A kormány mérlegeli a kötelező munkahelyi oltások bevezetését

A kormány mérlegeli a kötelező munkahelyi oltások bevezetését

A munkáltatókkal tárgyalnak arról, hogy a munkavállalás feltételének vezessék be az oltakozást, és erről egyénileg dönthessenek, de erről még nem született döntés – mondta el Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a minimálbér emelése érdekében a kormány költségvetési áldozatot is kész vállalni, azaz adócsökkentést adhat a munkáltatóknak a minimálbér-emelésért cserébe. Az is kiderült, hogy a 12 év alattiaknak adható Pfizer-oltásból az EU-beszerzésben részt vesz Magyarország, ismerteti a Portfolió.

Nem lesz járványügyi új korlátozás

A kormány nem fog korlátozásokat bevezetni – szögezte le Gulyás Gergely a tájékoztató elején. Az oltást továbbra is ajánlja a kormány, ez a megoldás. A számok növekedni fognak, de a kórházba kerülők száma, a lélegeztetőgépen lévőké és az elhunytaké alacsonyabb lesz.

A kormány döntött a veszélyhelyzet meghosszabbításának kezdeményezéséről, arra kérik az Országgyűlést, hogy decemberig hosszabbítsák meg a veszélyhelyzetet.

Kötelező oltás a munkahelyeken?

A kormány egyeztetett a minimálbérről a foglalkoztatottakkal és a munkáltatókkal, az oltás kötelezővé tételéről is születtek felvetések, de egyelőre még nincs döntés. Ha szigorúbb szabályokat vezetnek be az oltásokra vonatkozóan, akkor legyen-e joga a munkáltatónak elvárni a munkavállaló oltakozását? Látjuk, hogy van olyan ország, ahol ezt a gyakorlatban is már bevezette, mondta Gulyás.

Azt viszont a kormány jogosnak tartja a munkáltatók részéről, hogy a munkavállalók lehetőleg rendelkezésre álljanak, számíthassanak rájuk, és az egyik munkavállaló a másikat ne veszélyeztesse, hiszen a fertőzés és a fertőzés továbbadásának esélye is alacsonyabb oltottak esetében.

Vagyis egyértelműen arra utalhatott ezzel Gulyás Gergely, hogy a kötelezően előírt oltás lehetőségét is mérlegelik. 

12 év alattiaknak is jöhet a Pfizer

Rendelkezésre állnak az oltóanyagok, Pfizer és Moderna is érkezett, 3,3 millió Pfizer-oltás áll rendelkezésre, Janssenből 300 ezer, Szputnyikból 77 ezer, Sinopharmból több mint 2 millió adag.

A 12 év alattiaknak adható Pfizer-oltásból az EU-beszerzésben is részt vesz Magyarország.

Hírdetés

Minimálbér

A kormány meghallgatta Varga Mihály tájékoztatását a minimálbér-tárgyalásokról, azt szeretné a kormány, ha a minimálbért január elsejétől jelentősen megemelnék, erről még tárgyalnak elsősorban a munkáltatókkal.

A szocho csökkentését kérik a munkavállalók a minimálbér emeléséért cserébe. A költségvetés számára a béremelkedés több bevételt jelent, de az adóbevétel csökkenése kiesés. Ha vállalják a munkáltatók a magasabb minimálbért és a magasabb bérminimumot, akkor a kormány is kész áldozatot vállalni.

Hitelmoratórium meghosszabbítása

A hitelmoratórium meghosszabbítására lehetőség lesz a a rászorulóknak, például akiknek jelentősen csökkent a jövedelme vagy akik gyermeket nevelnek. Mindenki, aki jogosult, dönthet arról, hogy él-e a lehetőséggel, ehhez személyesen kell jelentkezni október 31-ig a bankjuknál.

Az uniós pénzek előfinanszírozására kellett a nagy dollárkötvény-kibocsátás

A tegnapi állami dollárkötvény-kibocsátásról Gulyás Gergely elmondta, hogy a magyar állam finanszírozási biztonságát meg kell teremteni, az uniós források előfinanszírozását is elő kellett teremteni.

Az uniós projekteknek haladniuk kell. A kormány tárgyal a helyreállítási alapról, abban bíznak, hogy az Európai Bizottság megállapodik a kormánnyal, erre van is esély, legalább 50% – mondta Gulyás.

Az uniós pénzek folyamatosan érkeznek, a helyreállítási alapnál vannak viták.

Járványügyi stratégia

Az iskolák bezárását nem tervezik, a veszélyhelyzet meghosszabbításával azonban a jogi lehetőség megvan erre.

A kormány a járvány alatt már nem a fertőzésszám alapján hoz döntést szigorításokról, ez csak egy tényező, egyszerre sok tényezőt vizsgálnak. Most a fertőzöttek jóval kisebb aránya kerül kórházba, lélegeztetőgépre, kevesebben hunynak el.

Védettségi igazolvány

Ha a járványhelyzet indokolttá teszi, a védettségi igazolványhoz kapcsolódó kedvezmények köre bővülhet – mondta Gulyás.

Ma éjfélkor lejár a határideje az egészségügyben dolgozók kötelező oltásának, Gulyás Gergely egy részarányt látott az oltásokról, az orvosok nagyon nagy aránya és a szakápolók nagy része is beoltatta magát.

A munkáltatókkal tárgyalnak arról, hogy a munkavállalás feltételének vezessék be az oltakozást, és erről egyénileg dönthessenek, de erről még nem született döntés.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »