzdeniük a többségért, s ez komoly problémát okozna. Matovič tehát vagy az ellenzék alternatíváján gondolkozik, vagy zsarolni akarja koalíciós partnereit. Ebben nagy gyakorlata van, rendkívül hatékonynak mutatkozik partnerei zsarolásában, akiknél ezzel bármit elér, ami csak akar“ – véli Marušiak.

Hírdetés

„Nem tudom, vajon arra számít-e, hogy az előrehozott választásokon is sikerrel járhat. Az előrehozott választásoktól a koalíciós pártok többsége tart és Matovičnak kevés esélye lenne arra, hogy bekerüljön a következő kormányba“ – állapította meg a politológus.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy válsághelyzetekben növelik a luxuscikkek adóját, tehát az alkoholra kivetett adót is, ami a legkevésbé fájdalmas. „Ha az SaS elutasítja ezt az adóemelést, az irracionális lépés lesz a részéről. Ebben a tekintetben Sulík valóban irracionálisan viselkedik“ – véli a politológus.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »