A kormány kísérletet sem tesz az adósságállomány csökkentésére

A kormánynak haladéktalanul foglalkoznia kell a hónapról hónapra növekvő kórházi adósságállománnyal – mondta Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Szent János Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón a politikus azt mondta: az államkincstár áprilisi adatai szerint a kórházak, egészségügyi intézmények adóssághegyek alatt roskadoznak, hónapról hónapra 3-4 milliárd forinttal nő az adósságállományuk, ami most megközelíti az 51 milliárd forintot. Mint mondta, volt olyan klinikai központ, ami egy hónap alatt félmilliárd forinttal növelte adósságát. A kórházak adósságai azért keletkeznek, mert a kormány nem akarja vagy nem képes rendesen finanszírozni a kórházak feladatellátását – jelentette ki. Hozzátette: az adóssághalmozás következménye az lesz, hogy a beszállítók elmaradoznak, akadozik a szolgáltatások és eszközök ellátása, ami a betegek biztonságában, elmaradó műtétekben és emberéletekben mutatkozik majd meg. Mint mondta, a kormány kísérletet sem tesz az adósságállomány csökkentésére, sem az idei, sem a 2017-es költségvetésben nincs önálló sor kórházi adósságkonszolidációra.

A politikus szerint a kormánynak nyilatkoznia kell arról, akarja-e és mikor csökkenteni az adóssághalmazt. A kormánynak nyilatkoznia szükséges, hogy miként tehermentesíti az intézményeket. Azt is tisztázni kell, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyét felelős államtitkár úgy akarja-e rendezni a helyzetet, ahogyan Debrecenben tette, amikor 600 egészségügyi dolgozót tett az utcára – jegyezte meg. Hozzátette: a Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul foglalkozzon a kórházi adósságállomány krízisével, a költségvetésben biztosítson megfelelő fedezetet, mert „nem kisvasutakra, stadionokra van szükség, Matolcsy György frivol költekezéseire, hanem a kórházak működőképességének megőrzésére.”   

Arra a felvetésre, mi lenne a Jobbik terve az egészségüggyel, kifejtette: meg kell szüntetni a rendszert rontó régi beidegződéseket, a pazarlást, és szükség van a rendszer átláthatóságára. Emellett növelni kell az egészségügyre fordítandó pénzt is. A háziorvosi praxisok feltöltését pedig a finanszírozás átalakítását, valamint a szakorvosi képzés vonzóvá tételével látja megvalósíthatónak.

Forrás: alfahir.hu/jobbik.hu

Emlékeztető: „A járulékokat már adóként szedik be annak „köszönhetően”, hogy a Fidesz nem helyezte alkotmányos védelem alá a termőföld, a vízbázis és a nyugdíj mellett a társadalombiztosítást sem! Így aztán szabadon elkölthető pénzhez jut a kormány, juthat belőle stadionépítésre, vizes vébére, vagy olimpiai előkészületekre, és sok más, nem a társadalom egészét szolgáló dolgokra! Levédték az egykulcsos adót, amelynek köszönhetően a giga létszámú és jövedelmű hatalom és egyre népesebb holdudvara, valamint a magas jövedelműek nem, vagy alig fizetnek adót! A kieső adóbevételt a jövedelemhez alig jutókkal pótoltatják ki a sok újfajta adóval és a világ legmagasabb, 27 százalékos áfájával. A kórházak helyzetét véglegesen nem akarja rendezni a kormány! Az adósságállomány rendszeresen újratermelődik, és egyelőre forog tovább az egészségügyben is a mókuskerék. A kórházban a betegek ellátása siralmas.” (Részlet a Mi lesz veled magyar egészségügy? című írásból)


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »