A kormányfő szerint a COVID-igazolványról szóló javaslat nem büntetés, hanem segítség

A kormányfő szerint a COVID-igazolványról szóló javaslat nem büntetés, hanem segítség

Az, hogy a beoltottság vagy a negatív koronavírusteszt lenne az éttermekbe és az üzletekbe való belépés feltétele, nem büntetés, hanem segítség a létesítményeknek – mondta a TASR-hírügynökségnek adott interjújában Eduard Heger miniszterelnök.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint a módosítás a gazdaságot segítené a járvány esetleges harmadik hulláma idején azzal, hogy nem az egy négyzetméterre jutó személyek számát korlátozza, hanem lehetővé teszi, hogy a beoltottak belépjenek.

A Sme rodina mozgalom július elején leállította a kormány azon módosító javaslatát, amely az oltáshoz vagy a negatív teszteredményhez akarta kötni az étterembe, vendéglőbe való belépést.

Hírdetés

A TASR hírügynökségnek adott múlt heti interjújában a miniszterelnök megerősítette, hogy körvonalazódik a módosításról szóló megállapodás.

A parlament pénteken (július 23.) kezdődő rendkívüli nyári ülésének napirendjén szerepel a módosítás megvitatása. A kormány azt javasolta, hogy gyorsított eljárás keretében fogadják el a javaslatot.

A közegészségügy védelméről szóló törvény módosítása értelmében a Közegészségügyi Hivatalnak figyelembe kell vennie a digitális COVID-igazolványt a járványügyi intézkedések meghatározásakor. A dokumentummal igazolható, hogy tulajdonosát beoltották COVID-19 ellen, negatív volt a koronavírustesztje, illetve átesett a betegségen.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »