A kormány nem támogatja a Mikulec elleni bizalmatlansági indítványt

A kormány nem támogatja a Mikulec elleni bizalmatlansági indítványt

A kormány nem ért egyet és nem támogatja a parlamenti képviselők egy csoportja által kezdeményezett, Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítvánnyal – döntött hétfő ülésén a kabinet.

Az ellenzéki képviselők azzal indokolták Mikulec visszahívására tett javaslatukat, hogy szerintük a belügyminiszter “nem megfelelően látja el feladatát”, illetve azt állítják, hogy a belügyminisztériumhoz tartozó egyes szervezetek “univerzális tanúkat” alkalmaznak munkájuk során a “politikai harc fenntartásához”. Az érem másik oldala, hogy biztonsági erőkön belül kialakul kötélhúzásban az ellenzék is érdekelt, tekintve, hogy a Smer kormányai alatt az igazságszolgáltatás “privatizációját” végrehajtó tisztviselők az ő jelöltjeik voltak – és jó részük ma vizsgálati fogságban, börtönben van.

A kormány mai határozatában leszögezi, hogy Mikulec a belügyminisztérium élén feladata ellátásában nem vallott kudarcot,

“sőt, épp ellenkezőleg, garantálja a rendőrség tagjainak munkavégzéséhez szükséges politikai befolyásmentességet és a szabadságot”

Egyúttal hangsúlyozzák, hogy Mikulec a rendőrség reformjával javítani akarja a testület belső munkakörnyezetét. Ebbéli igyekezetében a kormány a határozat szerint teljes mellszélességgel támogatja.

Hírdetés

Mikulec szerint Fico retteg

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szerint a miniszterek egyértelműen Mikulecet támogatták a kérdésben, ami szerinte “egyértelmű üzenet azok számára is, akik kétségbe vonják a jelenlegi kormánykoalíció életképességét”.

Maga Roman Mikulec belügyminiszter azt állítja, hogy minden miniszter támogatta őt a kormányülésen, és senki sem emelt munkája ellen kifogást. A Rádio Expressnek közéleti műsorának hétfői adásában arról beszélt, hogy Robert Fico és a Smer azért támadja, mert a rendőrségi nyomozás szálai egyre magasabbra vezetnek. “Ezért akar eltávolítani a kormányból. Idegessége egyre nő, ahogy haladunk felfelé” – fogalmazott.

A parlament kedden, a reggel 9:00-kor kezdődő ülésen tárgyalja Mikulec visszahívását. Elvileg a miniszternek nincs mitől tartania, teljes támogatását ígérte az SaS, a Za ľudí és az OĽANO frakciója, a Sme rodinából pedig ketten kaptak csak szabad kezet a szavazásnál – mindketten a NAKA által tavasszal letartóztatott Vladimír Pčolinský volt SIS-igazgató rokonai.

Teraz.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »